2011. december 1., csütörtök

Reflux, gyomortükrözés & Co.

Jujj mit keresnek itt ezek a témák, egy ez főzősblog…. Hát úgy gondolom, hogy a főzéshez kapcsolódik az evés, ahhoz meg a gyomor. És amúgy is főzősblog némi én-bloggal.

Kezdjük a közepén: akinek rendszeresen fáj a hasa, és nem megy el orvoshoz, az nem normális! Normál, kiegyensúlyozott táplálkozással nem fájhat rendszeresen, sőt egy-két elhajlást is ki kell bírjon a rendszer.

“Persze, utólag nagy a szája”… amúgy is nagy a szám, és a refluxom akkor kezdett el exponenciálisan durvulni, amikor már rég megvolt az időpontom a gasztroenterológiára.

Arról, hogy bizonyos kaják után ég a gyomrom, illetve mások után irreálisan tele vagyok (és hol vannak ezek a tünetek egy jó kis epegörcstől), az derült ki, hogy reflux, idült gastritissel, és helicobacter fertőzés, ami kissé meggyepálta már a vékonybél bolyhait. Ez már egy kicsit rosszabbul hangzik, mint a néha kicsit ég a gyomrom. És persze mindkét betegség hosszú távú, csúnya mellékhatásokkal jár.

Persze nem kézrátétellel gyógyítanak, és nem ránézésre állítják fel a diagnózist. Voltam vérvételen (részemről az a semmiség kategória), hasi ultrahangon (kicsit csikiz, egyébként kb. 5 percet kellett csak ülnöm a váróban, igaz időpontom volt, de nem puccos magánrendelésre járok). És végül a bónusz: gyomortükrözés. Ami ugye “nem fáj csak kellemetlen”. Ennek a mondatnak mindkét fele igaz. tényleg nem fáj, és tényleg kellemetlen. DE. És itt van pár DE.

  • az egész vizsgálat nem tartott tovább 20 percnél. Ebből, amíg lent volt a cső max. 5 perc lehetett. (a beleegyező nyilatkozat szerint 3-15 perc)
  • jobb helyeken (azt hiszem sajnos nem mindenhol, vagy nem reklámozzák), ha kéri az ember, és van vele kísérő, adnak előtte egy fél ampulla Seduxent.
  • a Seduxen nagyon jó cucc, a vizsgálat közben még nem hatott szerintem teljesen, utána viszont 20-30 perc garantált vihogós szalonspicc.
  • a 20 percben tehát benne van az, hogy az ember bemegy, leül az ágyra, megkapja a szurit, várnak kicsit, elvégzik a vizsgálatot, majd amíg elrendezik a műszereket, lehet (és kell is) feküdni kicsit, összeszedni magad (és elkábulni az eddigre jócskán ható nyugtatótól), és megbeszélni a dokival a kontroll időpontját.
  • abszolút megéri rajta túlesni, mert a diéta+gyógyszer tök jól helyrerántott, igaz ennek ára van, lemondtam a napi 3 liter buborékos vízről, a narancsléről, és minő fájdalom, ötször kell enni egy nap.
  • meggyőződésem h a többség legkésőbb 40 éves korára sokkal rémesebb dolgokon esik át a fogorvosi székben, mint a tükrözés (én még csak a pici lyuk-fogkőleszedés szinten vagyok)

És a helicobacter-fertőzésről még pár gondolat. Szívás. Rémes, hogy az ember benyelni ovis korában, aztán ha nincs szerencséje, aktivizálja magát, mindenfélét okoz (rossz esetben rákot meg fekélyt), és egy nagyon durva 1 hetes antibiotikum-kúrával lehet kiírtani (pár héten belül kiderül, egy egyszerű kilégzési teszttel, hogy sikerült-e). De ez is megéri, ki a fene akar rákos lenni, és újra ehetek fánkot :-). És mostantól ocsmány necces helyeken nem fogok enni, mert bár ritka, 1-2% a felnőttkori visszafertőződés esélye, nem akarok benne lenni. És a 7 nap antibiotikum után 25 napig kell bélflóra-visszaállító tablettát ennem, és rémes szájízem volt a kúra alatt, de így is több a haszna a dolognak, mint amennyi kellemetlenséggel járt.

10 megjegyzés:

M@rti írta...

Engem szerintem el kéne altatni a vizsgálathoz, annyira bepánikolnék, fulladoznék... még belegondolni is rossz.
Végre egy bejegyzés, amit nem dicsérgetni kell! :-)
Vagyis igen, ügyes vagy, hogy túlélted és hogy bátorítod azokat, akik még nem kerültek sorra. ;-)

Lilla írta...

seduxen nélkül én sem ajánlom :-) azzal viszont "simán". mire pánikolnál vége van

Kreatív konyha írta...

Atyaég! Minden elég rosszul hangzik! Jobbulást!

dyna írta...

Én seduxen nélkül részesültem benne idén januárban, hát vagy egy évnek éreztem azt a 10 percet, míg bennem volt a cső, de túl lehet élni. Utána nem sokkal én átestem egy másik oldalról zajló tükrözésen is (ha már lúd, legyen kövér), a mai napig nem tudom eldönteni, h melyik volt rosszabb. Bár ott legalább kaptam nyugtatót, de a hasamban nagyon fájdalmas érzés volt többször is (meg az előtte 24 órás kiürítési procedúra sem kellemes).
Oké, átgondoltam, talán a gasztro egy fél fokkal jobb. ;)

Lilla írta...

ez nekem annyira érthetetlen h miért nem adják automatikusan a seduxent (illetve szólnak előtte h ha akarsz vigyél kísérőt). azért a "másik irányú" lényegesen hosszabb vizsgálat.
a húgom 10 kilóval könnyebb nálam, neki a fél ampulla seduxennek hála szinte semmilyen emléke nincs a tükrözésről.

Zsu írta...

Nekem is mindkét oldali tükrözésem volt, mindkettőt főorvos csinálta... A gyomortükrözésen sem Seduxent, sem nyugtatót nem kaptam csak Lidocain sprayvel fújták be a torkomat. Igazából kibírható volt. Viszont a másik oldalról történő tükrözés, arra még ma is rémálomként tekintek vissza, pedig intravénásan kaptam nyugtatót, és nem emlékszem nagyon, hogyan kerültem vissza a kórterembe... Úgyhogy inkább 10 gyomor, mint egy másik oldali tükrözés...

4Gyerek írta...

most mit írjak ide? hogy csövet hálisten nem nyeltem, de felelőtlen családorvosnak köszönhetően sűrgősségen vettek fel az epeköveim okozta görcseimmel, majd műtét?
szóval viszonyítási alapom nincs, csak fájdalomtól átfetrengett éjszakákról emlékeim.
asszem a tükrözések csak jobbak azon sorozatoknál.
amúgy míg kiderült mi a bajom, rengeteg rosszat olvastam a helikobakterről. amivel szemben kiderült negatív lett a vizsgálati leletem.
s hogy miért nyelet báriumos lütyőkét, nézet helikobaktert a családi dottor egy alaposabb ultrahangos vizsgálat helyett? örök rejtély.

Kívánom, hogy csak egy rossz emlék maradjon hamarosan az egész.

Lilla írta...

remélem, azóta váltottál háziorvost.
amúgy azt hiszem jövök kifelé a dologból

4Gyerek írta...

szuper, kívánom, hogy rossz emlék maradjon ez az egész.

családorvost helyből lecseréltem, piszok módon akart elengedni csak, de nagy ám a szám, s úgy lett ahogy én akartam.
(amúgy 1 évig volt ez a szutyok dottor, mett az előző nyugdíjba ment...s az alatt az 1 év alatt nem is jártam hozzá)

Lilla írta...

itt nem kell elengedjen szerencsére a háziorvos, egyszerűen elmész egy másikhoz, megkérded átjelentkezhetsz-e és ha igen, akkor megadod az előző elérhetőségét, kitöltöd a papírokat, és ők hivatalból átkérik az aktádat.