A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 17., vasárnap

Körtés-csokoládés minirétes

Az első adag még muszájból készült – mit kezdjünk a maradék pár réteslappal, és nincs annyi gorgonzola a világon, hogy az összes itthon lévő körte elfogyjon.
Aztán kiderült, hogy nagyon jó.
Még szerintem is, pedig én nem szeretem a körtét csak sós dolgokban.
Minimál-sütemény, 4 hozzávalóval, amiből 3 szerepel a címben…

Hozzávalók:

  • réteslap
  • körte (lehetőleg ne legyen nagyon puha)
  • csokoládé (nekem a legjobban fele-fele arányban tej- és étcsokoládéval vált be)
  • olaj

A körtét meghámozom, kimagozom, és vékony csíkokra vágom. A csokoládét felaprítom.
A réteslapokat középen kettévágom. A csíkokat megkenem olajjal. A rövidebbik végükbe pakolok egy kis körtét és csokoládét, a hosszú oldalakat kicsit behajtom, és feltekerem. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, megkenem olajjal, és előmelegített sütőben, kb. 200 fokon 12-14 perc alatt megsütöm. Aznap, langyosan-hidegen a legjobb.

Elég sok csokoládé kell bele, én legutóbb a hat réteslapból készült 12 minirétesbe 20-22 dekát használtam el.

2013. október 22., kedd

Körtés sütőtök leves

A sokadik sütőtök leves, most almával/körtével. És curryvel. És pisztáciával a tetején.

Hozzávalók:

  • 1 kg sütőtök a sütőben megsütve
  • 1 nagy hagyma
  • 2 körte (vagy alma), meghámozva, kimagozva, felkockázva
  • 1-2 evőkanál curry (fűszerkeverék)
  • só, bors
  • 2-3 csésze kókusztej (nálam egy csésze tejszín)
  • 2-3 csésze alaplé
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • a tálaláshoz pisztácia és koriander/petrezselyem

A hagymát apróra vágom és az olajon közepesnél magasabb hőmérsékleten üvegesre párolom. Hozzáadom a curry-t és a körtét és 5 percig együtt párolom. Hozzáadom a sütőtököt, az alaplevet és a kókusztejet (vagy tejszínt). Felforralom, pár percig főzöm, majd simára turmixolom. Ha szükséges, hígítom és sózom-borsozom. Tálaláskor petrezselymet (vagy koriandert) és összevágott pisztáciát szórok a tetejére.

Eredetileg innen.

2013. október 7., hétfő

Körtés-sajtos melegszendvics

Valami jóféle kenyérből vágok pár szeletet, megkenem olajjal, és forró sütőben pár perc alatt megpirítom. Pakolok rá pár szelet körtét, morzsolok egy kis kékpenészes sajtot, és pár percre visszarakom, hogy a sajt megolvadjon. Végül csurgatok rá egy kis mézet.
Ennyi. Igazán szuper vacsorára.

2013. augusztus 25., vasárnap

Körtés-csokoládés táska

Gyalázatosan egyszerű a recept, a munkahelyünk mellett egy boltban találkoztunk egy körtés-csokoládés péksüteménnyel, és bár én a körtét sajttal, sós ételekben szoktam enni, ez azért… Lecsúszik na. Mit lecsúszik, reprodukálni kell itthon.

Hozzávalók:

  • leveles tészta
  • csokoládékrém, vagy apróra vágott étcsokoládé*
  • körte
  • 1 tojás a kenéshez

*én DM-es bio étcsokoládékrémet használtam (nem mogyorós!), de pár kocka apróra vágott csokoládé is megfelelő lehet.

A leveles tésztát kinyújtom, nagyobb téglalapokra vágom,a  téglalapok egyik felét éles késsel becsíkozom (ezek lesznek a tetején a nyílások). A másik felének a közepét megkenem csokoládékrémmel, és meghámozott, vékonyra szeletelt körtét pakolok rá. A széleket megkenem a tojással, ráhajtom a csíkozott felét. A szélét villával összenyomom, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, megkenem a tetejét tojással, és előmelegített, 200 fokos sütőben megsütöm.

2011. március 22., kedd

(at least)-5-a-day: 22. nap – Körtés-szalonnás tészta

Tömeg:65,2 kg (ááááátok)

Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, uborka, narancslé (2 egység)

Ebéd: Körtés-szalonnás tészta* (elfelejtettem mennyi volt a zöldség benne, az tuti hogy az újhagyma 5 dkg volt, na de a körte… tisztítás előtt biztosan több volt, mint 30 dkg, valószínűleg elérte a 4 egységet, de legyen 3, kerekítsünk lefelé, az garantáltan lefedi az igazságot)

Uzsonna: sósmogyoró (az az ízesített tésztába csomagolt, elég hamar kiütéses lettem, máskor is ettem már ilyet, de attól még lehet, hogy allergiás vagyok a tészta valamely remek összetevőjére)

Vacsora: spagetti húsgolyóval és zöldséges szósszal (recept hamarosan) (2 egység)

Desszert: kekszgolyó (színes dekorcukorba forgatva, mert kókuszreszelék nincs itthon, és amúgy is kamra-ürítés zajlik az újabb bogártámadás miatt)

*Körtés-szalonnás tészta

Hozzávalók:

  • 5 dkg tészta
  • 3 dkg kockákra vágott húsos szalonna
  • 1 csokor újhagyma
  • 1 nagy körte
  • kevés tejszín
  • tárkony
  • pár szem dió

Miközben megfőzöm a tésztát, elkészítem a mártást. A szalonnát pár percig sütöm, majd hozzáadom a felkarikázott újhagymát, majd a felkockázott körtét. Miután kicsit megpirult a körte, öntök hozzá egy kevés tejszínt (és egy keveset a tészta főzővizéből), tárkonyt keverek bele, ha szükséges megsózom. Összeforralom, majd összekeverem a lecsöpögtetett tésztával. Végül szórok rá egy kevés diót.

1 fős adag.

Góckutatás lenyomva, még a panoráma röntgen sem adott okot arra, hogy miért fáj a térdem és az ujjam. Ami kevésbé rózsás, hogy minden jel szerint előbb-utóbb szájsebész fog turkálni a számban, hogy a jelenleg kb. 25%-os állapotban lévő bölcsességfogamat kibányássza a helyéről. Azért a jelenlegi állás szerint (azaz nem fáj, nem nyom semmit, és nincs semmi sem begyulladva – rajtam kívül ófkórsz) ez nem a túl közeli jövőben lesz. Tudom rizikós az altatás, de betiltanám a felnőttkori ébren töltött mandulaműtéteket. Én totálisan kiakadtam. Ha már nem altatnak, legalább lőjenek be félhülyére. Engem a nyugiszuri csak addig dobott fel, amíg meg nem láttam a műtéthez szükséges eszközöket szépen kirakva a zsúrkocsira (pedig valószínűsítem, hogy szemüveg sem volt rajtam) – addig mondjuk tényleg szánsájn volt meg ‘áppinessz. Az már tényleg csak fun-fakt, hogy minden ilyen eseménynél dől a nyál a számból (babák vs. babapiskóta szintnél egy kicsit durvábban).

2011. január 29., szombat

Hamburger grillezett körtével és tárkonnyal

A múlt heti bazsalikomos-mozzarellás után ma a grillezett körtés-tárkonyos burger volt a soros a “jegyzetfüzetemből”. Vagy ötletfüzet, vagy ‘must-have-list’, mindegy, a lényeg az, hogy még mindig van rajta pár hamburger-terv. (Mérnök vagyok, geek vagyok, mindenhez van akciótervem.)

Egyedül a zsömlével nem voltam elégedett, nyílt a sarkon egy lipóti pékség és szépen elterveztem, hogy szombaton is nyitva van, csak lesétálunk, és veszünk valamit az amúgy elég bő választékból. Aha, ahogy azt Lilluka eltervezi… erősen kifosztott volt a bolt, vagy tegnapról maradt cuccok voltak, vagy szombaton a kisebb érdeklődés miatt csökkentett a kínálat, mindenesetre semmi hamburgernek alkalmas péksütemény nem volt, átsétáltunk a sparba, ahol pedig a szendvics-zsemle volt a legmegfelelőbb, de azért nem tökéletes megoldás sajnos. Jövő héten majd megint sütök ciabattát, úgy tűnik ezt a részt nem úszom meg.

Hozzávalók:

  • 2 ciabatta/hamburgerzsömle stb.
  • saláta
  • 25 dkg darált marhahús
  • 2 körte
  • tárkony, só, bors, worcestershire-szósz
  • tejföl, joghurt, majonéz

A húst worcestershire-szósszal, sóval, borssal, tárkonnyal fűszerezem, alaposan összegyúrom, és két, a zsömléknél nagyobb átmérőjű pogácsát formázok belőle. A zsömléket kettévágom, majonézből, joghurtból, tejfölből és tárkonyból szószt készítek (az arányuk tetszőleges, lehet akár 100% majonézt is használni, és azt fűszerezni). A körtéket meghámozom, kivágom a magházukat, és felszeletelem. Grillserpenyőben/serpenyőben/elektromos grillen először megpirítom a zsömlék vágott felét, majd megsütöm a körteszeleteket és a húst. A hamburgerek összeállításánál az én sorrendem: zsömle-szósz-saláta-hús-szósz-körte-zsömle. Az egészségesség és a változatosság jegyében, a maradék grillezett körtével turbózott salátát adok mellé.

2 fős adag.

2011. január 9., vasárnap

Körtés-tárkonyos csirke citromos rizzsel


Némi változtatással ezt is a readers digest könnyű ételek könyvből főztem, kicsit egyszerűsítettem a mártáson, és a szűzpecsenyét csirkére cseréltem, egyrészt az volt itthon, másrészt a disznóhúst még mindig nem szeretjük. Nagyon finom, meg gyorsan elkészül, és végre ki tudtam próbálni a citromos sót is :-). A spárgás-citromos rizs helyett lehet mellé citromos rizst és párolt brokkolit adni, de a brokkoli nálunk sajnos tiltólistás.
Hozzávalók:
  • 2 kis fej hagyma
  • 2 nagy vagy 3 kis körte
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 teáskanál olaj
  • só, bors, tárkony
  • 22 dkg csíkokra vágott csirkemell-filé
  • 10 dkg rizs
  • fél üveg spárgakonzerv
  • 0,7 dl fehérbor
  • 0,5 dl tejszín
  • reszelt biocitrom-héj, vagy citromos só
A hagymákat apróra vágom, a körtéket meghámozom, kivágom a magházukat, majd cikkekre vágom. Egy serpenyőben felolvasztom a vajat, és egy kisebb (kb. 1 literes) fazékban felhevítem az olajat. A hagymát elfelezem a két edény között, majd miután a hagyma üvegesre párolódott, a nagyobbikba dobom a húst, a kisebbikbe öntöm a rizst. Miután a rizs opálos lesz, forró vizet öntök hozzá, és időnként megkeverve, és pótolva a vizet, egy rizottóhoz hasonlóan megfőzöm. Amikor a rizs már puha, citromos sóval ízesítem, és belekeverem a kb. 2 cm-es darabokra vágott spárgát. Ha a hús minden oldala kifehéredett, hozzáadom a körtét, átforgatom, felöntöm a borral, sóval és tárkonnyal ízesítem, és fedő alatt kb. 10 percig főzöm. végül hozzáadom a tejszínt, egyet forralok rajta, megkóstolom, és ha szükséges, adok még hozzá sót, borsot, vagy tárkonyt.
2 fős adag.

2010. december 22., szerda

Körtés-juhtúrós tészta

IMG_6489

Még tavaly láttam ezt Mirelle-nél valamikor, azóta többször készült, de csak most fotóztam le. Hangolódtunk már a Karácsonyra ezzel a tésztával :-)

Hozzávalók:

  • 15 dkg húsos szalonna
  • 12 dkg juhtúró
  • 3-4 körte
  • 2 dl tejszín
  • 30 dkg tészta

Megfőzöm a tésztát, és közben elkészítem a mártást. A szalonnát felkockázom, és megsütöm. A körtét meghámozom, kivágom a magházát és kb. 1x1 cm-es kockákra vágom. a szalonna mellé dobom, és kicsit megpirítom. Hozzáöntöm a tejszínt, belekeverem a juhtúrót és felforralom. Ha túl sűrű a mártás, teszek hozzá a tészta főzővizéből. Összekeverem a megfőtt tésztával és azonnal tálalom.

4 fős adag.

2010. november 23., kedd

Körtés-sajtos melegszendvics

Arra jutottunk (és ez kivételesen nem csak nekem, a megrögzött ‘sokkaljobbazöldségmintagyümölcs"’-nek a véleménye), hogy végül is szeretjük a körtét, csak… Csak legyen mellette (ezek közül minél több annál jobb): húsos szalonna, gorgonzola, camembert, tejszín, tészta, rizs… Persze jó a körtés csokitorta is, de azért jobb szeretjük sósan, tésztához vagy rizottónak.

Most melegszendvics lett belőle, fincsi ez is, bár félek a napi ajánlott gyümölcsmennyiség nem fél körte/fő.

Nekem áfonyalekvár nélkül ízlett jobban, elvinek meg persze jóóóól megpakolva lekvárral (ezen szerintem senki sem lepődik meg, aki ismeri a táplálkozási szokásainkat).

Hozzávalók:

  • zsömle/kenyér/kifli (nekünk hamburgerzsemlénk volt, de másnap kukoricás kiflivel is finom volt)
  • vaj
  • körte
  • camembert
  • opcionális: áfonyalekvár

A sütőt előmelegítem 220 fokra (grill, vagy felső sütés). és egy tepsit kibélelek sütőpapírral/teflon tepsit veszek elő. A félbevágott zsömléket/kifliket vékonyan megvajazom, és megpakolom hámozott, magháztalanított körteszeletekkel. Pár kanál áfonyalekvárt teszek rá (vagy nem, ki hogy szereti), befedem camembert szeletekkel, és addig sütöm, amíg a sajt megolvad a tetején.

2010. október 28., csütörtök

Körtés-gorgonzolás rizottó

Levinél az aktuális kedvenc rizottó, én még nem döntöttem el, bár eléggé esélyes, mindenesetre hatalmas nagy ‘úá’ és hamarosan újra kéne főzni… (ez se gyakori, amit képes lennék akár másnap újra elkészíteni)

Hozzávalók:

  • 1 közepes vagy 2 kisebb hagyma
  • 20 dkg kerekszemű rizs
  • 1 pohár száraz fehérbor
  • kb. 12 dkg gorgonzola
  • kb. 15 dkg húsos szalonna (pl. kolozsvári)
  • 3 nagyobb körte
  • (olívaolaj)
  • só, bors
  • diónyi vaj
  • zöldség-alaplé

A hagymát és a szalonnát felkockázom, és ha szükséges, kevés olaj hozzáadásával pár percig sütöm (a szalonna süljön meg de a hagyma ne égjen meg). Hozzáadom a meghámozott és felkockázott körtét, kicsit sütöm, majd belekeverem a rizst, és miután opálossá váltak a szemek, hozzáöntöm a bort. Ha beszívta az összes bort, forró zöldségalaplevet adagolok hozzá, és folyamatos keverés mellett megfőzöm. Leveszem a tűzhelyről, belekeverem a vajat és a gorgonzolát, és ha szükséges, sózom, borsozom.

4 fős adag. (előételnek több)

2010. október 27., szerda

Körtetorta kávéval és csokoládéval

Egy tavalyi nők lapja konyhából van a recept – kivételesen alig kellett rajta változtatni, hogy működjön. Ez nálam már a szöszmötölés felső határát súrolja, de megérte, mert finom lett, és másnap is tökéletes (hát igen, ketten nem eszünk meg egy nap alatt egy 26 cm-es tortát).

Hozzávalók:

a tésztához:

  • 24 dkg liszt
  • 12 dkg vaj
  • 7 dkg porcukor
  • csipet só
  • kevés hideg víz
  • a sütéshez bab/rizs stb

a töltelékhez:

  • 5-6 közepes körte
  • kevés citromlé
  • 6 dkg étcsokoládé
  • 60 ml erős feketekávé
  • 2 púpos evőkanál liszt
  • 6 dkg apróra vágott mandula (vagy mogyoró vagy dió)
  • 3 nagy tojás (vagy 4 kicsi)
  • 12 dkg cukor
  • 1 púpos teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

A lisztből, vajból, porcukorból és sóból kevés hideg vízzel omlós tésztát gyúrok, kibélelek vele egy 26 cm-es kapcsos tortaformát (legyen szép magas pereme) és kb. 1 órára hűtőbe teszem. Sütőpapírt teszek bele, és rakok rá egy kis rizst vagy babot nehezéknek, hogy sütés közben ne púposodjon fel. Előmelegített sütőben, 180 fokon (légkeveréssel) 15 percig elősütöm. A körtéket meghámozom, négybe vágom és eltávolítom a magházukat. Citromleves vízben pár percig főzöm a körtét, majd leszűröm, és félreteszem hűlni. A csokoládét összetöröm és egy tálba rakom, majd ráöntöm a forró kávét és simára keverem. miután kicsit lehűlt a csokoládé, belekeverem a cukrot és a vanília-kivonatot, majd egyenként hozzáadom a tojásokat. Végül belekeverem a sütőport, a lisztet és a mandulát. Az elősütött tésztáról leszedem a babot és a sütőpapírt, kirakom a körtével, ráöntöm a csokoládés tésztát, és 140 fokon kb. 40-45 perc alatt készre sütöm. A formában hagyom kihűlni, tálalás előtt lehet még csicsázni egy kis olvasztott csokoládéval.

26 cm átmérőjű torta lesz belőle.

2010. május 25., kedd

Sült csirkecomb körtés-sajtos rizzsel

csirke1

Volt négy csirkecomb a fagyasztóban, és némi gorgonzola a hűtőben, amit némi gondolkodás után a következő formában párosítottam össze. Egy darabig még a gorgonzola-mártáson is gondolkodtam, de aztán arra jutottam, hogy a mártás és pergős rizs párosnál nagyobb favorit nálunk a rizottó jellegű, sajtos-ragacsos rizs. A hússal lehet más vonalat is követni, nem szórakozni a fűszerezéssel, csak bacon-be tekerni, és úgy megsütni. A húsos szalonna is jó barátja a körtének – meg persze fűszerezni és betekerni is lehet...

Hozzávalók:

A körethez:

  • 1 körte
  • 12 dkg rizs (én arboriot használtam)
  • 1 evőkanál vaj
  • fél hagyma
  • kb. 5 dkg gorgonzola
  • fél pohár bor
  • kb. 1 bögre zöldségalaplé
  • (só)
  • 3-4 evőkanálnyi durvára vágott dió

A húshoz:

  • 4 csirke alsócomb lebőrözve
  • szerecsendió, bazsalikom, majoranna, oregánó, só, bors, paprika (az arányuk és mennyiségük azon múlik, ki hogy szereti)
  • 1 evőkanál olaj

Bemelegítem a sütőt (200 fok légkeverés, vagy 220 fok alsó-felső), és előveszek egy kis tepsit. A húshoz való fűszereket egy kis tálkában összekeverem az olajjal, beleforgatom a combokat, a tepsibe teszem, és a tetejükre kenem a maradék fűszeres olajat. Kb. 45 perc alatt megsütöm a húst – ha nagyok a combok, több idő kell, vagy fűszerezés előtt be kell őket irdalni pár helyen. Kb. 10 perccel azután, hogy beraktam a húst sülni, nekiállok a köretnek. A hagymát apróra vágom, és pár percig párolom a vaj felén, majd hozzáadom a rizst, átforgatom, és 1-2 percig sütöm. Felöntöm a borral, majd ha az egészet beszívta, hozzáadom a zöldségalaplevet, és néha megkeverve megfőzöm. Közben a körtét meghámozom, kivágom a magházát, kis kockákra vágom, és a maradék vajon, nagy lángon pár percig sütöm. Miután a rizs megpuhult, belekeverem a gorgonzolát és a körtét, és lefedve állni hagyom pár percig, amíg a hús elkészül. Ha szükséges, megsózom kicsit, az alaplén és a sajton múlik, hogy kell-e bele. Közben a körte után visszamaradó zsiradékban megpirítom a diót. Tálaláskor a megszórom a dióval a rizst.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 7., vasárnap

Zabpehely gyümölccsel és joghurttal

joghurtzabpehely2

Tőlem szokatlan módon egy gyors és egészséges recept, mézzel, zabpehellyel, pár szem olajos maggal és gyümölccsel. Ezek közül a gyümölcs az, ami nem a kedvencem, de így még az alma és a körte is lecsúszik. Nulla százalékos joghurttal még inkább fogyókúra-barát, de engem elborzaszt a light joghurtoknak az összetétele, túl sok bennük a zselatin és egyéb nem oda való anyag – bár lehet, hogy rájuk kell fanyalodnom, ha gyorsítani akarom a fogyást.

Hozzávalók:

  • 1,5 dl natúr joghurt
  • 2 evőkanál méz
  • 3 evőkanál zabpehely
  • kb. 2 evőkanál mandula, mogyoró vagy dió + kevés a tetejére
  • gyümölcs, kb. 1 nagy almának megfelelő mennyiség, én fél almát és fél körtét használtam
  • esetleg 2-3 evőkanál mazsola

A mazsolát előző este beáztatom, ha ezt elfelejtem, akkor forró vizet öntök rá. A joghurtot elkeverem a mézzel, az apróra vágott mandulával és a zabpehellyel. A gyümölcsöt kockákra vágom és pár szem kivételével, a mazsolával együtt a joghurthoz adom. A tetejére szórom a félretett gyümölcsöt és a maradék mandulát és azonnal tálalom.

1 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. január 9., szombat

Sárgarépapüré

repa2

Folyamatosan keresem a szokásos (burgonya kb. három félek éppen, és rizs) köretek alternatíváit, a burgonyapüré fűszerezése, zöldségekkel való dúsítása egy megoldás erre a problémára, de nem az egyedüli. Most azt próbáltam ki, milyen, ha más zöldséget készítek el, a burgonyához hasonló módon. A korábbi zöldborsópüré sokkal harsányabb, kevesebb ételhez illő köret volt, ez a sárgarépapüré viszont kiválthatja a burgonyát.

Hozzávalók:

  • 50 dkg sárgarépa
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál méz
  • szerecsendió
  • diónyi vaj

A répát meghámozom, és apróra vágom (vagy nagylyukú reszelőn lereszelem), mindegy milyen alakú, mert úgyis pürésíteni kell majd. Azért célszerű apróra vágni, mert úgy hamarabb megfő. Az olajat felhevítem, átforgatom rajta a répát, majd vizet öntök rá (elég, ha maximum a feléig lepi el), lefedem, és puhára főzöm. Leszűröm, a főzőlevet félreteszem, és összeturmixolom. Ha szükséges, adok hozzá egy keveset a főzővízből, akkor jó, ha olyan az állaga, mint a burgonyapürének. Belekeverem a vajat, mézzel, sóval, szerecsendióval fűszerezem. Majdnem mindenhez jó, amihez jó a burgonyapüré is.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2009. november 17., kedd

Kakaós sült körte

korte2

Vettünk egy üveg csokoládé likőrt, ami nem fogy túl gyorsan – látszik, hogy nem iszom alkoholt, csak ételekbe használok, és a fagyasztó is tele van tojásfehérjékkel, kombináltam a kettőt némi körtével, és kész is a hétvégi desszert. Vilmoskörte pálinkát vagy konyakot is lehet használni, nem csak csokoládélikőrt, bármi jó, ami passzol a kakaóhoz és a körtéhez.

Hozzávalók:

  • 3 körte
  • 2 tojásfehérje
  • 2,5 dkg mandula
  • 2,5 dkg keményítő
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 4 evőkanál csokoládélikőr
  • 8 dkg cukor
  • 1 evőkanál világos nádcukor
  • 1 evőkanál citromlé

A körtéket megmosom, meghámozom, eltávolítom a magházukat, és kockákra vágom. Egy fazékban összekeverem a körtét, a citromlevet és a nádcukrot, felforralom, majd fedő alatt 10 percig, végül fedő nélkül 10 percig főzöm. Előmelegítem a sütőt 140 fokra (légkeverés), és előveszek 4 felfújtas edénykét. A körtét (a leve nélkül) az edényekbe kanalazom, mindegyikre öntök egy evőkanálnyi csokoládélikőrt. A mandulát megdarálom, összekeverem a keményítővel, a cukorral és a kakaóporral. A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd beleforgatom a kakaóporos keveréket, a körte tetejére kanalazom, és 30 percig sütöm. Melegen, langyosan, vagy hidegen is finom.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.