A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szalonna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szalonna. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 13., hétfő

Kéksajtos hamburger II.

IMG_8248

Belekezdtünk az idei nagy projectbe (bár pénzügyi szempontból a két Eames szék volt a csúcs – már ami a lakást illeti), nekiálltunk kifesteni a lakást. A lakásnak pedig ami az előnye, az a hátránya. A mérete. Mert kicsi. Nagyon kicsi. Lenyomtuk vasárnap az előszobát és a fürdőt, amivel nem volt gond, a cuccokat simán áthordtuk a szoba-konyha párosba. De jövő hétvégén jön a neheze, kifesteni a szobát és a konyhát úgy, hogy erősen limitált hely áll rendelkezésre. Márpedig leszereljük a polcokat és a karnisokat. Mert félmunkát és szarmunkát nem végzünk. Ha az lenne a cél, megbíznék vele mást.
És dupla ágy, kanapé, négyszemélyes étkezőasztal, két íróasztal… Lesz mit kerülgetni.

És az első festés alapján nálunk a festőlegények hamburgert esznek és gyömbérsört isznak. Na jó ez utóbbit csak Levi. A gyömbér még mindig top 10es ehetetlen étel nálam.

Szombaton például ezt a hamburgert ettük.

Ami belekerült:

  • 12,5 dekás marhahúspogácsa, csak egy kis sóval és borssal fűszerezve
  • a Mom park-beli Brót-ból valami a-betűs buci
  • bébispenót
  • sült bacon
  • és a kéksajtos mártás: sok kéksajt (gorgonzola pl), kevés majonéz és tejföl/görög joghurt

2012. július 22., vasárnap

Gombás kence

KENCE1

Még mindig nem tudtam megbarátkozni a kence és a mártogatós szavakkal, úgyhogy gombás-bacon-ös dip. Martha Stewartttól van ez is, akár a karamellizált hagymás. Ez is nagyon jó, Levi nem egy akkora gomba-rajongó, mint én, de erre csak annyit mondott hogy “minek eszik az emberek a svédgombát mega  többit, amikor ilyet is lehet gombából csinálni?”. azt hiszem nále a gomba ezzel elérte a csúcspontot.

Ebből az adagból a képen látható adag kétszerese jött ki.

Hozzávalók:

  • 45-50 dkg csiperkegomba (lehetőleg barna)
  • 3 darab szárított erdei gomba (vargánya, róka-gomba stb.)
  • 1 dl forró víz
  • 1 nagy póréhagyma, vagy 2 kisebb – csak a fehér és a világoszöld részei
  • 10 dkg bacon
  • 22 dkg krémsajt
  • tejföl (ezt nem mértem, kb. 20 dkg lehetett)
  • só, bors
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál vaj vagy olívaolaj

A szárított gombára öntöm a forró vizet, és 20 percig állni hagyom. A pórét hosszában félbevágom és vékonyan felszeletelem, a gombát apróra vágom. Egy nagy serpenyőben a bacon-szeleteket pár perc alatt ropogósra sütöm, és félreteszem hűlni. A beáztatott gombát leszűröm, felvágom, és az áztatólevet félreteszem. A serpenyőt kitörlöm (ha túl sok a zsír, vagy túlságosan megpirult sütés közben), beleöntöm az olajat (vagy beledobom a vajat), felhevítem, és pár percig sütöm benne a póréhagymát és a fokhagymát. Hozzáadom a friss és a szárított gombát és a kakukkfüvet, sózom, borsozom, és addig sütöm, amíg a gomba megpuhul, és elfő alóla a sok lé, amit menet közben ereszt. A krémsajtot összekeverem kb. 10-15 deka tejföllel, és a sült bacont kis darabokra vágom (tördelem). Miután a gomba lehűlt, a szalonna nagy részével együtt a krémsajthoz keverem. Egy-két evőkanálnyit hozzáadok a gomba-áztató léből, és ha szükséges keverek még bele tejfölt. A félretett szalonnával (és esetleg snidlinggel vagy újhagymával) díszítem. Pirítóssal, kétszersülttel, keksszel tálalom.

3-4 csészényi lesz belőle. (két főre valószínűleg elég a fele)

2012. június 11., hétfő

Cobb saláta

cobb2

A saláta Bob Cobb-ról kapta a nevét, aki néhány későn beeső vendégnek a hűtőszekrényben talált maradékokból kreálta ezt a fogást. A hozzávalók listája nem igazán kötött, a forma a fontos, nem kell összekeverni a hozzávalókat, hanem csíkokban egymás mellé tenni És az öntetet mellé tálaljuk, ne öntözzük meg előre!

Az öntetet az egyik GoodFoodból készítettem, ez kb. az amit az amerikaiak “ranch dressing”-nek hívnak (azaz tanyasi vagy farm öntet). Annyira szarok az üveges salátaöntetek, igazán megéri rászánni azt az 2-3 percet és keverni sajátot (az a sok mesterséges édesítő* meg hasonlók, fujj, még akkor is sokkal-sokkal jobb a házi, ha kész majonézt használ az ember). Zöld salátákhoz pedig pikk-pakk össze lehet dobni egy adag vinaigrette-et, pár napig eláll a hűtőben, ha nem fogy el rögtön.

*úgymond zárójeles megjegyzés: Levinek eltartott egy darabig, mire rájött, hogy miért nem ízlik neki egyik-másik citromos sör (aka radler), egy csomóban mesterséges ízesítő (is) van, aminek kiérződik az íze. Úgyhogy bogarásszuk az összetételeket.

Hozzávalók:

például:

  • főtt csirkehús
  • avokádó
  • paradicsom
  • jégsaláta / római saláta
  • főtt tojás
  • ropogósra sütött bacon
  • tonhal (konzerv)
  • stb.

a “ranch” (tanyasi) öntethez:

  • 4 evőkanál kefir (író)
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 teáskanál fehérborecet
  • 1 kis gerezd zúzott fokhagyma
  • apróra vágott kapor, petrezselyem, snidling

Az öntet hozzávalóit összekeverem, esetleg egy kis sóval, borssal ízesítem. A saláta hozzávalóit összevágom elrendezem egy nagy vagy több kisebb tányéron (én ez utóbbit preferálom). Az öntetet külön tálkában kínálom.

A képen lévő adag 1 fős könnyű ebéd/vacsora.

2012. február 20., hétfő

Avokádós-sonkás szendvics (ABLT)

De mi az az ABLT? Hát a BLT meg egy A. A BLT pedig a nagy klasszikus: bacon-lettuce-tomato, szalonna-saláta-paradicsom. Az A pedig az avokádó.

Kissé beszippantott az iskola (nappalis főiskola – és bejárok!), a munka és a gyógytorna hármasa (jó dolog a második mérnökdiploma megszerzése, de a jelek szerint az eddigiekkel “összeszedtem” egy gerincferdülést), úgyhogy ilyen rettentő komoly dolgokat “főztem” mostanság (és fogok még egy darabig, azt hiszem). Még a “heti kekszet” is Levi sütötte (nemsokára azt is felteszem a blogra), ez van, valamit valamiért. főzök amúgy, nem mirelit pizzán élünk, de főzeléket, meg egyszerű, a blogon már szereplő dolgokat.

Nem tudom hívhatom-e ezt receptnek, az ötlet talán jobb szó rá.

Hozzávalók:

  • pirított kenyér, ciabatta stb (ez a képen ciabatta)
  • avokádó
  • citromlé
  • paradicsom
  • saláta
  • szalonna/sonka – én feketeerdei sonkát tettem bele, amit megsütöttem, mert nem eszem nyers húst

Az avokádót összevágom, meglocsolom egy kevés citromlével, és villával összetöröm. Két szelet kenyeret/a ciabatta mindkét oldalát megkenem avokádóval. Az egyik szeletre/az aljára csíkokra vágott salátát pakolok, teszek rá pár karika paradicsomot és 1-2 szelet sonkát/bacont, és rányomom a másik szeletetet/a tetejét.

2011. június 26., vasárnap

BBQ csirkenyárs cukkinivel

IMG_7145

“Panelgrill” ahogy én hívom, bár nem panelben lakunk, hanem új hőszigetelt, csilivili téglaházban. De a kis ablaktalan konyhában készült, villanyfőzőlapon, grillserpenyőben :-) De ez nekem nem akadály a saslik és hamburgersütésben.

A mennyiségek csak közelítő értékek, nem mértem a hozzávalókat (és ez fitness-adag), igazából hozzávalók párosítása a lényeg. Salotta hagyma mostanában mindig szokott lenni a Tescoban, mogyoróhagyma van ráírva, és kis, negyedkilós hálóban van.

Hozzávalók:

  • 1 kis cukkini
  • pár kanál BBQ szósz
  • kb. 8 dkg vékonyra szeletelt bacon
  • kb. 25 dkg csirkemellfilé
  • 5-6 salotta hagyma

A csirkemellet falatnyi kockákra vágom, és kb. 20 percre bepácolom a BBQ szószba, a cukkinit felkarikázom (ahol kicsit vastagabb, ott elfelezem a karikákat, a salotta hagymát megpucolom, és keresztben kettévágom. A bacont ollóval elharmadolom (negyedelem), és előveszek 4 bambusznyársat (sosem szoktam beáztatni, és még egyszer sem égtek meg, pláne nem gyulladtak fel). A húsdarabokat szalonnába tekerem, és a hagyma és cukkini darabokkal váltakozva felhúzom a nyársakra. Grillserpenyőben (vagy kint a grillen) pár perc alatt megsütöm, és salátával tálalom.

2 fős adag.

2011. május 28., szombat

Spagetti paradicsomos pulykával

Ismét Stahl Judit-i alapokon (én nem tudom mi van mostanság, úgy tűnik most kezdtem el használni a DM-ben begyűjtött rengeteg szakácskönyvet), és ismét némi változtatással. Kicsit kevesebb hozzávalóból készítettem a szószt, de így is 5 nagyon nagy adag lett belőle, a könyv által írt 4 naggyal szemben. Az már négy favágó adag lehet (vagy szántó-vető stb. tetszőleges nehéz fizikai munka behelyettesíthető).

És hurrá végre volt mibe rakni kapribogyót (bár még mindig akad belőle a hűtőben). Igen hosszú a hozzávalók listája, de a nagy része fűszer és hasonlók.

Hozzávalók:

  • 25 dkg darált pulyka
  • 1 nagy vagy 2-3 kisebb sárgarépa lereszelve
  • 1 doboz (40 dkg) hámozott-darált paradicsomkonzerv
  • 1 kis doboz sűrített paradicsom
  • 1 közepes vöröshagyma
  • kb. 10 dkg kockára vágott húsos szalonna (pl. kolozsvári)
  • só, bors, (chili)
  • oregánó, bazsalikom
  • 2 evőkanál kapribogyó
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl vörösbor (nekem csak fehér volt itthon, úgyhogy az került bele)
  • 20-25 dkg tejszínes krémsajt/tejszín (nekem kb. 20 dkg volt és fele-fele)
  • 40-50 dkg spagetti
  • reszelt sajt a tálaláshoz

Egy nagyobb serpenyőben vagy fazékban felhevítem az olajat, majd hozzáadom a darált húst, az apróra vágott hagymát és a szalonnát, és addig sütöm, amíg a hús kifehéredik. Belekeverem a zúzott fokhagymát, a reszelt sárgarépát, a kapribogyót, a bort, a zöldfűszereket, és fedő alatt, időnként megkeverve kb. 10 percig főzöm. Közben megfőzöm a spagettit. Végül a szószhoz adom a krémsajtot/tejszínt, ha szükséges hígítom a tésztafőző vízzel/sűrítem némi forralással, és pár perc alatt összeforralom. A leszűrt, lecsöpögtetett tésztára kanalazom a ragut, és megszórom reszelt sajttal.

5 nagy adag.

2011. március 22., kedd

(at least)-5-a-day: 22. nap – Körtés-szalonnás tészta

Tömeg:65,2 kg (ááááátok)

Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, uborka, narancslé (2 egység)

Ebéd: Körtés-szalonnás tészta* (elfelejtettem mennyi volt a zöldség benne, az tuti hogy az újhagyma 5 dkg volt, na de a körte… tisztítás előtt biztosan több volt, mint 30 dkg, valószínűleg elérte a 4 egységet, de legyen 3, kerekítsünk lefelé, az garantáltan lefedi az igazságot)

Uzsonna: sósmogyoró (az az ízesített tésztába csomagolt, elég hamar kiütéses lettem, máskor is ettem már ilyet, de attól még lehet, hogy allergiás vagyok a tészta valamely remek összetevőjére)

Vacsora: spagetti húsgolyóval és zöldséges szósszal (recept hamarosan) (2 egység)

Desszert: kekszgolyó (színes dekorcukorba forgatva, mert kókuszreszelék nincs itthon, és amúgy is kamra-ürítés zajlik az újabb bogártámadás miatt)

*Körtés-szalonnás tészta

Hozzávalók:

  • 5 dkg tészta
  • 3 dkg kockákra vágott húsos szalonna
  • 1 csokor újhagyma
  • 1 nagy körte
  • kevés tejszín
  • tárkony
  • pár szem dió

Miközben megfőzöm a tésztát, elkészítem a mártást. A szalonnát pár percig sütöm, majd hozzáadom a felkarikázott újhagymát, majd a felkockázott körtét. Miután kicsit megpirult a körte, öntök hozzá egy kevés tejszínt (és egy keveset a tészta főzővizéből), tárkonyt keverek bele, ha szükséges megsózom. Összeforralom, majd összekeverem a lecsöpögtetett tésztával. Végül szórok rá egy kevés diót.

1 fős adag.

Góckutatás lenyomva, még a panoráma röntgen sem adott okot arra, hogy miért fáj a térdem és az ujjam. Ami kevésbé rózsás, hogy minden jel szerint előbb-utóbb szájsebész fog turkálni a számban, hogy a jelenleg kb. 25%-os állapotban lévő bölcsességfogamat kibányássza a helyéről. Azért a jelenlegi állás szerint (azaz nem fáj, nem nyom semmit, és nincs semmi sem begyulladva – rajtam kívül ófkórsz) ez nem a túl közeli jövőben lesz. Tudom rizikós az altatás, de betiltanám a felnőttkori ébren töltött mandulaműtéteket. Én totálisan kiakadtam. Ha már nem altatnak, legalább lőjenek be félhülyére. Engem a nyugiszuri csak addig dobott fel, amíg meg nem láttam a műtéthez szükséges eszközöket szépen kirakva a zsúrkocsira (pedig valószínűsítem, hogy szemüveg sem volt rajtam) – addig mondjuk tényleg szánsájn volt meg ‘áppinessz. Az már tényleg csak fun-fakt, hogy minden ilyen eseménynél dől a nyál a számból (babák vs. babapiskóta szintnél egy kicsit durvábban).

2011. március 8., kedd

Aszalt paradicsomos-borsós rizottó

Nem igazán van kedvem nagyon sokadszorra újra leírni a rizottó-főzést, úgyhogy álljanak itt csak az alapanyagok. Adagonként 2 egység zöldség és csak 5 dkg rizs :-)

Hozzávalók:

  • 2 közepes hagyma
  • 12 dkg húsos szalonna
  • 20 dkg rizs
  • kevés olaj (ha szükséges)
  • 32 dkg borsó
  • 12 dkg aszalt paradicsom*
  • 1-2 diónyi vaj
  • 1 nagy maréknyi reszelt sajt
  • bors, szerecsendió
  • zöldségalaplé
  • 1 pohár fehérbor

*ha olajban eltett paradicsom, akkor az olajából lehet tenni a hagyma és a szalonna alá, ha sózott “száraz” aszalt paradicsom, akkor felhasználás előtt érdemes kicsit beáztatni/leöblíteni, mert nagyon sós.

4 fős adag.

2011. február 28., hétfő

Brokkolis tészta

Holnap estig szalmaözvegy vagyok, mert alapból kizárt, hogy síelni menjek, de most, hogy a testem kb. 60%át csalánkiütés borítja végképp semmi kedvem kimenni a hidegbe. Ráadásul olyan ruhában, amiben nem lehet vakarózni. No way. Két napig az is rosszul esett, ha farmert kellett húzni, ráadásul minden lépés fájt, most már kezd normalizálódni a helyzet, de még mindig ipari mennyiségű krémre van szükségem.

Szóval azt eszek, amit csak akarok. Azaz szinte kötelező jelleggel brokkolit. Meg kaprot. Bár kaprot inkább ehetek máskor is, kevésbé erős szagú, de a brokkoli nagyon nagy “ellenség”, úgyhogy csak ilyenkor szoktam főzni magamnak.

Hozzávalók:

  • 50 dkg brokkoli (tisztítás után nekem 40 dkg volt)
  • 8-10 dkg hagyma (tisztítás után)
  • 12 dkg tészta
  • 7 dkg kolozsvári szalonna
  • szerecsendió, bors, bazsalikom
  • kb. 1,5 dl főzőtejszín
  • 1 teáskanál reszelt parmezán
  • reszelt sajt a tálaláshoz
  • ha szükséges, 1 teáskanál olaj

Egy nagy fazékban vizet melegítek, és megfőzöm benne a rózsáira szedett brokkolit és a tésztát. A hagymát és a szalonnát felkockázom, és pár percig sütöm (ha szükséges öntök alá egy kis olajat). Hozzáöntöm a tejszínt, és pár kanálnyit a tészta főzővizéből, borssal, szerecsendióval, parmezánnal és bazsalikommal ízesítem (só szerintem nem kell bele). Pár percig forralom, majd összekeverem a leszűrt brokkolis tésztával, és sajttal megszórva tálalom.

2 fős adag.

2010. december 22., szerda

Körtés-juhtúrós tészta

IMG_6489

Még tavaly láttam ezt Mirelle-nél valamikor, azóta többször készült, de csak most fotóztam le. Hangolódtunk már a Karácsonyra ezzel a tésztával :-)

Hozzávalók:

  • 15 dkg húsos szalonna
  • 12 dkg juhtúró
  • 3-4 körte
  • 2 dl tejszín
  • 30 dkg tészta

Megfőzöm a tésztát, és közben elkészítem a mártást. A szalonnát felkockázom, és megsütöm. A körtét meghámozom, kivágom a magházát és kb. 1x1 cm-es kockákra vágom. a szalonna mellé dobom, és kicsit megpirítom. Hozzáöntöm a tejszínt, belekeverem a juhtúrót és felforralom. Ha túl sűrű a mártás, teszek hozzá a tészta főzővizéből. Összekeverem a megfőtt tésztával és azonnal tálalom.

4 fős adag.

2010. december 10., péntek

Tojásos rakott zöldség

Még mindig Főzzünk könyvből, most egy kölcsön-könyvből főztem, reader’s digest – könnyű ételek a rohanó hétköznapokra. Hatalmas könyv, kb. mint egy enciklopédia, halas, tésztás, húsos stb. fejezetekkel, szóval klasszikus felépítést követ. elég sok dolgot bejelöltem benne, mint kipróbálandót, eddig kettőnél tartok, mindkettő nagyon finom volt, és tényleg gyorsan elkészült. A könyv elején mindenféle tippek vannak, pucolás, tárolás, mik legyenek otthon, eltarthatóság stb., és a legtöbb receptnél megad variációkat, továbbfejlesztési lehetőségeket is. Nem dolgozik nagyon extra alapanyagokkal (mondjuk a felhasznált halakról nem tudok nyilatkozni, azt a fejezetet átlapoztam, viszont pozitívum, hogy hal sem bámul az arcomba az oldalakról).

Hozzávalók:

  • 1 kg zöldség (lehet mirelit keverék is), nálam ez a következőkből állt: karfiol, sárgarépa, paszternák, cukkini
  • 2 tojás
  • 2 dl tejszín
  • 12-15 dkg sovány reszelt sajt
  • 15 dkg kolozsvári szalonna (opcionális)
  • 2 evőkanál durvára vágott sósmogyoró

Egy fazékban vizet forralok, és ha felforrt a víz, beledobom a megtisztított, karikákra vágott sárgarépát és paszternákot. Két perc főzés után a rózsákra szedett karfiolt is a főzővízbe teszem, 8 percig együtt főzöm őket, majd leszűröm. A tojásokat villával felverem, összekeverem a tejszínnel, és a sajt kétharmadával. A szalonnát csíkokra vágom, és megsütöm. A szalonnát (a zsírja nélkül), a tojásos tejszínt és a kockákra vágott cukkinit a lecsöpögtetett zöldséghez keverem, és az egészet egy tűzálló tálba teszem. A tetejére szórom a maradék sajtot és a mogyorót, és előmelegített sütőben, 200 fokon (légkeveréssel) kb. 15 percig sütöm.

4 fős adag. Adagonként kb. 640 kcal és 20 g szénhidrát.

2010. október 6., szerda

Kukoricalepény avokádóval

A GoodFood szerint ez egy tipikus ausztrál reggeli (brunch). Sajnos mostanában ritkán érünk rá egy ráérős-kiadós brunch-ra, ezért vacsora és ebéd lett belőle.

Hozzávalók:

  • 2 doboz kukorica konzerv (330 g-os)
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • kb. 6-8 dkg liszt
  • 8 szelet bacon
  • 1-2 avokádó
  • citromlé
  • 1 tojás
  • 3 evőkanál tej
  • kevés olaj a sütéshez
  • só, bors, chili

A paprikát apróra vágom, és kevés olajon pár percig sütöm. közben a tojást villával felverem, hozzákeverem a tejet, a sütőport, kb. 5 dkg lisztet és a leszűrt kukoricát. A paprikát a keverékhez adom, fűszerezem, és ha szükséges, keverek bele még lisztet. Egy nagy serpenyőbe kevés olajat öntök. Egy evőkanállal kis kupacokat teszek bele a tésztából, a kanál hátuljával kicsit ellapítom őket, és oldalanként pár perc alatt megsütöm. közben a serpenyőben ropogósra sütöm a bacont a kukoricalepények mellett, és az avokádók cikkekre vágom, és meglocsolom citromlével. A palacsintákat a sült szalonnával és az avokádóval tálalom.

4 fős adag.

2010. augusztus 4., szerda

Pulykaburger II.


A múltkori hússzeletes megoldás után most jöjjön egy klasszikus darált húsból készülő húspogácsás. a szakácskönyvben klasszikus BLT (azaz bacon-lettuce-tomato : szalonna-saláta-paradicsom) változatban szerepel, én azonban a salátát kihagytam, mert nem láttam szép salátát a boltban, és 2 szeletért nem akartam nagyon utánajárnia  dolognak.
Vásárlás után gyorsan elkészíthető étel kellett, hogy ne teli hassal kelljen teniszezni. Aztán ahogy lapozgattam a szakácskönyveket megakadt ezen a recepten a szemem, hamburger 433 kcal-val és 27 g szénhidráttal, ez kell nekem, hiszen még egy sültkrumpli is befér mellé, hogy teljes legyen az élmény. Ráadásul pikk-pakk megvan.
Hozzávalók:
  • 25 dkg sovány darált pulykahús
  • 2 hamburgerzsemle (valahol mintha láttam volna egészségesnek kikiáltott verziót, a recept simát ír)
  • 2 nagy szelet paradicsom
  • só, bors
  • 2 szelet bacon
  • kb. 1 evőkanálnyi Worcestershire-szósz
  • 2 evőkanál light majonéz
  • (salátalevelek)
  • kevés olaj
A húst összegyúrom a Worcestershire-szósszal, némi sóval és borssal, és két húspogácsát formázok belőle. A grillserpenyőben pár perc alatt megpirítom a félbevágott zsemléket, majd vékonyan kiolajozom, és megsütöm a kettévágott szalonnaszeleteket és a húspogácsákat (9-fokozatból 6-ost használtam, hogy rendesen átsüljön a hús). Tálalásnál az én sorrendem a következő: zsömle – saláta – paradicsom – hús – majonéz – bacon – zsömle. Miközben sültek a dolgok egy kis hasábburgonyát sütöttem mellé (ha jól emlékszem a számokra kb. fejenként 10 dkg mirelit hasábburgonya az adag).
2 fős adag. Adagonként (krumpli nélkül) kb. 430 kcal és 27 g szénhidrát.

2010. július 23., péntek

Rizottóval töltött cukkini

Van egy szokásos “alap” töltött cukkini receptem, de ott mindig probléma, hogy mi lesz a kivájt cukkini-darabokkal, ezért csak be szoktam szórni a tepsibe a cukkinik mellé, hogy majd csak megsül külön az is, és megeszegetjük mellé. (Ráadásul ott a szokásos problémám, a kismillió edény és munkafolyamat). Változtatni kellett hát a dolgokon, és új irányba terelni a műfajt.

Hús, rizs sajt, zöldség – miben vannak ezek együtt, hát a rizottóban, és direkt sokat csinálok a töltelékből (hiszen a kivájt daraboktól eleve megtelne a cukkini-csónak, hígítani kell és a fölösleget elfogyasztani), egy részét megesszük rögtön, vacsorára rizottóként, a maradékkal megtöltöm a mélyedéseket, sütöm kicsit, és készen van a másnapi ebéd. Nos az elgondolás tökéletesen működött.

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb cukkini (nem mértem mekkora volt)
  • 1 hagyma
  • 10 dkg húsos szalonna
  • reszelt sajt
  • zöldségalaplé
  • 1 pohár bor
  • fél doboz kukoricakonzerv
  • só, bors

A cukkinit hosszában és keresztben is félbevágom, és karalábévájóval “csónakot” csinálok belőle. A kivájt darabokat késsel félbe-harmadba vágom, a hagymát és a szalonnát felkockázom. A hagymát és a szalonnát egy fazékba/serpenyőbe teszem, és pár percig rendszeresen megkavarva sütöm. Hozzáadom a rizst, átforgatom, felöntöm a borral, majd belekeverem a cukkini darabokat, és folyamatos keverés mellett kanalanként adagolom hozzá a forró zöldség-alaplevet. Miután a rizs kellően puha, lehúzom a tűzhelyről, ha szükséges, sózom, borsozom, belekeverem a lecsöpögtetett kukoricát, némi reszelt sajtot (egy kevés maradjon a tetejére), és lefedve pár percig állni hagyom. Megtöltöm a rizottóval a kivájt cukkinikat, szórok a tetejükre egy kis reszelt sajtot, és forró (200 fok, légkeverés) addig sütöm, amíg a sajt megpirul. a maradék rizottót frissen megeszem.

2 + 2 fős adag (2 adag rizottó és 2 adag töltött cukkini)

2010. július 8., csütörtök

Sóskás rizottó

Nem vagyok egy nagy kertész, nálam a szobanövények is lassan, de biztosan pusztulnak (legalább mindig van hely az újonnan érkezőknek), és az biztos, hogy nem tennék lépéseket egy virágágyásért. Azt hiszem, kicsit olyan vagyok, mint a kecskék. Csak az érdekel, amit meg lehet enni (és nem, a virágokat nem lehet megenni, a rózsát különösen nem). Kivétel a karfiol és a brokkoli, ha nagyon pontos akarok lenni.

Szóval kertészkedés. Van egy picike erkélyünk, ahol viszont nagy lelkesedéssel locsolom a balkonparadicsomot, az avokádófámat, a metélőpetrezselymet és a sóskát. Heccből ültettem egy ládába sóskát, mert az roppant igénytelen növény, és vicces lenne, ha kinőne meg minden.

Hát főzeléket azért nem fogok belőle főzni, de most fűszerként felhasználtam belőle egy adagot (lehetett volna ez az adag egy kicsit nagyobb), és az akció azt is jelentette, hogy végre megritkítottam kicsit.

Ja és dobpergés… Levi most evett először olyan sóskás ételt, ami nincs ehetetlenre cukrozva!

Hozzávalók:

  • 10-15 dkg húsos szalonna
  • 20 dkg kerekszemű rizs
  • 1 pohár fehérbor
  • zöldségalaplé
  • 1 hagyma
  • reszelt sajt
  • diónyi vaj
  • sóska

A hagymát apróra vágom, és a szalonnát felkockázom, egy serpenyőben/fazékban pár percig sütöm őket, ha szükséges, öntök alá egy kis olajat. Hozzáadom a rizst, pár percig pirítom, hogy opálosan áttetszőek legyenek a szemek, majd felöntöm a borral. miután beszívta az összes bort, forró zöldségalaplevet adagolok hozzá, és állandóan keverve addig főzöm, amíg a rizsszemek ‘al dente’ állagúak lesznek. Lehúzom a tűzhelyről, reszelt sajtot, vajat és csíkokra vágott (ollóval a legegyszerűbb szerintem) sóskát keverek bele. Tálalás előtt lefedve pár percig állni hagyom.

2 fős adag.

2010. június 24., csütörtök

Fettuccine szalonnával és aszalt paradicsommal

Volt pár szem aszalt paradicsom, némi húsos szalonna… és meglepetésemre a spenóttal színezett zöld tésztának nem volt spenót íze (ez volt az én nagy szerencsém). A spenóttal nagyon nem vagyunk jóban. Emlékeim szerint soha nem is voltunk. pár évig nyers erővel letuszkolták szerintem, de nagyon hamar átálltam a sóskára.

Hozzávalók:

  • 40 dkg fettuccine
  • kb. 15 dkg húsos szalonna
  • pár szem olajban eltett aszalt paradicsom
  • 1 csésze zöldborsó
  • 1 hagyma
  • 1 evőkanál olaj (lehet a paradicsomról is)
  • 2 dl tejszín
  • só, (bors)

Miközben megfőzöm a tésztát, összedobom a mártást: a hagymát apróra vágom, és a szalonnát felkockázom. Meleg serpenyőbe rakom őket, és addig sütöm, amíg a szalonnából kisül a zsír (ha szükséges teszek hozzá egy kevés olajat). Hozzáadom a borsót, és pár darabba vágott aszalt paradicsomot, összeforgatom, majd felöntöm a tejszínnel. Sózom, borsozom, és ha túl sűrűnek találom, teszek hozzá egy kicsit a tészta főzővizéből. Végül összeforgatom a megfőtt, lecsöpögtetett tésztával, és azonnal tálalom.

4 fős adag.

2010. június 22., kedd

Cukkini-brie gratin

Nagyon régen kinéztem a GoodFood-on ezt a receptet, hiszen, amiben ennyi nagy kedvenc (rizs, szalonna, cukkini és brie – mást nem is nagyon tartalmaz) van, az csak jó lehet. Jó is lett :-) Amit valószínűleg legközelebb kihagyok, aza  nagyon forró serpenyőben való cukkini-sütögetés, annyit nem tesz hozzá az élményhez, mint amilyen füst lett tőle – és olyan forró volt utána a serpenyő, hogy a szalonna kockák a tűzhelyről lehúzva másodpercek alatt sültek benne pirosra.

Hozzávalók:

  • kb. 75 dkg cukkini
  • 30 dkg kerekszemű rizs
  • 15 dkg húsos szalonna (én kolozsvárit használtam)
  • 1 pohár fehérbor
  • zöldség alaplé (kb. 1 liter)
  • 1 hagyma
  • olívaolaj
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • kb. 20 dkg brie

A cukkinit kb. 3 mm vastagon felkarikázom, és egy nagy serpenyőben, kevés olajon, több részletben megsütöm/megpárolom. A maradék olajon megsütöm a kockákra vágott szalonnát, majd hozzáadom a felaprított hagymát és fokhagymát. pár percig együtt sütöm őket, majd belekeverem a rizst, és miután opálossá váltak a szemek felöntöm a borral. zöldség alaplevet öntök hozzá, és addig főzöm, amíg a rizs megpuhul – nem kell annyit kavarni mint a rizottót és merőkanalanként adagolni az alaplevet, de nem árt néha megkeverni és ellenőrizni, hogy megfőtt-e ill. kell-e még rá alaplé. Miután a rizs megfőtt, belekeverem a cukkinit, ha szükséges megsózom, és egy tűzálló tálba kanalazom. A brie-t felszeletelem, és beborítom vele a rizs tetejét. előmelegített sütőben, kb. 220 fokon pár percig sütöm, hogy a sajt megolvadjon.

4 fős adag.

2010. június 8., kedd

Újfokhagymás rizottó

IMG_5307

Az alap Gordoné, azt turbóztam némi szalonnával, mert nem előételnek készítettem. Rengeteg fokhagymát raktam bele, mégsem lehetett érezni a végeredményen a fokhagyma ízét, ami engem kicsit zavart, mert elvárom, hogy ha egy ízesítő címszereplő, akkor lehessen is érezni rögtön, hogy igen ez ’ilyen-meg-ilyen’ ízű.

Hozzávalók:

  • 40 dkg kerekszemű rizs
  • 1 hagyma
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • 15-17 dkg húsos szalonna (ez esetben kolozsvári)
  • 1 pohár száraz fehérbor
  • 1 liter zöldség- vagy csirkealaplé
  • 1 marék reszelt sajt (optimális esetben parmezán)
  • 1-2 evőkanál vaj
  • só, (bors)
  • jó nagy csokor apróra vágott petrezselyem
  • fél fej újfokhagyma

A hagymát apróra vágom, és a szalonnát felkockázom. Egy nagy serpenyőben vagy fazékban felhevítem az olajat, és pár percig sütöm benne a hagymát. amikor a hagyma már üveges (de nem pirult) hozzáadom a szalonnát, és kisütöm a zsírját. Közben elkezdem melegíteni az alaplevet, és megtisztítom a fokhagymagerezdeket. A zúzott fokhagymát és a rizst a hagymához adom, pár percig pirítom, majd hozzáöntöm a bort. Miután a rizs az összes bort beszívta, folyamatos keverés mellett elkezdem merőkanalanként a rizshez adni a forró alaplevet. Ha nem elég az alaplé, forró vízzel pótlom. Miután a rizs megpuhult (’al dente’-re), leveszem a tűzhelyről, belekeverem a petrezselymet, a vajat és a sajtot, sózom, borsozom, lefedve pár percig állni hagyom, majd tálalom.

4 fős adag.

2010. május 27., csütörtök

Szalonnás gomba-nyársak

gomba1

Idén az időjárásnak köszönhetően még csak egyszer jött össze  egy „rendes” kerti grillezés (kürtős kalács pedig még nem is volt – botrány), néha be kell érni a lakás adta lehetőségekkel. Általában némi félelemmel vágok bele ezekbe a dolgokba, mert egyrészről legyen nagyon meleg a serpenyő illetve a parázs elég forró, másrészről nem szeretem a nem megfelelően átsült húsokat. Ennél a receptnél ilyen probléma nincs, a gomba nyersen is fogyasztható, illetve szalonnából is van főtt a magamfajta aggódósoknak kényeskéknek. Nem mellesleg pár perc alatt elkészül.

Hozzávalók:

  • 4-5 nagyobb (és optimális esetben lapos) gomba
  • ugyanannyi szelet bacon
  • bors, kakukkfű, (só), esetleg tetszőleges fűszerkeverék
  • 2 sasliknyárs

A gombákat megtisztítom, kivágom a tönkjüket, a tönköket elteszem valami máshoz, és a fejeket megfűszerezem (a sózni szerintem jobb sütés után, ha a szalonnától nem lesz elég sós). A nyársakból letörök, hogy 2-3 gomba férjen el rajtuk, és még a serpenyőbe is beférjenek (ha nem kint sütöm). Van, aki azt mondja, hogy a nyársakat be kell áztatni 20 percre, hogy ne égjenek meg, én ezt eddig mindig kihagytam, és sosem volt belőle probléma. Minden gombát körbetekerek egy csík szalonnával, úgy, hogy az átlapolás oldalt legyen, ahol majd a nyárs átmegy rajta. Mérettől függően, 2-3 gombát felhúzok 1-1 nyársra, és előmelegített serpenyőben (grillserpenyőben, ha van), vagy faszénparázson oldalanként néhány perc alatt megsütöm. Nekem elég vastag gombáim voltak sajnos, ezért közepes lángon sütöttem csak, hogy ne forduljon elő az, hogy a széle teljesen nyers, az alja pedig már megégett. Salátával tálalom.

1 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. május 21., péntek

Grillezett spárgasaláta szalonnával

grillezettsparga1

Ritkán sütöm a spárgát, pedig jól áll neki ez a teljesen egyszerű elkészítési mód, nem csak a tészta szószok és rizottók, amikért úgy odavagyok. Most egy igazán tavaszi salátát alakítottam át az elképzeléseim szerint, és minden várakozásomat felülmúlta a végeredmény. Elképesztően jó lett, a grillezett zöldségek, a ropogós sós szalonna (nem sóztam meg semmit, bőven elég az a só, ami a szalonnában van) és a mézes-mustáros dresszing nagyon jól kiegészítették egymást.

Hozzávalók:

  • 1 csomag (50dkg) zöldspárga
  • 3-4 közepes paradicsom
  • 8-10 szelet bacon
  • 60 dkg újkrumpli

Az öntethez:

  • 1-2 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál balzsamecet

A spárgát megtisztítom, a paradicsomokat 8-8 cikkre vágom, és a burgonyát alaposan megsikálom/meghámozom, és 2-3 darabab vágom. Az öntet hozzávalót összekeverem, egy fazékban enyhén sós és cukros vizet forralok, és amikor felforr benne a víz, beledobom a burgonyát. Három perc múlva mennek bele a spárgasípok is, és újabb három perc után leszűröm az egészet. Egy nagy (teflon) serpenyőben ropogósra sütöm a szalonnát (egyben a szeleteket), majd kiveszem őket egy tányérra hűlni. A visszamaradó zsíron megpirítom a burgonyát, miután nagyjából jó a burgonya, a serpenyő egyik felére kotrom, hogy legyen hely a paradicsom-szeleteknek is. Oldalanként pár percet kapnak, majd jöhet a spárga is a serpenyőbe. Pár perc múlva tányérokra szedem a zöldségeket, csepegtetek rájuk az öntetből, és a tetejükre tördelem a szalonnát.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.