2012. október 22., hétfő

Rodeo burger

IMG_8345

Csinálhatnék úgy, mintha én lennék Ms. Wellness, aki sosem jár gyorsétterembe, hajnalban kel, bedagasztja a kenyeret, körbefutja a tömböt, és nincs narancsbőr a combján. Egyik sem igaz. Utálok futni. És nem dagasztok kenyeret. És szoktam gyorsétteremben enni. Sőt, még preferenciáim is vannak. Az “arany kapus” rémesen sós krumplit árul. Persze az összesnél nagyon sós a kaja, mert másnap a visszatartott víztől többet mutat a mérleg, mint indokolt lenne, de azért vannak fokozatok.

Ez a szendvics a kedvencem. Nem igazán “aktuális kedvenc”, csak simán kedvenc, mert évek óta ez a befutó.

Tanulós hetek vannak, úgyhogy a konyhai jelenlét minimalizált. Persze aki nálam nagyobb háziasszony, süsse maga a zsömlét/rántott hagymakarikát/hasábburgonyát. Mivel az egyetlen igazán “igazi” összetevő most a húspogácsa volt (az viszont mindig rendesen darált húsból készül és sosem mirelit), inkább legyen csak ez afféle ötletadó.

Mi került a szendvicsbe:

  • 1 hamburgerzsemle
  • 12,5 dkg darált hús + só, bors felhasználásával készült húspogácsa
  • saláta
  • majonéz (a zsemle alsó fele és a saláta közt van)
  • bbq szósz
  • 3 darab hagymakarika

4 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Most egy jót kuncogtam az "előszón" Frappáns szöveg, nagyon tetszett. Éppen a napokban kóstoltam meg az eredetit a gyorsétteremben. Nagyon finom volt! A hagymakarikát hogy csináltad? Irtó guszta!

Lilla írta...

hát fogtam egy zacskó mirelit bundázott hagymakarikát, kivettem belőle 6ot és a zacskón szereplő utasítás szerint megsütöttem a sütőben (ez nagyon jó benne, hogy lehet sütőben is).
amúgy nem panírozott, szerintem sűrű palacsintatésztába/sörtésztába kéne mártani a hagymát és azt kisütni.
de nekem megvallom megfelel a félkész

GasztroRéka írta...

Számtalanszor úgy érzem, hogy a számból vetted ki a szót! Járok én is gyorsétterembe. Miért ne járnék? Én még emlékszem arra a heuréka élményre amit anno nekem a meki jelentett. Vidéken nőttem fel, ott nem volt minden bokorban hambi.:) A mekizés mindig valami plusz élménnyel társult. Állatkert, cirkusz, vidámpark, utazás... Aztán mióta a fővárosban élek és válogathatok, a meki kevésbé esélyes. Első a Burger King, második a KFC. Havonta 2-3 szor biztos, hogy betérek valamelyikbe. Van amikor többször is. Vállalom. Futni sem szeretek, narancsbőröm is van. A hagymakarikát én is készen veszem, már csak azért is, mert az átlagos vöröshagymának csak a közepe lenne alkalmas hagymakarika készítésére. A zsemlét is készen veszem. A cukros változatokból elegem van:( Kimondottan figyelem melyikben van cukor. Felturbózva időnként zacskós levest is eszem. A nap 24 h, sok a teendőm, és van amikor ennyi fér bele. Van amikor kimondottan megkívánom ezeket. Rösztit is mindig készen veszek. Azt sem mindegy, hogy hány fős a háztartás. Két rösztiért, 6 db hagymakarikért, 3 db zsemléért nem éri meg házilag készíteni, ez biztos

Lilla írta...

én nem szeretem a kfc-t mert minden túl csípős-fűszeres. pedig maga a koncepció, hogy csirkét adnak, tetszene. marad az hogy házilag készítem a corn flakes-be panírozott csirkét.
és nem gondolom, hogy egészségtelenebb lenne a gyorsétteremben enni a mirelit sült krumplit, mint a magyar "éttermek" többségében. azok is sajnos zömmel félkész cuccokkal operálnak, de én jobban megbízom a multi minőségbiztosításában, hogy kidobják az olajat, amikor ki kell dobni, hogy tudnak arra válaszolni hogy az adott termékben van-e tej. stb stb.
és ez sajnos a sarki kisvendéglőket minősíti. eljutottunk oda, hogy a mccafeban jobb a sütemény, mint a legtöbb cukrászdában. és ez azért nagyon gáz.