2013. április 16., kedd

Színátmenetes torta – ombre cake

torta.jpg

Nem vagyok jó torták fényképezésében, ez van. A lényeg szerencsére látszik. Szuper-szemfényvesztő átmenetes torta.
Igazi születésnapi darab.
Ezen tűzijáték és gyertyák voltak, de a zászlók is jól mutatnak rajta.
Kell hozzá némi idő, különösen, ha csak egy tortaforma áll rendelkezésre, de nem egy bonyolult dolog. Az én normál méretű sütőbe befér egyszerre két 18-as forma, úgyhogy ha van kéznél kettő, érdemes kettesével sütni a lapokat.
Bár rengeteg anyag van a krémben, ez a végeredményen valahogy nem látszott, egy tömör, inkább piskóta központú tortáról van szó (de abszolút a pozitív értelemben). Jól vágható, és a négy piskóta nem csak a színében más, az ízük is eltér.
Biztos, hogy megtartom a repertoárban  szemkápráztató születésnapi tortának. (Úgy egyébként nem szoktam tortát csinálni, szóval a  torta nálam születésnapi de legalábbis ünnepi).
Egyetlen nehezebben beszerezhető hozzávalója van, a sötétbarna muscovado nádcukor, de kell a második és harmadik réteg tejeskávéra hajazó színéhez.

A kakaós rétegeknél nem emlékszem a pontos kakaómennyiségekre, látszani fog a nyers tésztán, hogy mikor jó a színe, mert sülés közben nem fog sokat változni. Érdemes tehát a két világosabbal kezdene, és a két sötétet egyszerre összekeverni, hogy a színeket jól be lehessen lőni.

Hozzávalók:

a legvilágosabb réteghez:

  • 50 g puha vaj
  • 90 g liszt
  • 60 g cukor (sima nádcukor, kristálycukor, nyírfacukor, eritritol, mindegy)
  • 1 db L-es tojás
  • 1 evőkanál író/ kaukázusi kefir
  • 0,5 kávéskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

a második réteghez:

  • 50 g puha vaj
  • 90 g liszt
  • 60 g sötét muscovaldo nádcukor
  • 1 db L-es tojás
  • 1 evőkanál író/ kaukázusi kefir
  • 0,5 kávéskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

a harmadik réteghez:

  • 50 g puha vaj
  • 80 g liszt
  • 1 evőkanál kakaópor (max 2, a nyers tésztán látszik már a végeredmény színe)
  • 60 g sötét muscovaldo nádcukor
  • 1 db L-es tojás
  • 1 evőkanál író/ kaukázusi kefir
  • 0,5 kávéskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

a negyedik réteghez:

  • 50 g puha vaj
  • 70 g liszt
  • 4 evőkanál kakaópor
  • 60 g cukor (sima nádcukor, kristálycukor, nyírfacukor, eritritol, mindegy)
  • 1 db L-es tojás
  • 1 evőkanál író/ kaukázusi kefir
  • 0,5 kávéskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

a krémhez:

  • 400 g krémsajt
  • 400-500 g mascarpone (mindkettő lehet light)
  • cukor (nálam eritritol volt)
  • 1-2 evőkanál vanília-kivonat

A négy tésztalap ugyanúgy készül. Vagy konyhai robotgéppel az összes hozzávalót simára keverem, vagy kézzel a következő sorrendben: vaj+ cukor, majd tojás és vanília-kivonat, végül a többi hozzávaló.
Egy 18-cm-es kapcsos tortaforma alját kibélelem sütőpapírral, belesimítok egy adag tésztát, és előmelegített sütőben, 180 fokon 15 perc alatt megsütöm.
Miután mind a 4 tortalap kihűlt, összekeverem a krémet. először simára keverem a krémsajtot, majd több adagban beledolgozom a mascarponét. végül cukorral és vanília-kivonattal ízesítem. Ez nálam csak pár kanálnyi cukrot jelent, ez abszolút ízlés dolga, én nem szeretem, ha valaminek csak annyi az íze, hogy édes.
Alulra raktam a legvilágosabb lapot, majd krém-lap-krém… amíg el nem fogynak a kapok. A bevonásnál annyi trükk volt csak, hogy először egy nagyon vékony réteg krémmel vontam be a tortát, fél órára behűtöttem, majd utána került rá a külső bevonat nagyja. ennek az az előnye, hogy a vékony réteg megfogja a morzsákat (angolul crumble coat), és sokkal szebb lesz a végén a torta külseje.
Elkészíthető előző nap. (Az egyik recept szerint jól záródó dobozban 3 napig is elvan, de kinek van jól záródó hűtőbe rakható torta befogadására alkalmas doboza?)

egy jó magas 18-cm átmérőjű torta lesz belőle.

8 megjegyzés:

Tündérke írta...

Ez gyönyörű lett, nagyon tetszik!!!
Nem lett nagyon tömény a sok tésztától? Ránézésre legalábbis kevésnek tűnik a krém...

Lilla írta...

ez a vajas piskóta szerintem ennyi krémmel is jó, amúgy szerintem beszívta a krém egy részét, mert emlékeim szerint többet pakoltam közé, mint, ami a képen látszik.
meg hát lehet még több krémet csinálni :-)

Tündérke írta...

Még azt akartam írni, hogy nagyon szépen, egyenletesen sötétedik, gratulálok hozzá :-)

Tündérke írta...

Ha azt mondod, hogy elég volt, akkor először én is így próbálom ki, nem akarom krémbe fojtani a tortát :-)

Lilla írta...

a mascarpone úgyis 25 v 50 dekás csomagban van, rakj bele 50 dekát, úgy egy kicsit több lesz a krém :-)

Tündérke írta...

Krémsajtból milyet használtál? Én eddig még csak olyannal találkoztam, amelyik sós volt...

Lilla írta...

szerintem a lidl-ben kapható nem sós, és van nekik light, nem annyira zsíros és normál is.

Tündérke írta...

Akkor megnézem ott, köszönöm szépen a tippet :-)