2010. július 13., kedd

Juhtúrós-tökmagos pogácsa

Még pénteken sütöttem, hogy másnap tudjak mit vinni a suliba (én még csak most tartok az utolsó hétnél). Az alap Millie receptje volt, a liszten változtattam, mert én általában csak sima lisztet tartok itthon (most pedig pláne a nagy lisztkukac-támadás után), és kevesebb élesztőt tettem bele. Ja és nem tejszínt, hanem savót.

Hozzávalók:

  • 38 dkg liszt
  • 4 g porélesztő
  • 10 dkg tökmag
  • 12,5 dkg juhtúró/bryndza
  • 1 kis doboz joghurt
  • 1 tojás
  • 4 evőkanál tökmagolaj
  • kevés olaj
  • 1 tojás a tetejére

A lisztet összekeverem némi sóval, a  tökmaggal és a porélesztővel. A juhtúrót, a joghurtot, és a  tojást villával összekeverem, és az olajjal együtt a liszthez öntöm. Savót/tejszínt öntök hozzá, és pár percig dagasztom, akkor jó, ha sima, és elválik a kezemtől és az edénytől. Kevés olajat öntök az edénybe és beleforgatom a tésztát, majd konyharuhával lefedve, kétszeresére kelesztem (nekem ez az erkélyen a tűző napon kb. 2 óra alatt megtörtént).  Lisztezett deszkán átgyúrom, kb. másfél cm vastagra nyújtom, és pohárral/pogácsaszaggatóval kiszaggatom. sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, és letakarva még kb. 45 percig kelesztem. A tetejét megkenem a felvert tojással, és hideg, 190 fokra kapcsolt (alsó-felső) sütőbe teszem. Nem mértem az időt, hogy mennyi ideig sütöttem, nézegetni kell, és az illatok is árulkodóak.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Tésztakosárkák csokoládékrémmel Még mindig a kosárkaformák bűvöletében élek, hamarosan ki fogok próbálni valamilyen sós változatot is. most habos-krémes csokis süteményre vágytam, úgyhogy a semleges ízű kosárkákat a legegyszerűbb (és szerintem legfinomab… Tovább
  • Zöld spárgás spagetti Újabb spárgás tészta: a múltkori darált húsos után ez most egy sonkás változat. A tesztközönségem ezt ítélte meg finomabbnak. A spárga helyettesíthető angolzellerrel. Hozzávalók: 40 dkg spagetti 50 dkg zöld spárga… Tovább
  • Spárgás spagetti Végre itt a tavasz és a karalábé mellett megérkezett a másik időszakos örömforrásom a spárga. Nagy kár, hogy olyan rövid a szezonja, mert a szétfőzött konzerv (üveges) azért nem ugyanaz… Hozzávalók: 50 dkg spárga (sz… Tovább
  • Spárgás-szalonnás penne Volt némi maradék spárgám és kolozsvári szalonnám (mi más…). Nem túl meglepő módon tésztaszószt ütöttem össze belőlük. Szerintem képes lennék heti hétszer tésztát enni mindenféle szószokkal. Persze durumtésztát, nincs benn… Tovább
  • Mandulás tejcsokis trüffelEzt a receptet t3vnél találtam. Végre egy olyan trüffel ami nekem való, se fahéj, se gyömbér, se marcipán, se mindenféle citrushéjak. Klasszikus csokoládé, Toblerone puhább, krémesebb kiadásban. Lehet, hogy lehetne kicsit kem… Tovább

0 megjegyzés: