2013. december 17., kedd

Bagel

IMG_9118

Azt hittem, hogy bagelt sülni ennél nehezebb – oké egyszer régen nekifutottam és nem lett jó, ami meg is lepett, mert mindig szoktak sikerülni a kelt tészták, igaz ez most nem briós vagy bukta hanem kenyér-sütés.
Most akkor második nekifutás, Limara receptje, és tádám sikerült.
Pár dolgon változtattam: finomliszt és porélesztő, ezek az én fegyvereim, és a második kelesztést éjjel elintézte a hűtő. Én nem vagyok az a fajta, aki reggel négykor kel, és nekiáll dagasztani. Én beüzemelem este 10-kor a kenyérsütőgépet, majd az megdagasztja helyettem, megformázom a bagelt, be a hűtőbe, és reggel* jöhet a főzés+sütés.

*reggel: szombat délelőtt 10-kor, amikor nagy nehezen kivakarjuk magunkat az ágyból.

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt (finomliszt vagy kenyérliszt)
  • 2 g porélesztő
  • 1 kávéskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanál olaj
  • kb. 1,5 dl langyos víz

Az összes hozzávalót beöntöm a kenyérsütőgépbe, és elindítom a dagasztás + kelesztés programot (B terv: kézzel simára dagasztani, és meleg helyen a kétszeresére keleszteni). Elég kemény kell legyen a tészta, lehet, hogy ennél egy kicsit kevesebb vízre van szükség (+/-1-2 kanálnyi).
A tésztát átgyúrom és 4-6 bagelt formázok: azaz először zsemléket, majd az ujjammal kilyukasztom a közepüket. Lisztezett tálcán, letakarva berakom a hűtőbe**.
Reggel előmelegítem a sütőt (220 fok, légkeverés), egy tepsit kibélelek sütőpapírral, és egy fazékban vizet forralok. A vízbe szórok egy kanál barnacukrot, majd oldalanként fél percre a forrásban lévő vízbe teszem a bageleket. Szűrőkanállal kiszedem a tepsibe (opcionális: mákkal vagy szezámmaggal megszórni a tetejüket), és kb. 15 perc alatt megsütöm.

Füstölt hallal (lazac) és krémsajttal, vagy krémsajttal és uborkával…. Hmmmm…

**ha nem másnap sütöm, akkor 30 percig, letakarva kelesztem a pulton formázás után.

Mérettől függően 4-6 darab lesz belőle.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Krémtúrós-csokoládés muffin Cheesecaket sütöttem, és maradt 20 dkg krémtúró, amit nem volt kedvem csak úgy elkanalazni, és kellett is valami, amit vihetek másnap a suliba eszegetni. Ezért a – számomra – legtriviálisabb megoldást választottam: muffint… Tovább
  • Csokoládékrémes bécsi puffancs Omlós vaníliás keksz ganache-sal, azaz tejszínből és csokoládéból álló krémmel összeragasztva… Elképesztően jó, nem tudom, hogy az közel 1:1-es vaj-liszt arány, vagy a kukoricaliszt miatt lett a keksz ennyire jó, mindenese… Tovább
  • Lúdláb torta Ez az egyik legelső darabja a konyhai repertoáromnak, azaz több mint tíz éves múltra tekint vissza, és azóta is sokszor készül, mert egyszerű és nagyon finom. Házilag eltett rumos meggybefőtt hiányában, a sima befőtt levén… Tovább
  • Zöldségleves Nagyjából három kategóriába szoktam sorolni a leveseket: vannak a krém és/vagy egy zöldségből készülők, vannak a húsosak és van „A zöldségleves”. Semmi extra, az összes közül a legegyszerűbb, teljesen hagyományos, pirospap… Tovább
  • Vaníliás koszorú Klasszikus teasütemény, biztosan mindenki ismeri, szerintem minden kézzel írt receptes füzetkében benne van. Sőt egy szakácskönyvben olyan verziót is láttam, hogy kevés baracklekvárral kell csak összeragasztani, és utána f… Tovább

0 megjegyzés: