2010. március 21., vasárnap

Vaníliás koszorú

vaniliaskoszoru1

Klasszikus teasütemény, biztosan mindenki ismeri, szerintem minden kézzel írt receptes füzetkében benne van. Sőt egy szakácskönyvben olyan verziót is láttam, hogy kevés baracklekvárral kell csak összeragasztani, és utána fel kell tölteni málnalekvárral a mélyedést (ez nekem kicsit túlzó és túlontúl pepecselős). Ebből az adagból szerintem elég sok lesz, de érdemes ennyit készíteni, mert sokáig eláll, és csak jobb lesz, ahogy puhul.

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg porcukor
  • 25 dkg vaj
  • 3 tojássárgája
  • 1 csomag vanillincukor
  • 1 evőkanál citromlé
  • baracklekvár
  • vaníliás porcukor a hempergetéshez

A lisztet elmorzsolom a vajjal, hozzáadom a porcukrot, a vanillincukrot, a citromlevet, a tojássárgájákat, és összegyúrom. Ha szükséges (nekem kellett) kevés vizet adok hozzá, és minimum egy órára a hűtőbe teszem. Két tepsit kibélelek sütőpapírral, a sütőt előmelegítem 180 fokra, és a tésztát kb. 2 mm vastagra nyújtom. Köröket szúrok ki a tésztából, és minden második körből egy pici szaggató segítségével karikát csinálok. Pár perc alatt megsütöm (ha az alja kezd pirulni már jó is), és a lyukas korongokat forrón vaníliás porcukorba forgatom. Miután kihűltek egy teli és egy lyukas korongot összeragasztok baracklekvárral, és fémdobozba teszem a kész süteményeket, hogy megpuhuljanak.

2 kisebb vagy 1 jó nagy doboznyi lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

0 megjegyzés: