2010. március 15., hétfő

Lúdláb torta

ludlabtorta1

Ez az egyik legelső darabja a konyhai repertoáromnak, azaz több mint tíz éves múltra tekint vissza, és azóta is sokszor készül, mert egyszerű és nagyon finom. Házilag eltett rumos meggybefőtt hiányában, a sima befőtt levének a felét le kell önteni, feltölteni rummal, és 1-2 napra a hűtőbe tenni.

Hozzávalók:

  • 1 db 26 cm átmérőjű kakaós piskóta
  • 6 dl tejszín
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 5 dkg cukor
  • kis üveg rumos meggybefőtt

A tejszínhez adom a kockákra tört csokoládét és a cukrot, és felforralom (ideális esetben tejforralóban). Miután kihűlt, minimum egy éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap a piskótát 3 részre vágom, a meggyet lecsöpögtetem, és a csokoládés tejszínből kemény habot verek. Csalóka kicsit a felforralt tejszín, sokáig úgy tűnhet, hogy nem lesz belőle hab, aztán egyszer csak a szokásos tejszínhabnál sokkal keményebbé válik. Az első tortalapot egy tálra teszem, kicsit meglocsolom a rumos meggy levével, rákenem a krém harmadát, és megszórom meggyel. Hasonlóan járok el a következő lappal is. Végül befedem az utolsó tortalappal, ezt is kicsit meglocsolom a meggylével, és a krém maradékával bevonom a tortát. Tálalás előtt pár órára hűtőbe teszem.

26 cm átmérőjű torta lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

1 megjegyzés:

DeeDee írta...

Gyönyörű lett!!!!És biztos nagyon finom is!Páromnak tuti ízlene, imádja a rumos dolgokat, én már kevésbé.