2011. január 6., csütörtök

Görög citromos csirke

Stahl Judit gyors húsos ételek című könyvéből van a recept, kicsit nekem macerás, az idetesszük-odatesszük, mártáskészítés a végén stb., de végül is nem bonyolultak a lépések, és finom a végeredmény. Akkor mondjuk kicsit kiakadtam a saját hülyeségemen, amikor a sütőből kivett serpenyőnek megfogtam a nyelét, hogy akkor én most mártást készítek, és 4 ujjam és a tenyerem égett (kicsit) hólyagosra. Szerencsére van aloe vera bokrom, másnapra már csak az emlékeztetett a malőrre, hogy helyenként sokkal simább volt a bőr  a kezemen.

Hozzávalók:

  • 8 csirke felsőcomb
  • só, bors
  • 1 púpos evőkanál oregánó
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 2 fej fokhagyma
  • 2 dl tejszín
  • kevés olívaolaj (1-2 evőkanálnyi)
  • 1 teás/kávéskanál keményítő (nekem az eredeti mennyiséggel: 1 ek iszonyú sűrű lett, sok vizet kellett aztán hozzáadnom)
  • 1 citrom leve (vagy ha biocitrom, akkor a héja is)

A sütőt előmelegítem 200 fokra, a fokhagymát gerezdekre szedem és megpucolom. Egy serpenyőben felforrósítom az olajat, és nagy lángon mindkét oldalát megpirítom a csirkecomboknak (mivel a hús a sütőben már csak párolódni fog, most kell ropogósra sütni a bőrét, ha van fröccsenés-gátló fedőnk, használjuk, nagy segítség ehhez). A húshoz keverem a bort, az oregánót és a fokhagymagerezdeket, és öt percig forralom. Hogy ne égessem a kezem rommá, a húsdarabokat átteszem egy tepsibe, közéjük öntöm a bort és a fokhagymagerezdeket, lefedem alufóliával és a serpenyőt félreteszem a befejezéshez. az alufóliával lefedett tepsit a sütőbe teszem, és kb. 30 perc alatt omlósra sütöm a húst. A keményítőt simára keverem a tejszínnel, és átszűröm a  citromlevet. A hús alól a pecsenyelevet átöntöm a serpenyőbe, belenyomom a megsült fokhagymagerezdeket, és a húst visszateszem a kikapcsolt/kb. 70 fokos sütőbe, hogy meleg maradjon. A tejszínt a fokhagymás pecsenyeléhez önöm, hozzáadom a citromlevet és besűrítem, ha szükséges sózom, borsozom. A csirkecombokat burgonyával és a fokhagymás mártással tálalom.

4 fős adag.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Pórés-almás quiche Egy elég extrém formában, fekete-fehér némafilmben, már megmutattam ezt a receptet. Most közzéteszem hagyományos formában is. Kicsit sok idő telt el a kettő között, nem így terveztem, de hétvégén kölcsön laptopról neteztem … Tovább
  • Piskótatekercs Anyám igazán jól főz, sütni is tud, nálunk kb. mindenki fél kézzel, pikk-pakk dobja össze a piskótákat, a piskótatekercs mégis megoldhatatlan dolog volt pár évvel ezelőttig. Akármilyen receptet használt, mindig béna volt a … Tovább
  • Bab-pogácsák tortilla-ban tzazikivelA BBC GoodFoodról van a recept, minimálisat változtattam rajta, mivel a bazsalikomos tzaziki kivitelezhetetlen volt, mert két üzletből egyben sem találtam bazsalikom bokrot. Úgyhogy “normál” uborkásat készítettem hozzá. Nagyo… Tovább
  • Kókusztejes sütőtökleves A szokásos tejszínes-szalonnás sütőtökleves helyett, most curry-s-kókusztejest főztem. Hát nagyon jó ez is, nem is tudok dönteni, hogy melyik a kedvenc a kettő közül. Szerintem egyik nap ez a másik nap amaz.  Nem rakta… Tovább
  • Curry húsgolyókkal Levi nagy bambuszrügy-fan, én leginkább semleges vagyok ezzel a zöldséggel szemben, megeszem meg minden, de azért magamtól nem tennék érte lépéseket. A curry amúgy nagyon jó lett, de én nagyjából mindent szeretek, amiben zö… Tovább

1 megjegyzés:

GasztroRéka írta...

Nekem ez a húsos könyv nincs meg, de jónak néz ki a recept.
A gyors házias ételekből készítettem már több húsos ételt és azok is jók voltak.
Észrevettem, hogy szereti a húst-hússal kombinálni, szalonna, kolbász és még valami. Na ezt a hármast nem használom, de amúgy oké.
Vettem végre még a nyári pontgyűjtős tescos akcióban egy fém serpenyőt, aminek fém a nyele.
Régi vágyam volt, hogy sütőben is használhassam. Első alkalommal műanyag kesztyűvel vettem ki, a kesztyű ráolvadt és azóta sem tudtam letisztítani róla.