2008. december 16., kedd

"Zserbógombócok"


Folytatódik a bonbon-gyártás, holnapra össze kell állítani az első dobozt. Ez az összeállítás nálunk rétes töltelékként szokott szerepelni, persze a csokibevonat és a rengeteg rum nélkül. Történelmi nap a mai, mert megkaptam életem első fogtömését. Azt hittem pár évig még kitolhatom ezt a napot, de ha 24 évente csak egy lyukas fogam lesz, azzal ki tudok egyezni.

Hozzávalók:

  • 20 dkg aszalt sárgabarack
  • 20 dkg darált mogyoró
  • rum (1 dl szerintem belement)
  • 2 ek porcukor
  • 2 ek baracklekvár
  • a bevonáshoz csokoládé

Az aszalt barackot egy órára beáztattam kb 4 evőkanál rumba. Aprító hiányában a mixerrel pürésítettem, annyi rumot tettem bele, hogy ne égjen le a turmixgép motorja. Közben belekanalaztam a lekvárt is, hogy könnyebben menjen a dolog. Miután krémes lett az egész összegyúrtam a porcukorral és a darál mogyoróval. Lefedve pihentettema  hűtőben egy éjszakát. Másnap szív alakú jégkockatartóba gyömöszöltem a masszát, fél óra hűtés után pedig olvasztott csokoládéba mártottam a fogpiszkálóra tűzött 'gombócokat'.

Nem tudom hol láttam ezt a receptet először, azt hiszem a nőklapja fórumon. A szív alak ötlete Ízbolygótól van.

Ebből a mennyiségből nekem 39 darab lett.

0 megjegyzés: