2010. január 30., szombat

Csőben sült brokkoli

brokkoli2

Ritkán eszem brokkolit, mert „egyesek” a puszta említését sem bírják, a szagáról és a látványról nem is beszélve. Ezért amikor végre hozzájutottam, olyan formában akartam elkészíteni, hogy jól érvényesüljön az íze, és ne kelljen azért több napig ennem a belőle készülő ételt, azaz ne olyan legyen, aminél a 4 fős adagba kell 10 deka. Teljesen minimalista egytálétel, brokkoli, szalonna, és sajtmártás.

Hozzávalók:

  • 50 dkg brokkoli
  • 2 dkg vaj
  • 2 dl tej
  • 2 dkg liszt
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 10 dkg kolozsvári szalonna
  • só, bors, szerecsendió

A brokkolit pár percre vízbe teszem, hogy a bogarak távozzanak belőle, majd kisebb rózsákra szedem, és lobogó vízben 8 perc alatt megfőzöm. A vajból, a lisztből és a tejből besamelt készítek, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítem, és belekeverem a sajt kb. kétharmadát. A szalonnát csíkokra vágom, és kisütöm. Egy tűzálló tálba teszem a brokkoli rózsákat, rászórom a szalonnát, a tetejére kanalazom a besamelt, és megszórom a maradék reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, 200 fokon (légkeveréssel) addig sütöm, amíg a sajt színt kap a tetején.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

0 megjegyzés: