2010. június 6., vasárnap

Victoria sponge cake – Viktória torta

Igazi angol klasszikus, Viktória királynőről nevezték el, aki a délutáni teához szívesen fogyasztott ebből a meglehetősen egyszerű tortából. Mindössze két vajas piskótát kell sütni, és ezeket lekvárral és tejszínhabbal (vagy vajkrémmel összeragasztani). Jellemző még a tortára, hogy nem dekorálják, és nem vonják be a tetejét csokoládéval vagy valamilyen vajas krémmel. Nem tudom, hogy a porcukor dekorációnak számít-e, az összes általam talált receptben/képen így nézett ki. Akinek így túl vastag a piskóta, csökkentse 33%-kal a mennyiségeket, vagy használjon 20 cm átmérőjű formát (a vaj miatt magában sem rossz a tésztája, egyáltalán nem száraz).

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 3 tojás
  • 1 csomag sütőpor
  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg szobahőmérsékletű vaj
  • 15 dkg cukor
  • 1-2 evőkanál tej

A töltelékhez:

  • eperlekvár
  • kb. 1-1,5 dl tejszín
  • porcukor

A vajat habosra keverem a cukorral, majd egyenként beledolgozom a tojásokat. A lisztet elkeverem a sütőporral, majd kanalanként a tojásos keverékhez adom. Végül belekeverem a tejet, és elosztom két, sütőpapírral bélelt (elég az alját), 18 cm-es tortaformába. Előmelegített sütőben, 160 fokon (légkeveréssel), 20-25 perc alatt megsütöm. Akkor jó, ha a teteje aranyszínű, és az oldala kezd elválni a formától. Miután kihűltek a tésztalapok, a tejszínt kemény habbá verem egy kis cukorral. Az egyik tortalapot egy tálra teszem, megkenem eperlekvárral, arra tejszínhabot halmozok, finoman rányomom a másik lapot, és megszórom a tetejét porcukorral.

18-20 cm-es torta lesz belőle (8 szelet).

Ja és ehhez főztem az eperlekvárt 25 dkg eperből (este 11 körül). Biztos nem vagyok normális. És rájöttem, hogy még mindig hihetetlenül nem szeretem a lekvárt, mert a többiekkel ellentétben nekem nem ízlett ez a  torta. Mert én az a gyerek vagyok, aki nem eszik lekvárt és gondolkodás nélkül a lasagne-t választja a csokoládéval szemben…

Kapcsolódó bejegyzések

  • Epres cheesecake Ezt a tortát sütöttem Levinek a születésnapjára. Eper, cheesecake és Juventus ezek a hívószavak. Juve meccsen voltunk a nagy nap előtt pár nappal, a másik kettőt pedig összeraktam egybe. Na jó nem én, hanem Martha Stewart, é… Tovább
  • Eperkrémes roló (némi méltatlankodással) Az aktuális Nők Lapja konyhából néztem ki ezt a receptet, az mondjuk első ránézésre látszott, hogy abban a formában, ahogy ott le van írva kizárt, hogy működjön a dolog. A 25 dkg mascarpone, 15 dkg cukor (rohadt sok eleve… Tovább
  • Alma-eper smoothie A múltkor kb. egy hétig szinte minden nap ezt reggeliztük. Na jó én ezt reggeliztem, Levi pedig valami “komolyabbat” és mellé elszürcsölt ebből egy adagot.Az amúgy nem annyira szuper eperből is jó lesz (és most még könnyű ne… Tovább
  • Eper-kecskesajt-balzsamecet Rozsos buci, kecskesajt, eper és harmadára beforralt balzsamecet. Ennyi. … Tovább
  • Epres spárgasaláta Kicsit beszippantott a május, a születésnapozás, munka, esténkénti futás. Pár dolgot azért sikerült lefotózni, úgyhogy visszatérnek a receptek és az élet is a  blogra. Voltunk Torinoban, és még megyünk Varsóba (ez így o… Tovább

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

hát, én is jobban örülnék, ha nem lennék ennyire édesszájú, de hát ezt is fogom imádni, most jöttem meg a 11 kg epremmel,
ez lesz az első, azután jöhet a mentás, a csokis meg a sima lekvár
köszi
kacago

Lilla írta...

hát sajnos a tészta és a sültkrumpli is hízlal....

Kata írta...

Én meg jobban szeretem a piskótát lekvárral, mint krémmel; ja és az eperlekvár a kedvencem:)