2010. június 10., csütörtök

Vöröslencsés kenyér

Nem vagyok se nagy kenyér-sütő, se nagy kenyér-fogyasztó. Néha valahogy mégis megpróbálkozom vele (egyrészről hátha megszeretem a kenyeret, másrészről, hogy vajon tudok-e kenyeret sütni). Ez a lencsés kenyér nagyon finom lett, egyetlen probléma volt vele, kicsit lapos lett, akit ez zavar, tegye tégla alakú tepsibe, ami megtartja az oldalát, én egy hatalmas laposat használtam, így sajnos volt helye szétfolyni a tésztának. Krémsajttal, salátával, vagy hagymaleveshez nagyon finom.

Hozzávalók:

  • 5 dkg zabpehely/zabliszt
  • 20 dkg liszt
  • 3 g porélesztő
  • 1 csapott kávéskanál só
  • 5 dkg vörös lencse
  • 1 teáskanál méz
  • 1 teáskanál curry
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • víz

A lencsét egy tálba teszem, kb. 2,5 dl forró vizet öntök rá, és hagyom kihűlni. A zabpelyhet ledarálom, összekeverem a liszttel, a sóval, a cukorral, a porélesztővel és a curryvel. Hozzáadom az olajat, a mézet és kb. 1,7 dl vizet, és pár percig dagasztom. Végül beledolgozom a lecsöpögtetett lencsét, és meleg helyen kétszeresére kelesztem. Lisztezett deszkán átgyúrom a tésztát, és tepsibe téve még kb. 2 órán át kelni hagyom. Végül bevagdosom a tetejét, és előmelegített sütőben, 180-190 fokon (alsó-felső sütés) kb. 30 perc alatt megsütöm. Rácsra téve hagyom kihűlni.

Kb. fél kilós kenyér lesz belőle.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Áfonyás-müzlis sütemény Az eredeti receptet Martha Stewart-nál láttam, persze egy kicsit meg kellett variálnom, kevesebb cukor került a tésztába (és nem álltam neki házi granolát csinálni), valamint a liszt egy részét lecseréltem zablisztre. Nagyo… Tovább
  • Gofri V.–“fitness gofri” Próbálkozom megbarátkozni a teljeskiőrlésű liszttel, de nem megy, persze tök egészséges meg csupa rost, meg lassan emeli a vércukorszintet, de nevezzük nevén a gyereket, egyszerűen szar rossz íze van. Mondjuk szerintem nem i… Tovább
  • Zabliszt tapasztalatok – I. részAz már kiderült, hogy a zabpelyhes keksz tökéletes akár 100% zabpehelyliszttel is, és a gofri nagyon keveset változik 50% liszt-50%zabpehelyliszt aránytól.Most Nigella szuper kapucsínós muffinját sütöttem meg újra, fele liszt… Tovább
  • Aranygaluska II. + valami olyasmi Megkívántam az aranygaluskát, meg úgy általában a diót, Levi viszont minden olajos magra allergiás, úgyhogy neki kreáltam valami “hasonlót”, mazsolás-fahéjas galuskát kapott vanília-öntettel.A kelt tésztában a liszt harmadát… Tovább
  • Zabpelyhes, csokis keksz Nagyon jó állagú, és a zabpehely miatt talán nem is olyan egészségtelen ropogtatnivaló. Egy könyvvel fotelba kucorodós délutánra tökéletes uzsonna egy pohár tejjel. A csokoládé helyett, vagy mellett lehet bele mazsolát, mogy… Tovább

2 megjegyzés:

Felhőlány írta...

Nagyon jól néz ki! Nagy ötlet vöröslencsével készíteni! :)
...most a meleg helyen való kelesztéssel azt hiszen nem lesz gond... ;o)

Lilla írta...

inkább az a baj hogy amig dagasztja az ember (ha kézzel csinálja) ne menjen bele verejtéka homlokáról...