2010. június 30., szerda

Fasírt

Kép most nincsen, nem is akartam ezt posztolni, de inkább legyen meg a recept, mert ritkán sütök fasírtot, és most is 2x kellett anyámat felhívnom, hogy akkor mi merre mennyi (mondjuk a mennyiségeket rosszul adta meg, nem két hanem 3 adag lett, de a káposzta is túl sok lett, úgyhogy jól jött ki a dolog végül).

Hozzávalók:

  • 25 dkg darált hús (nálam pulyka)
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 3 közepes burgonya
  • 1 tojás
  • só, pirospaprika (részemről nagyon kevés, késhegynyi), (bors – én szokás szerint kihagytam, gyakorlatilag mindenből kihagyom, utálom csíp meg amúgy is)
  • zsemlemorzsa
  • a sütéshez olaj
  • lehet egyéb fűszereket is tenni bele: szerecsendiót, majorannát, oregánót, bazsalikomot, fokhagymát

A a burgonyát meghámozom, kockákra vágom, és jó puhára főzöm. Forrón összetöröm – én villával csináltam, ekkora mennyiséghez nekem elég – és ha kihűlt belekeverem a húst,a fűszereket és a tojást. A masszából golyókat formázok, megforgatom zsemlemorzsában és kb. ujjnyi olajban megsütöm.

3 fős adag.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Rakott burgonya camembert-rel A klasszikus, kolbászos (csípős-paprikás zsírban tocsogó) rakott krumplival egyikünk sincs túl jó viszonyban. Ez sokkal jobb szerintem (szerintünk), és azt hiszem legközelebb villával kicsit össze fogom törni a  burgony… Tovább
  • Gesztenyés keksz Második recept és egyben második keksz Stahl Judit gyors édességek könyvéből (az első itt). Az én kekszeim kicsit amorfok lettek, mert nem volt itthon elég nagy lyukú cső a habzsákhoz, és a szép szabályos csillagok helyett … Tovább
  • Kínai tészta gombával és mandulával Hozzávalók: kb. 18 dkg kínai tészta (nekem ez 3 “kocka” volt, a fél kilós csomagban ugyanis 8 van) 1 kis hagyma vagy 2-3 szál újhagyma 3 evőkanál tejszín (vagy mascarpone) 25 dkg gomba 1 teáskanál olaj … Tovább
  • Zöldséges rétes Hozzávalók: 1 csomag (150g) 6 lapos réteslap 2 tojás 125 g sovány túró 2 marék reszelt sajt só, bors, szerecsendió zöldfűszerek 35 dkg mirelit zöldségkeverék 1 tojás/tojásfehérje olaj/olvasztott … Tovább
  • Leveles tésztába tekert virsli aka pig in the blanket  Leginkább azért fényképeztem le, és teszem fel, hátha most lesz olyan, aki a homlokára csap, hogy nahát, de elfelejtettem ezt az ételt. A nehézségi fokozata 10es skálán 1, teljesen kezdőknek való, és előnyújtott lev… Tovább

0 megjegyzés: