2011. január 25., kedd

Gofri V.–“fitness gofri”


Próbálkozom megbarátkozni a teljeskiőrlésű liszttel, de nem megy, persze tök egészséges meg csupa rost, meg lassan emeli a vércukorszintet, de nevezzük nevén a gyereket, egyszerűen szar rossz íze van. Mondjuk szerintem nem is a heti pár szem keksznek vagy muffinnak kell roppant egészségesnek lenni, hanem annak, amit közben megeszünk (ez ügyben pedig szerintem jók vagyunk), úgyhogy a sütemények reformosításánál továbbra is megmaradok annál a határnál, ami még nem megy az élvezet rovására.
A legújabb kísérletem: kevert tésztákban (és lehet, hogy omlósban is, ezt még nem döntöttem el), a liszt harmadát-felét lecserélem zabpehelylisztre. Ami nem más mint aprítóval finomra darált zabpehely (de egyébként készre darálva is árulják). A téma tudorai szerint mindent meg lehet belőle sütni, csak némi sikért kell hozzáadni, mert az a búzával ellentétben nincs a zabban.
Elvileg csökkenti a vér koleszterin és trigliceridszintjét, lassabban emeli a vércukorszintet, sok élelemi rost van benne és magas az E-vitamin és fehérje tartalma.
Eddig két próbán vagyok túl, a zabpelyhes kekszen nem változtat semmit, hogy a finomliszt 100%át zablisztre cseréltem, és a sima gofritésztában a liszt felét cseréltem zablisztre. Ízben, színben teljesen minimális a változás, a sütés elején párszor ki kellett kenni olajjal a gofrisütőt, mert a sima tésztánál kicsit jobban ragadt.
Recept itt, a liszt felét zabpehelylisztre cseréltem és nádcukrot használtam.
A tetejére pedig kevés nádcukorral édesített 0%os görög joghurt és meggy került.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Gombás kence Még mindig nem tudtam megbarátkozni a kence és a mártogatós szavakkal, úgyhogy gombás-bacon-ös dip. Martha Stewartttól van ez is, akár a karamellizált hagymás. Ez is nagyon jó, Levi nem egy akkora gomba-rajongó, mint én, de … Tovább
  • Nektarinos palacsinta Ez nagyon rövid recept lesz, pontosan úgy készül a tésztája, mint az áfonyásé, csak nem 3 hanem 2 evőkanál cukor kell bele. Értelemszerűen nem kell áfonyát keverni a tésztába, hanem miután belecsurgatom a serpenyőbe a tésztá… Tovább
  • Karamellizált hagymás mártogatós Akkor jöjjön az első recept a Martha Stewart könyvemből (a konyhában a második, de az elsőt még nem írtam meg). Tegnap focimeccs előtt-alatt csináltam, még van hátra pár meccs, érdemes nekiállni. Úgyis ígértem ételeket a tév… Tovább
  • Dán leveles sütemény Ideális hétvégi reggeli sütemény, de az elkészítéséhez tervezésre van szükség. Ha nem akarunk délután 4-kor reggelizni, vagy hajnali 5-kor kelni, akkor előző este némi előkészítést igényel. Én csak a tésztát készítettem e… Tovább
  • Málnás smoothie Ehhez nem is fűznék sok kommentárt. Folyékony reggeli. Hozzávalók: 1,5 csésze* málna (vagy áfonya, vagy eper), lehet fagyasztott is 1 csésze tej 1 banán fél csésze joghurt opcionális: fél csésze jég *1 csésze = 2,5 dl Minde… Tovább

5 megjegyzés:

szepyke írta...

Az áthúzott szóra jöttem bólogatni!:)))

:))))

Lilla írta...

szepykém, sejtettem :-D

szepyke írta...

De, honnan????:DDD

mandy tarragon írta...

Most megnyugodtam. Pedig ostorozom magam miatta rendesen, hogy nem fogy az a fránya tk. liszt, mert szerintem fűrészporral kevert cement íze van...

Viszont ezt a zabpehelylisztes dolgot ki fogom próbálni. :)

ayildi írta...

Nézz be hozzám, kaptál tőlem valamit! :-)