Elmélkedés

Érdekes dolgot vetett fel Szepyke tegnap (hogy átvállalnád-e a halált valaki helyett), több dolog eszembe jutott róla.  Az egyik a következő idézetpár:

“…senki se örül, hogy ilyen időket kellett megérnie. De hát nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk.”

“Megérdemli! Lehet. sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.”

A másik pedig, hogy én nem halnék meg senki helyett. Gyávaságnak tartom. Sokszor a gyászolók nem a halottat siratják, hogy neki milyen rossz, hogy már nem élvezi az élet örömeit, hanem magukat siratják, hogy de rossz lesz az elhunyt nélkül. Ezek után meghalni valaki helyett, és kihagyni azt, hogy igen esetleg nehéz apu/anyu/a gyereked nélkül tovább élni gyávaság, megfutamodás a nehézségek elől.

Másrészről úgy gondolom, hogy megvan a dolgok menete, megvan az ideje a születésnek és a halálnak, nem érdemes megerőszakolni egyiket sem – mindenáron szaporodni, és siettetni az elmúlást.

A vélemények mellett kíváncsi vagyok arra is, hogy google és hasonlók nélkül tudja-e valaki, hogy honnan származik a két idézet? Ki mondja kinek?