2010. május 8., szombat

Fahéjas szívek

fahejas1

Nagyon gyorsan elkészülő (és elfogyó) édes falatkák kávéhoz, teához, vagy fagylalthoz. Alig tudtam pár darabot megmenteni a fényképezéshez (és ahhoz is kellett némi veszekedés). Nem mértem, hogy hány kanál fahéj fogyott, sűrű lyukú szűrővel szórtam, és akkor jó, ha mindenhol van fahéj, sehol sincsen „csupasz”, csak cukros folt.

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • porcukor
  • fahéj
  • olvasztott vaj

A leveles tésztát vékonyra nyújtom (én az előnyújtott lapot még egy kicsit vékonyabbra nyújtottam), és kb. 15-18 cm széles csíkokra vágom. A csíkokat megkenem olvasztott vajjal, majd megszórom cukorral és fahéjjal (szűrő segítségével a legegyszerűbb és a legegyenletesebb a végeredmény). A csíkok két szélét behajtom a közepéig, majd félbehajtom, így 4 rétegűek lesznek. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, a sütőt előmelegítem 200 fokra, és kb. 1 cm vastagon felszeletelem a tésztát. Ahol 1 hajtás van, azaz a majdani szív „csúcsánál” kicsit összenyomom a tésztát, és tepsibe fektetem a süteményeket. Kb. 10 perc alatt megsütöm, és a tepsiben hagyom kihűlni.

2 tepsinyi adag. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Kínai tészta gombával és mandulával Hozzávalók: kb. 18 dkg kínai tészta (nekem ez 3 “kocka” volt, a fél kilós csomagban ugyanis 8 van) 1 kis hagyma vagy 2-3 szál újhagyma 3 evőkanál tejszín (vagy mascarpone) 25 dkg gomba 1 teáskanál olaj … Tovább
  • Leveles tésztába tekert virsli aka pig in the blanket  Leginkább azért fényképeztem le, és teszem fel, hátha most lesz olyan, aki a homlokára csap, hogy nahát, de elfelejtettem ezt az ételt. A nehézségi fokozata 10es skálán 1, teljesen kezdőknek való, és előnyújtott lev… Tovább
  • Karfiolos-sajtos gnocchi A Nők Lapja konyhában találtam a receptet (Dolce Vita-é amúgy), amitől csak annyiban tértem el, hogy brokkoli helyett karfiolt használtam, és szerintem ez két adag csupán, nem négy. Legalábbis hétköznap ebédre, amikor mi csa… Tovább
  • Túrógombóc–reloaded Szerintem legalább 10, de lehet, hogy inkább 15 éve nem ettem túrógombócot. Volt ugyanis két nagy problémám vele, a gríz erőteljes jelenléte, és a pirított zsemlemorzsa a külsején, ez utóbbi azon kívül, hogy nem tetszett, á… Tovább
  • Gesztenyés keksz Második recept és egyben második keksz Stahl Judit gyors édességek könyvéből (az első itt). Az én kekszeim kicsit amorfok lettek, mert nem volt itthon elég nagy lyukú cső a habzsákhoz, és a szép szabályos csillagok helyett … Tovább

0 megjegyzés: