2010. május 6., csütörtök

Lime-os trüffel

bonbon1

Születésnapi ajándéknak készült, és nagyon ízlett az ünnepeltnek (is) – pár darabot persze megtartottam magunknak belőle, mert elég sok lesz ebből azt adagból. Szerintem mindenképpen érdemes lime-mal készíteni, és nem citrommal, ebben érezni a két gyümölcs közti különbséget, a lime karakteresebb, savanyúbb íze nagyon jól passzol az étcsokoládéhoz és a mézhez.

Hozzávalók:

  • 44 dkg étcsokoládé
  • 3 dl tejszín
  • 1 lime
  • 6,5 dkg vaj
  • 5 dkg méz
  • 6 dkg porcukor
  • 6 dkg kakaópor

A lime héját lereszelem, és felét a porcukorhoz, felét a tejszínhez keverem. A tejszínhez adom a mézet és 3 teáskanál lime levet, felforralom (főzni nem kell), és pár percig hűlni hagyom. Belekeverem a kockákra tördelt csokoládét, majd a vajat, és ha eléggé lehűlt, beteszem a pár órára a hűtőbe. A kakaóport a porcukorhoz adom, egy karalábévájó segítségével golyókat formálok a masszából, és a cukros-lime-os kakaóporba forgatom. Fogyasztásig a hűtőbe teszem (jól záródó dobozban).

Jó sok lesz belőle :-). Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Céklás szendvicskrém Már csak ennyi maradt belőle, mire észbe kaptam, hogy le kéne fotózni, mert még nem szerepel a blogon (és ez már a sokadik adag ami elkészült).Az eredeti itt található.Nagyon egyszerű, jól záródó üvegben elvan pár napig a hű… Tovább
  • Ragacsos-chilis csirke üvegtésztával Hétköznapi villámfőzés – nagy találmány a kifilézett lebőrözött csirkecomb – még főzni sem kell úgy igazán, mert az üvegtésztát elég forró vízbe áztatni, a csirkét pedig csak megkentem a chilis mázzal, és betoltam a sütőbe.E… Tovább
  • Tonhalkrém II. Egy másik, főtt tojásos verzió már szerepelt a blogon, ehhez Martha Stewart nagyszerű könyvét (az american food-ot) csaptam fel. Nem számoltam még meg, hogy hány ételt főztem meg eddig belőle, de eddig 100%-on teljesít. Az é… Tovább
  • Quinoa saláta Egészséges, gyorsan megvan, jól szállítható, igazi jolly joker hétköznapra. :-)A recept inkább ötletadó, nem mértem a hozzávalókat. Azt hiszem a quinoa 10 deka volt, és 2,5-3 adag lett végül az egész. Mi került bele: quinoa… Tovább
  • Mustáros lencsesaláta Szerintem a legtöbben egyszer esznek egy évben lencsét – újévkor, mert akkor muszáj. Most komolyan felnőtt embereknek miért muszáj bármit is megenniük, ha nem szeretik (pláne ha az otthoni menüről van szó, arra azért mindenk… Tovább

5 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Uh :-) 44 dkg csokoládé!

Jeeeeeeeeeee!!!

Maimoni írta...

Igen, nekem is ez jött be... a 44 deka csoki... de mi legyen akkor már azzal a maradék 6-tal...?

Lilla írta...

azt elmajszoljuk... nálam szoktak lenni fél tábla csokik. abból letörök egy kockát és máris megvan a 4 dkg :-)

Felhőlány írta...

:))))) Nálam ekkora mennyiségnél a 44 dkg kerülne elmajszolásra, majd erősen gondolkoznék, hogy mit kezdjek a maradék 6-tal... És jól megenném azt is... :))
Ez a trüffel csak nagyon jó lehetett! :)))

Lilla írta...

én ilyen furcsa leányzó vagyok :-) nem vagyok túl nagy csoki-fan/függő/mániás nálam kb 1 kocka szokott áldozatul esni sütéskor...