2010. május 11., kedd

Retro éjjeliszekrény

IMG_5232
A kedves gépész tervező (és az építész is, mert rá kell bólintania a gépész tervekre) elképesztően rossz helyre, elképesztően rossz alakú radiátort tervezett a lakásba. Zárójeles megjegyzés magamnak: padló-, plafon- vagy falfűtés ha egyszer házam lesz. Ennek köszönhetően az ágy egyik oldalára nem tudtunk éjjeliszekrényt tenni, ami önmagában is bosszantó, de úgy, hogy mindketten allergiásak, szemüvegesek és olvasás-mániások vagyunk végképp nagyon rossz. Elég sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne a jó megoldás, mindenképpen valami kisbútor kellett, de az elég lassan dőlt el, hogy valami gurulós vagy egy kisebb láda.
Aztán megláttam ezt az IKEA-ban:
imageBaromira megtetszett, hogy egyszerű, és van benne egy “csavar”, szerintem tök nagy ötlet, hogy belül mintás az egyik oldala. Csak hát sem a szín, se a minta nem volt megfelelő (meg a méret sem, ennél kisebb kicsit a mienk).
Az kb. 1 mp volt, hogy jó, akkor nekünk fehér lesz, van sok fehér bútor, és az mindenhez megy (nyír bútorlap pedig nincs az asztalos üzemben, azt csak az ikea ismeri, más fával meg nem csapjuk agyon az ágyat). Rajzolgatás, ötletelés, szavazás.
egyeske
masodik   Végül a második lett a befutó. Jöhetett a kivitelezés.
Hozzávalók:
  • színes öntapadós tapéta, 2x20-30 cm, kb. 300 HUF
  • sniccer
  • olló
  • toll/ceruza
  • 3 kerek akármi amivel a köröket meg lehet rajzolni
  • 4 kicsi görgő összesen kb. 500 HUF
  • csavarok, összehúzók (nálunk “akad” nem tudom mennyibe kerül)
  • fehér élfólia
  • fehér bútorlap 5 db kb. 35x35 cm-es darab (nem túl nagy összeg amennyire én tudom)
  • vasaló (az élfóliához)
Nem tudom, hogy mennyi idő volt, amíg a bútorlapokból “lapra szerelt” éjjeliszekrény lett, de szinte biztos vagyok benne, hogy “az én részem”, a körök megrajzolása és kivágása tovább tartott. A köröket összeszerelés előtt felragasztottuk a hátlapra, mivel volt a mintának lelógó része, és ezeket le kellett vágni a bútorlap szélénél. Ezután apám összerakta (köszike még 1x), mi pedig itthon feltettük rá a görgőket.
IMG_5228
A roppant vicces műanyag lámpa pedig átköltözött az ebédlőasztalról a tetejére, ide sokkal jobban passzol.
Most roppant büszke vagyok magunkra.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Ez+az az esküvőről…Bár roppant kicsike esküvőt tervezünk, kezdenek kicsit felgyorsulni az események, és még elég sok dolgot el kell intézni. Mondjuk nem is vittem túlzásba nyáron a szervezkedést, szóval nem vagyok ezen teljesen meglepve. Amive… Tovább
  • … and we’re back…első körben arról, hogy mit ettünk (meg mit nem ettünk). sült krumpli – utcán papírtölcsérből. a nagy adag még kettőnknek is nagyon-nagyon bőséges volt, majonézzel, ketchuppel, curryszósszal vagy hasábburgonya-szóssz… Tovább
  • Állatkert… A héten a “kistesókkal” eltöltöttünk egy napot a budapesti állatkertben. Nagyon szeretek állatkertbe menni – persze szigorúan az európai fajtákba, a wiki elképesztő dolgokat ír az ázsiaiak intézményeiről, furcsa népség, mar… Tovább
  • Egy hét szünet…Hajnalban elrepülünk, hogy 1 hetet töltsünk Amszterdamban, juhu meg hurrá… Gasztronómiai szempontból nem hiszem, hogy nagyon emlékezetes lesz, voltam már ott egy hetet, és nagyrészt hasábburgonyán meg turkish pizzán éltem. A… Tovább
  • Nagy esküvői torta teszt – 5. részAzt hiszem végéhez ért az esküvői torta-vadászat. Egyrészről igazán tanulságos volt – a minőség nem ár és településfüggő – másrészről hozta azt, amit vártam – hogy minden cukrászdát ajnároz valaki, és ezek többsége rémes kőol… Tovább

4 megjegyzés:

Alexandra írta...

Nagyon klassz lett, nekem tetszik! :)

Lilla írta...

thx :-)

Felhőlány írta...

Nagyon kreatívak vagytok! Gratula! :))

GasztroRéka írta...

:) nekem is mindig a radiátorral vagy a konvektorral van a gondom... eszembe szokott az is jutni egy-egy lakásról,hogy költözzön bele aki tervezte. Ha egyszer sok pénzem lesz veled terveztetem álmaim házát.:)