2009. augusztus 14., péntek

Túrós-meggyes rétes

turosmeggyesretes1

A két klasszikus rétes ötvözése. A korábban kifejtett mazsola-fóbiám miatt ezt preferálom a mazsolás-túrós helyett. Télen lecsöpögtetett konzerv meggyből is lehet készíteni, akkor kevesebb cukor is elég a töltelékbe.

Hozzávalók:

  • 1 csomag (12 lapos) réteslap
  • 50 dkg túró
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál gríz
  • 6 evőkanálnyi cukor
  • kb. 40 dkg kimagozott meggy
  • olaj vagy olvasztott vaj a réteslapok megkenéséhez

Összekeverem a túrót a cukorral, a grízzel és a tojássárgájákkal. A fehérjékből kemény habot verek és a túróhoz keverem. Végül óvatosan beleforgatom a meggyet is. A sütőt 180-200 fokra előmelegítem. A réteslapból 4-4-4 réteslapot egymásra teszek, minden lap tetejét megkenem olajjal vagy olvasztott vajjal. Mindegyikre a töltelék egyharmadából hurkát formázok, feltekerem őket, és tepsibe téve kb. 20 perc alatt megsütöm. Langyosan, porcukorral megszórva tálalom.

3 rúd lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Cukkiniropogós Pontosan úgy készül, mint a tócsni, csak burgonya helyett cukkiniből. Mivel a cukkini energiatartalma harmada a burgonyáénak, ezért a végeredmény is kevésbé hizlal. Nagyon gyorsan megsül, a joghurt lecsepegtetését kell idő… Tovább
  • Joghurtos padlizsán A padlizsánnal nem vagyunk túl jó barátok, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor sikerült egymásba futnunk: muszaka (rémes volt), darált hússal töltött cannelloni (nagyon jó), anyám erdélyi padlizsánkréme (utolérhetetle… Tovább
  • Újhagymás burgonya-fasírt feta sajtos mártogatóval Könnyű nyári vacsora burgonyából, feta sajtból salátával. Nem minden hizlaló, bikiniellenes, üldözendő fogás, ami burgonyából készül. Hozzávalók: 50 dkg burgonya egy csokor újhagyma 25 dkg feta sajt kakukkfű… Tovább
  • Zöldséges tésztafelfújt A többi felfújttal ellentétben nem csak frissen jó, nyugodtan lehet másnap ebédre vinni, és akár hidegen is fogyasztható, ezért leginkább a quiche-ek töltelékére hasonlít. Bármilyen zöldségkeveréket használhatunk hozzá, ne… Tovább
  • Taboulleh Igazi kánikulai fogás, mert se a sütőt, se a tűzhelyet (sőt még a mikrót vagy a vízforralót) sem kell bekapcsolni hozzá. Magában is kiváló, de grillezett húsokhoz is jó köretnek. A bulgurt éretlen búzaszemből készítik, és … Tovább

1 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Gyönyörű, tökéletes ez a rétes!