2010. január 20., szerda

Sütőtökös lencseleves

sutotokosleves2

Volt némi maradék sütőtököm… Ez ugye önmagában még nem kuriózum nálam télen, de most nem csak „sima” levest akartam belőle főzni, és ahhoz nem is volt elég, hanem valami más mellé elhasználni. A kamraszekrény átvizsgálása után találtam egy fél zacskó vörös lencsét, innen pedig adott volt mindkettejük sorsa. Külsőre inkább a lencsére hasonlított a végeredmény, az ízén azonban már érezni lehet az édes sült sütőtököt. Vacsorára kicsit besűrűsödött a maradék, inkább főzelék volt már, nem pedig leves.

Hozzávalók:

  • 25-30 dkg sült sütőtök
  • 20 dkg vörös lencse
  • 1 evőkanál vaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • pár szelet bacon

A tököt kikanalazom a héjából, és kicsit átforgatom az olvasztott vajon. Hozzáadom a lencsét, a tisztított fokhagymagerezdeket (egyben), átforgatom, majd felöntöm 3 bögrényi vízzel. Lefedem, 15 percig főzöm, majd összeturmixolom. Ha kell, adok hozzá még vizet, megsózom, kevés szerecsendióval ízesítem. Pár szelet bacont felaprítok, és ropogósra sütök. A forró levest a sült szalonnával a tetején tálalom.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Olasz zöldségleves tortellinivel Ismét az aktuális (magyar) GoodFood-ból főztem – szokás szerint némi változtatással, és ahogy elnézem az elmúlt hetek termését, ismét levest. Úgy tűnik mostanában leves-fronton újítgatok leginkább. Találtam a levestészták-le… Tovább
  • Kókusztejes meggyleves (glutén- és tejmentes) Nem vagyok egy nagy gyümölcsleves rajongó, nem szeretem se a fahéjat, se a szegfűszeget, se a bennük található gyümölcsök nagy részét (szilva, magozatlan meggy és cseresznye, főtt alma, szőrös őszibarack)… tudom, velem se k… Tovább
  • Fetakrémleves Május elsején ettem ilyet a Bisztronómiában, és megpróbáltam itthon lekoppintani. A pontos összetételt illetően nem tudom mennyire járok közel az eredetihez, ízre elégedett vagyok. A zöldségaprítás eltart egy darabig, de az… Tovább
  • Hideg avokádó-krémleves Ezzel a recepthez még a nem túl jó avokádókat is nagyszerűen fel lehet használni, két olyan avokádóm volt itthon, amiből azt sem néztem ki, hogy ehetők egyáltalán – az egyik “oké” volt, a másik “oké de vízízű”, és a leves m… Tovább
  • Vichyssoise – hideg póréhagyma-krémleves Vannak mindenféle közhelyek, hogy “a legegyszerűbb dolgok a legjobbak”, meg a nagyképűségek, hogy ugyan már “ezt bárki meg tudja csinálni” meg “bárkinek eszébe jut”. Én bevallom, hogy bár szoktam póréhagyma-krémlevest főzni,… Tovább

0 megjegyzés: