2010. február 15., hétfő

Borsófőzelék liszt nélkül

borsofozelek2

Egy ideje kíváncsi voltam, milyen a főzelék, ha nem hagyományos módon, rántással vagy habarással készül, hanem saját anyagú sűrítéssel. Biztos van ennek valamilyen neve, aki tudja, írja meg. A lényege, hogy a szokásosnál kicsit több zöldségből kell készíteni a főzeléket, és egy részét a párolás után pürésíteni kell, majd visszakeverni. Érezhetően más lett így a borsófőzelék íze, még ”zöldebb”, még „töményebben” borsó ízű.

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál olaj
  • 60 dkg zöldborsó
  • tej
  • apróra vágott petrezselyem

A felhevített olajon átforgatom a borsót, majd kevés vizet öntök alá, és fedő alatt megpárolom. Leszűröm a levét, hozzáadom a borsó negyedét-harmadát és összeturmixolom. A borsópürét a maradék borsóhoz adom, annyi tejet adok hozzá, hogy elérje a nekem szimpatikus főzelék-állagot, petrezselymet keverek bele, és kevés cukorral és sóval ízesítem.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

6 megjegyzés:

Lianna írta...

Én saját anyagával való sűrítésnek ismerem! A borsófőzeléket krumplival szoktam sűríteni, viszont ez a saját anyagos módszer nagyon jó még lencséhez, krumplihoz, kelkáposztához is.

Névtelen írta...

Én mindig saját anyagával sűrítem a főzelékeket ha csinálok, sokkal egészségesebb és alakbarátabb is:)
Egy jó kis borsófőzit ennék már én is, nagyon régen ettem!

Lilla írta...

én mondjuk mindig kevés "szószt" csinálok a főzelékhez, ezért lisztből is kevés kell bele.ki nem állhatom, amikor rántásban úszik 2 kanálnyi zöldség és az a főzelék, ami "hű de milyen egészséges"

Felhőlány írta...

Én minden főzeléket így önmagával sűrítek. Nagyon szeretem a főzelékeket, viszont a régi menzás élmények egy életre elvették a kedvemet a lisztes-habarásos-rántásos sűrítésektől. Most én is kedvet kaptam a zöldborsóhoz, betervezem... :))

Névtelen írta...

Vöröshagyma nem kell bele?

Lilla írta...

nem kell.