2010. május 20., csütörtök

Lekváros-mandulás csigák

csiga1

Elképesztően minimalista recept – mint a legtöbb, aminek a kiinduló pontja a mirelit leveles tészta – de ez is olyan, hogy nem feltétlenül jut az ember eszébe. Szokás szerint este rám tört a sütemény utáni vágy, és elkezdtem mindenféle leveles tésztás recepteket nézegetni. Persze volt köztük rengeteg meglehetősen bonyolult: ilyen torta, amolyan torta, 2-3 féle krém, zselatin, csupa olyan gyümölcs, aminek nincs szezonja és/vagy most éppen nincs belőle itthon. Aztán meglehetősen sok fejtörés után rájöttem, hogy van egy bontott üveg meggylekvár a hűtőben, és valamilyen formában biztosan van mandula a kamraszekrényben. Csak semmi túlbonyolítás.

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • pár evőkanál lekvár (én meggyet használtam)
  • 1 marék szeletelt mandula

A leveles tésztát vékonyra nyújtom (én a 6 előnyújtott lapot még nyújtottam egy kicsit), és attól függően, hogy mekkora csigákat akarok, több darabba vágom (a képen az 1/6 lapból készült van). Megkenem lekvárral, megszórom mandulával, szorosan feltekerem, és kb. 1 cm vastag karikákra vágom. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, és előmelegített sütőben, 200 fokon (légkeveréssel) kb. 10 perc alatt megsütöm. Ha nem ilyen mini csigák készülnek, mint nálam, sütés előtt lehet még a tetejükre is szórni egy kis mandulát.

Eredetileg a női lapozón.

5 megjegyzés:

mandy tarragon írta...

A leveles tészta mindenre jó :)

Névtelen írta...

még egy ilyen undorító recept és asszem nem olvaslak többé:(

Lilla írta...

biztos az én készülékemben van a hiba de nekem ez a komment kedves névtelen eléggé wtf...

Noémi írta...

Nagyon ötletes!Én biztosan megcsinálom:-)

mellissina2 írta...

Lilla!
A recept jó,sőt mi több ötletes.
Névtelennek!!!névtelenül bátornak lenni,nagy bátorság.
Lilla,jó ötlet megcsinálom,gyors egyszerű,és édesség.