2010. szeptember 30., csütörtök

Csirkemájpástétom

Nem eszem belsőséget, soha, kivéve időnként némi májkrémet. Persze csak a hozzávalók gondos elolvasása után, ha nem bőrke/szőrke/tüdőke/kollagénke, csak akkor jöhet. Most arra jutottunk anyámmal, hogy a legjobb az, ha csinálunk egy nagy adagot (illetve jelen esetben leginkább ő meg apám csinálták, én csak a szakácskönyvet vittem a dologhoz, és felolvastam a megfelelő részeket, amikor szükséges volt) és elfelezzük. A máj tisztítása nem két perc volt, meg nem is tudom, hogy hogyan kell csinálni, de azután már gyerekjáték az egész.

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 2 evőkanálnyi apróra vágott hagyma
  • 2 gerezd apróra vágott fokhagyma
  • 25 dkg máj megtisztítva, felaprítva
  • 1 nagy babérlevél
  • 1-2 csipet kakukkfű
  • 1 nagy csipet szerecsendió
  • 1 (kis) csipet fahéj
  • só, bors
  • 1 evőkanál konyak (vagy portói bor)
  • ha szükséges: 2 evőkanál tejszín vagy tejföl

Két-három deka vajat felolvasztok egy serpenyőben, és kis lángon üvegesre párolom benne a hagymát és a fokhagymát. hozzáadom a májat és a fűszereket (a só kivételével) és pár perc alatt megsütöm. (fakanállal ketté lehet vágnia  májat, hogy látszódjon megvan-e már a közepe is). 15-20 percre félreteszem hűlni. Kiveszem a májból a babérlevelet, és robotgéppel pürésítem, majd belekeverem a vajat, a konyakot, megsózom, és ha nem találom elég krémesnek tejföllel vagy tejszínnel lazítom. Felhasználásig hűtőben kell tartani, de tálalás előtt 20-30 perccel ki kell venni a hűtőszekrényből, hogy megfelelő legyen az állaga (a sok vaj ugyebár… :-))

4 fős adag.

2 megjegyzés:

Felhőlány írta...

Én sem eszek meg semmilyen bolti májkrémet az általad fentebb említett okok miatt.
Viszont az ilyen házi készítésű pástétomokból akár egymagam is benyomok egy ekkora mennyiséget... :)
Nagyon tetszik ez a fűszerezés, vittem a receptet! :)

duende írta...

Nagyon tetszik Lilla és egész más a fűszerezése is, mint amit én készítettem. Vittem, és majd beszámolok! :) Köszönöm még egyszer.