2009. július 6., hétfő

Az elmúlt 10 év legnagyobb konyhai kudarca

Vagyok már olyan rutinos, hogy nagyon nem rontok el semmit sem (bár néha nem hallgatok a belső hangra a receptek felülbírálásánál, pedig kellene), de most sikerült egy olyan süteményt összehozni, ami több sebből vérzett. Mondjuk ki: semmi sem sikerült.

Ez lett:

07_05 046

Ehelyett:

A kép innen származik.

A krém nem lett elég kemény, de ami nagyobb probléma volt, a ‘tésztát’ (ami inkább csokoládéfelfújtra hasonlított, mert liszt nem volt benne semennyi sem) egyáltalán nem lehetett feltekerni. Darabokra tört a próbálkozásaimtól. Kénytelen voltam nagyjából rétegezve egy tálcára gányolni az egészet, eztán kanállal vágtam belőle, mint a somlói galuskából…

Megettük persze, mert ki hagyna ott 30 deka csokoládét némi tejszínnel, de mérges vagyok és csalódott. Grrrrrrrr….

11 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Bosszantó. Honnan van a recepted, az is ebből a könyvből? Valami biztos kimaradt a receptből.

Lilla írta...

igen ebből. és mindent betartottam, mivel roládsütésben kezdő vagyok. mást is sütöttem már meg ebből, azok nagyon jól sikerültek.

szepyke írta...

Jaj, én is így jártam a múlt héten..
A szomszéd kislány kérésére csináltam volna egy sütit... Ő mondjuk megette, de rettenet, hogy mi lett belőle... Nem is mertem róla semmit írni, mert ahogy kinézett... Brrrr

Ne legyél csalódott, van ez így. A nagyszámok törvénye alapján muszáj becsúsznia néha egy-egy ilyennek... sajnos.

Konyhatündér írta...

Mindenkivel megesik az ilyesmi, ne aggódj! És lényeg, hogy finom volt.

Ja, és vigasztaljon továbbá, hogy a szakácskönyvek néha nagyon elrontva írják le a receptjeiket. a tudásodra hallgass, ne a receptre!

szepyke írta...

Jaj, hát erről, amit Gasztromami írt én már egyszer-kétszer puffogtam is a blogomban...

Lilla írta...

hát ja, van pár ami kezdőknek nagyon nem ajánlott mert evidenciának veszi az alapokat. a klasszikus horváth ilona a fő balladai homály.. nem elég ha technikákat (pedig nincs benne sok), nem írja le, de sokszor kihagyja, hogy aza dott alapanyagot mikor kell beletenni stb... az bezzeg benne van, hogy a leveskockából, hogyan kell levest főzni, és hogy hogyan kell szendvicset kenni. pl. kenyér-vaj-sajt-uborka. azt hittem lefordulok a székről.

ez a szakácskönyvtár sorozat mondjuk nem ilyen, jó részletesek a leírások (angol könyv fordítása, mégis mi várunk).

Wise Lady írta...

Lilla szerintem valami kimaradt a receptből. Elfelejtették beleírni vagy sajtóhibás. Biztos, hogy ilyesmi van a dolog mögött.
Én is találkoztam már ilyennel.

Lilla írta...

ami még egy nagy tanulság volt, hogy milyen édes a fehércsoki, a krém csak tejszínből és fehércsokiból állt, és nekem túl édes volt, pedig amikor fehércsokit eszem nincs olyan érzésem, hogy ez most túl cukros.

most kukoricát főztem. remélem az sikerült :-)

szepyke írta...

A kukoricával szerintem nem lesz baj! :DD

Csak kukac ne legyen benne! Brrr:D

szepyke írta...

Még azt akartam írni ezzel kapcsolatban, hogy szerintem ez a fénykép alapján teljesen tökéletes lett. Ne azt nézd, hogy milyennek kellett volna lennie. Ezt simán tehetnéd valamilyen szakácskönyvbe és eladhatnád, mint xy pohárkrém...
:D

Trostel 'Vigasz' Péter írta...

Kedves Lilla!
Ezek a dolgok viszik előre az embert konyhaművészetében! ( Építészetben nem kívánatos az összeomlás! ) Családi legendáriumunk emlékezetes eseménye, amikor nagykanállal ettük a Dobos tortát! Kakaóvaj a patikából stb, stb., még sem jött össze - maradtunk a saját fejünknél!
Barátsággal
Trostel 'Vigasz' Péter ( www.borteka.hu )
PS: Receptekrül pedig annyit, hogy ötlet generátornak megfelelnek, egyébként mindent el kell osztani kettővel ( hárommal ) a cukorral, zsiradékokkal, sóval kapcsolatban és egyebekkel a saját, külön bejáratú elveinknek, tapasztalatunknak megfelelően!