2010. április 21., szerda

Társasjátékok – 2. rész: Carcassonne első kiegészítő

image

A sikeres társasjáték sorozatok (különösen a Carcassone) olyanok, mint a ház, az autó vagy a számítógép – mindig van hozzájuk valamilyen újdonság/fejlesztés, amit a ‘hardcore user’ természetesen azonnal magáénak akar tudni. A Carcassonne-hoz szerintem már bőven 10 fölött járnak a kiegészítőkkel, ezek közül magyarul csak néhány jelent meg. Mivel azonban ezek az alapjátékhoz hasonlóan tökéletesen nyelv-függetlenek, elég egyszer lefordítani/megszerezni a külföldi kiadáshoz a szabályt. A geekek (jellemzően netes) játékboltjaiban többhöz adnak is magyar szabályt, illetve le is lehet őket tölteni sok esetben. A Piatnik mindenesetre kiadta az elsőként megjelent kiegészítőt (Inns & Cathedrals, azaz fogadók és katedrálisok), és a szokásos, tartalomra utaló név helyett elkeresztelte ‘első kiegészítőnek’. Igazából tőlem hívhatják annak, aminek akarják, csak adjanak ki többet is, mert a magyar kiadás olcsóbb, mint a német/francia/angol (közel 2x-es a szorzó).

IMG_5039

Carcassone – az első kiegészítő

  • amint a neve is mutatja, ez csak kiegészítő, tehát szükséges hozzá az alapjáték.
  • van benne egy hatodik adag bábu, úgyhogy a játékot innentől akár 6 fő is játszhatja (sajnos ez a szürke szín elég kis csúnyácska, de sose legyen nagyobb baj egy játékkal).
  • 50/100 feliratú kártyák segítik a pontozást (az értékelő tábla 50-ig van csak, utána jönnek a lekörözések).
  • minden színből 1-1 nagyobb bábu, ez a kié a mező kié a vár ‘összetűzéseket’ teszi izgalmasabbá, extra kombinálásra ad lehetőséget (ha egy valamin többen állnak, akkor azé, aki több bábut pakolt rá, ez a nagy 2-t ér).
  • 12 terepkártya, 2 újdonsággal.
  • az egyik az út fogadóval, ez kétszerezi az adott út értékét (de a befejezetlen út nem ér pontot ha van benne fogadó).
  • a másik a katedrális, ami a 2x-es szorzó helyett 3x-ost biztosít annak a várnak, amibe sikerül beépíteni (de ha a vár nem készül el nem ér pontot, ami miatt előfordulhat,m hogy a játék vége felé érdemesebb az ellenfél várába építeni, hogy bukjon pár pontot).
  • a doboz picike, fele az alapjátéknak, és a teljes tartalmát át lehet pakolni az alapjáték dobozába.
  • a múltkor elfejtettem még egy fontos dologról írni, mégpedig arról, hogy mennyire zavaros a játékszabály. Ez nem az, se az alap se ez a kiegészítő, ami igazán jó dolog, pláne kezdőknek, akiket elborzaszt néha egy-egy hülyén fogalmazott magyarázat (még néha mi is ki tudunk akadni ezen). Színes ábrás, konkrét példákkal magyaráz mindkettő.
  • nem bonyolultabb, mint az alap, szóval ez is 8+.
  • kb. 2000 pénzbe kerül (szerintem megéri mindenképpen).
  • nem növeli a veszekedés-faktort (ez nem mondható el minden kiegészítőről).

Mindenképpen ajánlom, érdemes rögtön az alapjátékkal együtt megvenni, növeli a játékosok számát, a játék időtartamát, egyszerűsíti az értékelést, és extra kombinációs lehetőségeket ad hozzá.

4 megjegyzés:

mandy tarragon írta...

Húha, a veszekedés-faktort a sárkányos kiegészítő kezdi el fokozni. Nálunk onnantól ment át a játék "építsünk"-ből "zabáltassuk fel mandyt a sárkánnyal"-ba :)

Lilla írta...

pont ezért nem fogjuk beszerezni a sárkányos kiegészítőt :-)
fő a családi béke...

mandy tarragon írta...

Jól teszitek :) És a torony kiegészítőt sem ajánlom, mert ott meg túszokat lehet ejteni :D

Lilla írta...

az viszont megvan :-)
én azt néztem h a katapultos jó nagy sületlenség