2010. május 25., kedd

Sült csirkecomb körtés-sajtos rizzsel

csirke1

Volt négy csirkecomb a fagyasztóban, és némi gorgonzola a hűtőben, amit némi gondolkodás után a következő formában párosítottam össze. Egy darabig még a gorgonzola-mártáson is gondolkodtam, de aztán arra jutottam, hogy a mártás és pergős rizs párosnál nagyobb favorit nálunk a rizottó jellegű, sajtos-ragacsos rizs. A hússal lehet más vonalat is követni, nem szórakozni a fűszerezéssel, csak bacon-be tekerni, és úgy megsütni. A húsos szalonna is jó barátja a körtének – meg persze fűszerezni és betekerni is lehet...

Hozzávalók:

A körethez:

  • 1 körte
  • 12 dkg rizs (én arboriot használtam)
  • 1 evőkanál vaj
  • fél hagyma
  • kb. 5 dkg gorgonzola
  • fél pohár bor
  • kb. 1 bögre zöldségalaplé
  • (só)
  • 3-4 evőkanálnyi durvára vágott dió

A húshoz:

  • 4 csirke alsócomb lebőrözve
  • szerecsendió, bazsalikom, majoranna, oregánó, só, bors, paprika (az arányuk és mennyiségük azon múlik, ki hogy szereti)
  • 1 evőkanál olaj

Bemelegítem a sütőt (200 fok légkeverés, vagy 220 fok alsó-felső), és előveszek egy kis tepsit. A húshoz való fűszereket egy kis tálkában összekeverem az olajjal, beleforgatom a combokat, a tepsibe teszem, és a tetejükre kenem a maradék fűszeres olajat. Kb. 45 perc alatt megsütöm a húst – ha nagyok a combok, több idő kell, vagy fűszerezés előtt be kell őket irdalni pár helyen. Kb. 10 perccel azután, hogy beraktam a húst sülni, nekiállok a köretnek. A hagymát apróra vágom, és pár percig párolom a vaj felén, majd hozzáadom a rizst, átforgatom, és 1-2 percig sütöm. Felöntöm a borral, majd ha az egészet beszívta, hozzáadom a zöldségalaplevet, és néha megkeverve megfőzöm. Közben a körtét meghámozom, kivágom a magházát, kis kockákra vágom, és a maradék vajon, nagy lángon pár percig sütöm. Miután a rizs megpuhult, belekeverem a gorgonzolát és a körtét, és lefedve állni hagyom pár percig, amíg a hús elkészül. Ha szükséges, megsózom kicsit, az alaplén és a sajton múlik, hogy kell-e bele. Közben a körte után visszamaradó zsiradékban megpirítom a diót. Tálaláskor a megszórom a dióval a rizst.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

3 megjegyzés:

Kata írta...

Ez nagyon jó összeállítás, nálunk is bejött!:)

Lilla írta...

hát igen, igazi klasszikus....

Felhőlány írta...

A sajt és a körte alapból is nagyon jók, de így négyen együtt... :)) Nagyon jó ötlet!