2010. szeptember 24., péntek

Ír krémlikőrös trüffel

Ez lapult minden vendég dobozában a kókuszos-rumos mellett, hasonló okok miatt fénykép sajnos erről sincsen. Ez lényegesen macerásabb volt mint a másik: előző nap össze kellett keverni, csokoládéba mártani…. Azért nem vészes persze, de én a másikat szívesebben böngyörgettem :-)

Hozzávalók:

  • 50 dkg étcsokoládé
  • 6 evőkanál ír krémlikőr
  • 3 dl tejszín
  • 6 dkg vaj
  • a külsejére olvasztott ét- vagy fehércsokoládé

A vajat és a kockára tört csokoládét egy tálba teszem, és a tejszínt felmelegítem (nem kell forrjon). A forró tejszínt a csokoládéra öntöm, kicsit állni hagyom, majd simára keverem. Miután hűlt kicsit, belekeverem a krémlikőrt, és egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap golyókat formázok a masszából, és sütőpapírral bélelt tepsire teszem, és 2-3 órára beteszem a hűtőbe (nem árt a hűtőt extra hidegre tekerni). A fehér- vagy étcsokoládét megolvasztom, és miután kicsit lehűlt, fogpiszkálóra szúrva belemártom a golyókat. (ismét sütőpapírral bélelt tepsibe kerülnek, vagy hungarocellbe is lehet szurkálni fogpiszkálóstul, amit a dermedés után célszerű kihúzni)

Kapcsolódó bejegyzések

  • Limoncello-s kuglóf Már háromszor vagy négyszer készítettem, úgyhogy abszolút megkapja a “bevált” jelzőt. Egy kis keverem-kavarom, némi csokoládé a tetejére, és kész is a tökéletes őszi hétvégi uzsonna. Meg ugye a kedvenc főrendem mellé (Earl G… Tovább
  • Duplacsokis keksz (tojásmentes) Szeretek kekszet sütni, csak összekavarom a tésztát egy tálban, a mini-fagylaltos kanalammal (cookie scoop, azaz” keksz-kanál”), kigombócolom egy tepsibe, megsütöm, és már ropogtathatjuk is a jobbnál-jobb házi, vajas kekszek… Tovább
  • Körtés-csokoládés táska Gyalázatosan egyszerű a recept, a munkahelyünk mellett egy boltban találkoztunk egy körtés-csokoládés péksüteménnyel, és bár én a körtét sajttal, sós ételekben szoktam enni, ez azért… Lecsúszik na. Mit lecsúszik, reprodukáln… Tovább
  • Lekváros-csokoládés kosárka Egy hét alatt kétszer készült, mert elsőre még hittem a receptnek, hogy ha megszurkálom a tésztát, majd nem fog sütés közben felpúposodni – de felpúposodott. És ez azért volt rossz – azon kívül, hogy nem olyan esztétikus – m… Tovább
  • Gofri VII.–csokidarabos gofri Annyi jó gofri receptem van már, hogy nehéz eldönteni, melyik a legjobb. Azt hiszem mindig az aktuális. Ez is egy nem túl édes tésztájú, elég ropogós, és valami hihetetlenül “habos” változat. Még a csokidarabok nélkül is … Tovább

2 megjegyzés:

GasztroRéka írta...

Mikor lesz esküvői beszámoló?

Lilla írta...

hamarosan szerintem