2010. június 3., csütörtök

Nagy esküvői torta teszt - 4. rész

A hétvégén meglátogattuk a szentendrei Surányi cukrászdát, és sajnos megint azt kell hogy mondjam hááááááát. Több évtizedig (a több az 2 :-)) laktam Óbudán/Pomázon, és arrafelé a Surányinak híre van, mégpedig jó híre. Bár amennyire én tudom ez a fagyijuknak szól leginkább, amit most sem kóstoltunk, a korábbi körökhöz hasonlóan. Már megint csalódnom/csalódnunk kellett. Pedig nincsenek – szerintem – nagy elvárásaim nem extra soha nem látott süteményeket, és különleges gourmetek számára vonzó ízkombinációkat keresek, csak egy klasszikus, normálisa, normális alapanyagokból összerakott tortát. És tényleg totál alapdarabot, csokoládét vagy valami hasonlót. Amit én össze tudok otthon fél kézzel dobni, ezért elvárom a profiktól is, hogy minimum olyan jól alkossanak, mint én, a koca-cukrász.

Surányi cukrászda, Szentendre

Ha jól tudom két egységük van, én csak a katonai sulival szemben, a panelház aljában elhelyezkedő intézményt ismerem, ami valahol félúton van a Szentendre és a Pannónia telep nevű HÉV megállók között. Az üzlet előtt székek, azt hiszem napernyő is van, többen fagylaltoztak vasárnap dél körül. Bent nagy fagyispult, sütemények és torták. a sütemények közül arra emlékszem, hogy a marcipángyümölcs és a marcipánburgonya hatalmas és nem drága, az isler szintén. Elég sok diabetikus termék volt, kétféle torta és több kis pohárban tálalt mousse, persze mindegyikhez fel van tüntetve a szénhidrát és kalória mennyiség. ez egyébként valami általános dolog lehet, mert minden cukrászdában ugyanolyan kis táblát és logót láttam a diabetikus (csökkentett szénhidráttartalmú) édességek mellett. Sósat most nem vettünk, csak 6 szelet tortát.

Eszterházy torta

IMG_5324

A tetején a rózsaszín izé valami mini habcsók volt, emlékeim szerint roppant édes és diótlan. Levi szokás szerint semmit sem vesztett, hogy kimaradt ebből a körből. Kár, hogy a diótól anafilaxiás sokkot is kaphat, ha nem lenne ennyire durva hatása a diónak lehetne tesztelni vele, hogy tényleg van-e dió az adott süteményben. Az allergia jelző rendszere nehezebben verhető át mint a mi ízérzékelő receptoraink. Abszolút felejtős.

A pontszámok: 3; 2; 3; 2; 1.

Az átlag: 2,2.

Fekete erdő torta

IMG_5322

Ezt is kipróbáltuk eddig mindenhol, és elég szoros a verseny az utolsó helyért azt hiszem (az első helyezett pedig toronymagasan veri a többieket). A tetején növényi szutyok, belül puding a fehér rész tejszínhab helyett. Ami kiakasztó volt az a rum vagy rumaroma amit használtak hozzá. Olyan darabot kaptam, amiben a meggyzselé elég sok volt, és nagyon furcsa íze és szaga volt. És a furcsa itt elképesztően rossz, romlott-jellegű szagot takar. Mindenesetre gyomorrontásom nem lett utána, de egy nagy nullát szavaztam (mert állítólag gonosz vagyok, szerintem meg nem).

A pontszámok: 0; 2; 3; 3; 3; 2.

Az átlag: 2,167.

Oroszkrém torta

IMG_5326

Az egyedüli pluszpont a szezonnak megfelelő dekoráció a tetején (aka eper). A teteje persze növényi ocsmányság, a töltelék pedig vaníliapuding. Ami sokkal kevésbé lenne zavaró, ha pudingos vagy vaniliás tortának hívják. Mert erre azt mondani, hogy oroszkrém egy kicsit erős. Fellapoztam az Ínyesmestert, hogy szerinte mit takar az oroszkrém torta, és nem igazán ezt. az alapján a krém zselatinnal kicsit megszilárdított vaníliával ízesített tejszínhabkrém rumba áztatott mazsolával. no nem mintha a mazsola hiányzott volna belőle, mert nagyon utálom, de a teljesség kedvéért nem árt megjegyezni, hogy kellene bele az is.

A pontszámok: 2; 2; 3; 3; 3; 2.

Az átlag: 2,5.

Belga csokitorta

IMG_5323

A jobbak között volt a hatból, de semmi extra, elég tömény krém.

A pontszámok: 4; 5; 6; 7; 6; 6.

Az átlag: 5,66.

Marcipántorta

IMG_5325

Azt meg én hagytam ki, ránézésre csokitorta két réteg marcipánnal a krémben. A pontszám nem meggyőző, de nem is a kiakadósan rossz fajta.

A pontszámok: 5; 5; 6; 3; 5.

Az átlag: 4,8.

Dobos torta

IMG_5328 

Alapvetően nem akartam dobost venni, mert nem való esküvői tortának, de nem akartam egyikből sem kettőt, és hát csak kell 6 emberre 6 szelet torta. Még ez volt a legjobb az összesből, úgyhogy végülis nem baj, hogy vettünk egyet belőle.

A pontszámok: 6; 6; 5; 5; 7; 5,5.

Az átlag: 5,75.

Az elfelejtettem az elején, hogy 0-10-ig pontozunk, a nemek aránya kiegyenlített, és nem teljesen egyezik az ízlésünk, mindenkinek mások a kedvencei. Tehát nem én meg 5 klónom a “bizottság”.

Valószínűleg a Daubner vagy az első részben szereplő “ex-stern”, amiről kiderült, hogy Dunai Cukrászda a neve, lesz a befutó.

11 megjegyzés:

Orsi írta...

Brrrr

Névtelen írta...

A Bródy Sándor utca Guttenberg térhez közeli végénél (Bródy - Horányszky u. sarok kb.) van egy kicsi cukrászda. Régi családi üzlet. Érdemes lehet megpróbálni.

Névtelen írta...

A Bródy Sándor és Horánszky u.(VIII.ker) sarokhoz közel van egy nagyon kicsi ámde régóta működő családi cukrászda.
Régebben a környéken laktam és szerettem a portékájukat.
Csak egy ötlet..

Üdv,

Eszter

Névtelen írta...

:-)) Hm, 2x is! Mert, először úgy tűnt nem sikerült közzé tenni. Sorry.

GasztroRéka írta...

Én még mindig a Daubnert támogatom!:)

Lilla írta...

naja, csak ott minuszpont a min félórás sorbanállás és h messzebb van.
a múltkor hoztunk onnan eszterházyt, na az jó volt. a legjobb eszterházy amit kóstoltam a téma kapcsán.

Bori írta...

Ez amúgy olyan lehúzó, hogy milyen nehéz minőségi tortát találni... pedig "csak" normális alapanyagokat szeretne az ember,nem? Az máris minőségi ugrást jelent egy-egy alap tortánál is... A mi tavalyi tortánk szép volt, de ízre........ no comment.

Névtelen írta...

Az eszterházy-ban más cukrászdákkal ellentétben a surányiéknál tényleg dió van és nem dejóból készítik.Aki nem hiszi járjon utánna.A mini habcsók izé meg egyszerű cukor.Aki nem ért hozzá az minek teszteli??Mi lenne ha az autós ujságírók pl. nem tudnának vezetni.

Lilla írta...

egyed ha neked ízlik kedves névtelen. btw utána és nem utánna - aki nem ért az íráshoz minek ír?
és nem elég diót rakni a sütibe az sem árt ha megfelelő mennyiségű dió van benne. és a cukor nem virág alakú és rózsaszín alapjáraton. és a habcsóknak mi a nagy része? cukor.
aki idióta minek szól hozzá?

Névtelen írta...

Kedves Lilla!

Közel 25 éve élek szentendrén a családommal és azóta járunk a Surányi cukiba!
Sok dologban szívesen vitatkoznék,mivel én értek a süteményekhez és a sütemények készítéshez,cukrász vagyok!
Miután elolvastam a krítikáját,elmentem és megvettem ezekez a sütiket(bár állandó vásárló vagyok,azt hittem valami változás történt legutóbbi látogatásom óta) és sajnos azt kell hogy mondjam ,fogalma sincs arról mi hogy miből készül!Van némi igazság abban amit ír,mondjuk a növényi hab,de hogy a feketeerdőben puding....és rum,cserbehagytak az ízlelö bimbói Kedves Lilla!
És az oroszkrém torta..!
Szóval lehet kritikákat irogatni,de mondjuk nem árt némi alapismeret is hozzá!
További sok sikert kívánok az Ön munkájához!Kovács Sándor

Névtelen írta...

utoló megjegyzésem aztán lezártnak tekintem ezt az eszmecserét. remélem feltűnt: ezek a leírások és pontszámok (mert vannak azok is) nem kizárólag az én véleményemet tükrözik. minden tortát 5-7 eltérő ízlésű ember kóstolt meg.
és ha ön cukrász és ezt tartja a süteménysütés csimboraszójának az igen sajnálatos. és ha ezt tanulják/készítik oroszkrémtorta címszóval az méginkább.
és lehet hogy nem ismerem fel az összes cukrászati alapanyagot élből mert én vajből és tejszínből és tojásból sütök, nem ilyenolyan porokból és állományjavítókból.