2010. szeptember 23., csütörtök

Rumos trüffel (laktózmentes)

Elfelejtettem lefotózni, de mivel az esküvőre készült a vendégeknek (egy másik bonbon társaságában, kis kék dobozban mindenkinek a tányérja mellé téve), talán érthető, hogy miért…

A recept elég nagy mennyiség (az eredeti háromszorosa), nem tudom pontosan mennyi rum került bele, talán 1-1,5 dl, ennek megfelelően igazán felnőtt-bonbon lett belőle. Én ugyanis szó szerint vettem azt a mondatot a receptben, hogy “ha nem áll össze a massza, tegyünk bele még rumot”. Aztán amikor – némi kóstolás után – öcsém közölte, hogy ez végigkarcolja az ember torkát, olyan alkoholos, áttértem a vízre. Szerintem pont jó lett, kellett bele ennyi szesz.

Nyilván normál vajból is jó, de hugi miatt nekem most olyan recept kellett, ami vagy eleve laktózmentes, vagy könnyen azzá tehető. Ebben két rizikós elem van, a vaj, amiből van laktózmentes, és a  darált keksz, aminek el kell olvasni a csomagolását.

Hozzávalók:

  • 40 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • 7-8 dkg vaj (laktózmentes)
  • 30 dkg darált keksz
  • 1-1,5 dl rum (én fehér rumot használtam, nem kőolajból készült agyonaromázott sütőrumot)
  • a külsejére kakaópor/porcukor

A csokoládét összetöröm, és vajjal vízfürdőben megolvasztom. Belekeverem a kókuszreszeléket és a kekszport, majd a rumot, és annyi vizet (ha szükséges), hogy gyúrható massza legyen belőle. golyókat formázok belőle, és porcukorba vagy kakaóporba forgatom.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Joghurtos csokoládéfagylalt Rákaptam a házi fagylalt készítésre, ami mindig úgy indul, hogy előveszek egy nagy doboz 0%-os joghurtot, aztán hol-ez-hol-az kerül bele. Nagyon sok fagyi fogy nálunk, és nem akarok még gömbölyűbb lenni, ezért nem tejszíne… Tovább
  • Ribizlis túrótorta Az eredeti a NLK-s recept lett volna, ha nem olyan hanyagul olvasom el, ahogyan szoktam, illetve ha nem hagyok ki/helyettesítek egyes anyagokat élből mással. Így aztán több változtatás lett benne, mint eredetileg akartam. … Tovább
  • Kókuszos kekszgolyó Mindenki mindig a saját receptjére esküszik, az a legjobb. Hát az a helyzet, hogy kókuszba hempergetett kekszgolyóban én vagyok a legjobb. Ez is a hozzávalókon múlik (meg a nagyszerű segéderőn, ugye hugi). A minőségen és a… Tovább
  • Briós/kalács Megkívántunk valami kalácsfélét, meg a nutella is nagyon régen ki van bontva (elég hihetetlen, de nálunk senki sem jár rá kanállal a kézben, mondjuk nálam ez kevésbé furcsa, mint egyeseknél). A bolti kalács-nutella páros v… Tovább
  • Csokoládékrémes muffin II. Alapvetően elégedett vagyok a vincze kiadó szakácskönyvtár sorozatával, a sok kis könyvből 5 megvan, gyakran forgatom őket és gyakran is főzök (sütök) belőlük, és egy iszonyatosan nagy katasztrófát leszámítva eddig mindig … Tovább

3 megjegyzés:

Évi írta...

Ezt ki fogom próbálni pénteken, meg tudnád mondani, hogy milyen kakaóba hempergetted? Keserű vagy cukrozott? Köszi!

Lilla írta...

keserűbe

Évi írta...

Nagyon finom lett, nekünk a porcukros verzió jött be!!!