2011. május 30., hétfő

Citromos-joghurt jégkrém

Hugi hozott nekem egy jégkrém-formát az IKEÁ-ból, amit végre kipróbáltunk (azaz sikerült a fagyasztóból kienni annyi dolgot, hogy végre befért). Pont olyan magas, hogy kényelmesen elfér a mini 19 literes fagyasztó rekeszben (mondjuk a hűtő is a svédektől van, szóval legyenek is kompatibilisek egymással…)

Nagyon jó kis játék ez, szerintem egész nyáron használni fogom, mivel gyakorlatilag végtelen mennyiségű fagylaltot bírunk elfogyasztani, és így legalább tudom miből készül (illetve nem kell nagyítóval olvasgatnom a csomagolást, aztán meg győzködni magam, hogy nem gáz az a kb. 30 összetevő ami egy darab incifinci pálcás fagyiban van)

Már a fagyasztóban várja sorsát az epres-fehércsokoládés… Meg lesz kávés, meg túrós, meg csokoládés, meg nutellás, meg karamellás… meg nem is tudom, mindenféle :-)

Hozzávalók:

  • 2,5 dkg fehércsokoládé
  • 2,5 dkg tejszín
  • kb. 25-30 dkg (görög) joghurt
  • kb. másfél citrom leve
  • ízlés szerint cukor (ez nekem egy púpozott teáskanálnyi volt)

A fehércsokoládét összetöröm, hozzáöntöm a tejszínt, és mikróban vagy gőz fölött addig melegítem, amíg felolvad a csokoládé. Hozzáadom a joghurtot és a citromlevet, majd megkóstolom, hogy kell-e még bele citromlé vagy cukor. Egy kis reszelt citromhéj is kerülhet bele, de kizárólag biocitromból, a nem bio-nak a héja mindenféle egészségre ártalmas ocsmányságot tartalmaz (és se a sikálás se egyéb praktikák nem szedik le). A formákba öntöm, és beteszem a fagyasztóba.

6 darab lesz belőle.

1 megjegyzés:

GasztroRéka írta...

Olyan nagy kedvet kaptam ilyet én is veszek