2010. október 25., hétfő

Tejszínes-ananászos csirke

Általában elég gyakran váltogatom a kedvenc ételeimet, hol ez hol az tetszik legjobban. Ez azonban már több mint 10 éve a személyes toplistám elején van. Azt hiszem ráadásul ez volt az egyik első húsos étel, amit főztem. A köret nálam mindig krokett, de illik hozzá a rizs vagy a burgonyapüré is.

Most csak két főre készítettem, és úgy is beleraktam az egész doboz ananászt, de alapvetően a 4 személyes adagba kell egy konzerv, a mennyiségeket is inkább ahhoz adom meg.

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemellfilé kis kockákra vágva
  • liszt
  • 2-3 evőkanál olaj
  • 1 ananászkonzerv
  • só, bors
  • 1 pohár fehérbor
  • 3 dl tejszín

A húsdarabokat lisztbe forgatom, és egy nagy (teflon)serpenyőben felhevítem az olajat. A húsdarabokat addig sütöm, amíg kicsit megpirulnak, majd alájuk öntöm a bort, és fedő alatt kb. 15 percig párolom. Közben leszűröm az ananász konzervet, és ha elfogyna a nedvesség a hús alól, öntök alá egy kis ananászlevet. Az ananászt (mindegy hogy karikák vagy darabok vannak a dobozban) kis darabokra vágom. Miután a hús megpuhult, ráöntöm a tejszínt, hozzáadom az ananászt, sóval, borssal fűszerezem, és fedő nélkül pár percig főzöm, hogy a gyümölcs is átmelegedjen, és a mártás besűrűsödjön kicsit. Krokettel (vagy rizzsel) tálalom.

4 fős adag.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Tárkonyos gombaragu  Gombás ragut kívántam, de nem pörköltet jó sok tejföllel, hanem valamilyen zöldfűszeres, világos mártásosat. Volt itthon még egy kis szárított vargánya, egy bontott tejszín, és a sarkon a boltban szinte mindig van la… Tovább
  • Fokhagymás-babos pulyka Nagyon egyszerű, és kevés ügyködést kívánó babos egytálételt főztem – ráadásul túl sok edény sem kell hozzá, újabb piros pont. Elég sokat, két órát kell eltöltenie a sütőben, én fél óránként ellenőriztem, de ez végül feles… Tovább
  • Sült csirkecomb körtés-sajtos rizzsel Volt négy csirkecomb a fagyasztóban, és némi gorgonzola a hűtőben, amit némi gondolkodás után a következő formában párosítottam össze. Egy darabig még a gorgonzola-mártáson is gondolkodtam, de aztán arra jutottam, hogy a m… Tovább
  • Újfokhagymás rizottó Az alap Gordoné, azt turbóztam némi szalonnával, mert nem előételnek készítettem. Rengeteg fokhagymát raktam bele, mégsem lehetett érezni a végeredményen a fokhagyma ízét, ami engem kicsit zavart, mert elvárom, hogy ha egy… Tovább
  • Chili con carne Nem boncolgatnék eredetet és igaziságot ennél az ételnél, nem vagyok se mexikói, se texasi, hogy érdemben tudjak nyilatkozni. rövid keresgélés után kiderült, hogy rengeteg variációja van, milyen bab van benne, van-e benne … Tovább

3 megjegyzés:

ayildi írta...

Nyami... Kár hogy csak én örülnék neki a családban, de azért megjegyzem!

Lilla írta...

csinálj belőle fél adagot és edd meg 2 étkezésre :-) szerintem érdemes, mert nem tart túl sokáig...
és ha nem öntesz alá ananászlevet csak bort+vizet vagy csak bort, akkor a hús megpuhítása után szétszedheted, és egy részéből csinálsz ananászosat, a másikból meg mondjuk gombásat.

mandy tarragon írta...

Ananászos csirke ftw :)