2014. január 22., szerda

Csörögefánk

Nem csak szuper-egészséges vegetáriánus ételek készülnek, és más könyvet is felcsapok időnként, nem csak a Meatless-t. Most az IKEA-s süteményes könyvet vettem elő, és kipróbáltam a csörögefánkot. Nem rossz-nem rossz, de maradok a kelt tésztás, lyukas közepű fánknál. Az az abszolút kedvencem.
Kell csinálni belőle valamikor hamarosan egy adagot.

Hozzávalók:

  • 3 dl liszt
  • 1/2 kávéskanál sütőpor
  • 0,6 dl cukor
  • 2,5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 0,6 dl tejszín

Egyéb:

  • a sütéshez olaj
  • sütés után bele lehet forgatni egy kis porcukorba (nálam ez kimaradt, mint a képen látszik)
  • a tálaláshoz lekvár vagy olvasztott csokoládé

A liszt felét összekeverem a sütőporral és a cukorral, majd belemorzsolom a vajat. A tojást habosra keverem a tejszínnel. Összekeverem a lisztes és a tojásos keveréket. Összegyúrom a maradék liszttel – és ha szükséges, még egy keveset adok hozzá. Fóliába csomagolva pár órára beteszem a hűtőbe.
Lisztezett deszkán vékonyra nyújtom, és kb. 3x10 cm-es darabokra vágom. Mindegyiken ejtek egy hosszanti vágást, a tésztadarabok egyik végét átfűzöm a lyukon, és kicsit meghúzom. Forró olajban pár perc alatt megsütöm. Még forrón megporcukrozom, és lekvárral vagy olvasztott csokoládéval tálalom.

4 adag lesz belőle.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Túrós tiroli rétes Hozzávalók: 1 csomag (275g) előnyújtott friss leveles tészta 25 dkg sovány túró 1 tojás étcsokoládé-lencse 1 evőkanál zsemlemorzsa/darált keksz cukor 1 teáskanál vanília-kivonat a kenéshez egy tojás… Tovább
  • Aranygaluska II. + valami olyasmi Megkívántam az aranygaluskát, meg úgy általában a diót, Levi viszont minden olajos magra allergiás, úgyhogy neki kreáltam valami “hasonlót”, mazsolás-fahéjas galuskát kapott vanília-öntettel.A kelt tésztában a liszt harmadát… Tovább
  • Gofri IV.–“klasszikus gofri” Felavattuk a Tefal kütyü gofri-sütő betétjét is, már csak a szendvicses van hátra. A gép is jó, a recept is (ami egyébként egy korábbi nők Lapja konyhából van, az egyikben több oldalnyi gofri-recept van, most jött el a kísér… Tovább
  • Csokoládé fondueA készletet már megmutattam. Aztán amikor kipróbáltuk, nem készült fotó, túl izgatott voltam hozzá. Pedig csináltunk már csoki-fondüt, igaz nem sokszor, de azt hugi készletével, és hát az azért mégsem pont ugyanolyan. Érthető… Tovább
  • Mars praliné Még nászajándékként kaptunk Dorkától egy dinós szilikon bonbon-formát. Most jött el csak az ideje, hogy felavassam, mert Karácsony meg bonbon stb… pedig nem is ajándék lett belőle, csak mi eszegetjük két keksz között. A … Tovább

0 megjegyzés: