2010. február 3., szerda

Sajtos makaróni

sajtosmakaroni1

„Mac ’n’ cheese”, azaz sajtos makaróni, az angolszász anyukák egyik receptje arra az esetre, ha sok éhes gyereket akarnak jóllakatni. Természetesen ennek is van már por változata a nagy vízen túl, amihez csak vizet kell keverni. Pedig „rendesen” elkészíteni sem tart sokáig, annyi idő összeállítani, amíg megfő a tészta, a sütési idő pedig mindössze 15 perc. A krémes, cheddar mártás teljesen új szintre emeli a sajtos tészta fogalmát. Érdekesség, hogy az angolszászoknál a makaróni nem ugyanaz, mint itt, hanem az általunk szarvacska néven ismert fajta, tojásmentes (azaz durumlisztes) kivitelben.

Hozzávalók:

  • 35 dkg szarvacska tészta
  • 7 dl tej
  • 20 dkg cheddar lereszelve
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál mustár
  • kevés só
  • 1 nagy marék zsemlemorzsa
  • 2 evőkanál vaj
  • esetleg pár szelet bacon

Ha teszek bele bacont, akkor először azt felvágom, és megsütöm. A tésztát a zacskón szereplő főzési időnél két perccel kevesebb ideig főzöm, és leszűröm (majd összekeverem a szalonnával). Közben a vajból, a lisztből és a tejből besamelt főzök, leveszem a tűzhelyről, belekeverem a reszelt sajtot, a zúzott fokhagymagerezdeket, a mustárt, és kevés sót. A sajtmártást és a tésztát összekeverem, tűzálló tálba teszem, a tetejét meghintem zsemlemorzsával, és előmelegített sütőben, 170-190 fokon (légkeveréssel) 15 percig sütöm.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Quesadilla guacamolevalGyorsan elkészíthető vacsora. Először a guacamolet készítem el, mert a tortilla 1-2 perc alatt megpirul, és frissen, forrón az igazi. azt hittem, hogy két tortillalap némi sajttal és guacamoleval egy könnyű kis vacsora. Hát..… Tovább
  • Sajtos sárgarépakrémVolt pár répa a hűtőben, amit azonnal fel kellett használni. Szerencsére belefutottam Ottis bejegyzésébe. A tormát egyikünk sem szereti, úgyhogy gyerek-változat készült. És legalább lehetőségem nyílt kipróbálni az új kütyüm a… Tovább
  • PuliszkaIsmét változtatás nélkül anyámtól, puliszka. Mivel apám nem szereti a juhtúrót, ezért reszelt sajtot szokott bele tenni, de eredetileg juhtúró kellene bele.  Általában előző nap elkészíti, hidegen jól lehet szeletelni, szóval… Tovább
  • Sonkás-hagymás piteAz eredeti recept póréhagymát írt, de egyesek nem szeretik, és nem is mindig kapni szépet, úgyhogy átálltam a vöröshagymára. Igazi egytálétel maximum egy kis saláta vagy savanyúság kívánkozik mellé. Jól melegíthető, igazi mel… Tovább
  • Csirkeszárny boros sajtbundábanA klasszikus rántott csirkeszárny alternatívája. Fűszeresebb, markánsabb ízű, és a palacsinta-tésztába forgatás egy kicsit kisebb macera, mint panírozni.Hozzávalók:10 nagy csirkeszárny10 dkg liszt + a forgatáshoz1 dl száraz f… Tovább

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

már megint hasonlóan gondolkodtunk!már vagy 2 hete ezt akarom csinálni:)))

Lilla írta...

csinálj! iszonyú jó lett! hammmmnyammmmmmm

szepyke írta...

A született feleségekben Susan ezzel ég be az első részben...

Soha nem értettem, hogy ezzel hogy lehet, mert egy nagyon egyszerű, mégis tökéletes étel!:)

Lilla írta...

ez nekem is mindig eszembe jut. totál nyomi susan...

Alla írta...

Sziasztok! Nálam is a gyerekek sok tvét néznek,és a ( BARNEY) A KEDVENC:))) és ott is a sajtos makaroni a menő:)))