Bécs – 2. rész

Mielőtt rátérnék az állatokra, ami miatt elsősorban Bécsbe mentünk, jöjjenek a kaják, leginkább képek nélkül, mert nem álltam neki kávéscsészéket meg szendvicseket fotózni.

Amiket ettünk:

• Bécsi szelet – nem vagyok egy rántott húsos, karajból meg aztán végképp utálom, de egy jól elkészített bécsi szelet (természetesen borjúból, de másként nem is hívhatnák ennek) jöhet időnként. Farkaséhesen betértünk az első kocsma-étterem szerűségbe, ahol nagyon jó, teljesen friss, akkor elkészített húst kaptunk (hallottuk a klopfolást, semmi előreizélgetés meg fagyasztgatás és társai…). Nekem a saláta amit mellé adtak sokkal jobban tetszett, mint a hordóban érlelt savanyúságok.
• Császárzsemle, ciabatta & co. Pékség pékség hátán, ahol a péksütemények mellett nagyon guszta szendvicsek is vannak, 7-8 mm vastag mozzarellával és paradicsommal megrakva. Egyik nap elég sokat ettünk ezekből, aminek hasfájás lett a vége. Az egy dolog, hogy én nem bírom a kalácsféléket ha sok bennük az élesztő, de kenyértől nem szoktam felpüffedni gyakran. Ráadásul nem csak én járta így, hanem Levi is. Persze kérdés, hogy alkati-e, ami megváltoztathatatlan, vagy megszokás kérdése, mint az, hogy mennyi alkohol után rúg be az ember. Most, hogy nem iszunk Levi 2 sör után “fejreáll”, ami a vadabb egyetemi éveink alatt nemigazán volt jellemző. Szóval vajon azért nem eszünk kenyeret, mert okos a testünk és nem kívánja mert úgyis rosszul leszünk tőle, vagy azért vagyunk rosszul a kenyértől, mert soha nem esszük, és nem vagyunk hozzászokva? Btw ha már itt tartunk, mennyire lehet egészséges az, amihez úgy kell magát treníroznia az embernek….
• Bécsi kávé, melange – nem vagyok egy nagy kávés, nekem nagyjából egyik olyan mint a másik, ha nagyritkán a kávéra vetemedek, de állítólag tényleg érezni, hogy másként pörkölik a kávét, mint az olaszok, sokkal karcosabb íze van (a koffeintartalma is magasabb), és mindig érkezik mellé egy pohár víz. Nem egy kupica, mint néhol nálunk. most komolyan mire jó egy korty víz? El kell dönteni, hogy jobbra teszem a számban vagy balra, egy vicc akkora mennyiséget adni a kávéhoz.
• Apfelstrudel – ezt az aida nevű bécsi kávézóláncban próbáltuk ki, még nekem is ízlett, pedig én alapvetően utálom az összes almás süteményt, mert az alma rondán megbarnul a hőtől, és mert mindig agyon vannak fahéjazva. Itt a tea mellé adott keksz sokkal fahéjasabb volt, mint a rétes. És ha már tea, amellé is adtak egy pohár vizet kísérőnek. tök jó.
• Perec. Az állatkertben, hol máshol. Meglepő módon nem csak sós perec volt, hanem édesek is, csokoládés, “panda” (fehércsokis étcsoki foltokkal, természetesen a pandák kifutójával szemben árulták), almás-fahéjas. Igazából ez tök természetes dolog, ha belegondol az ember, mert a perec tésztája nem igazán sós, simán lehet rá mindenféle mázat kenni, mint a fánkra. Kicsit más, mint a nálunk megszokott. Nekem mindkettő ízlik.
• Fagylalt, biotejből, szintén az állatkertben. Két turistás helyen is ettem fagylaltot idén külföldön (a másik az Amszterdam melletti skanzenben volt), és mindkettő nagyon jó volt. És mindkettő bio. Nálunk a 100% kőolajszármazék fagyigolyócskák meg a szokásos jégkrémek vannak az állatkertben. Még véletlenül sem hazai biotejből készült kézműves fagylalt. És a fagylalt sűrű, és noha nem extrán hideg nem folyik le pikk-pakk a tölcsérről. Nyilván készítéskor nem dolgoznak bele annyi levegőt, ezáltal sűrűbb és a hőt is jobban tartja. Icipici tölcsérre pakolnak rá hatalmas adag fagyikat, ami nem folyik és csöpög, mint nálunk, ahol több fagyihoz nagyobb tölcsér jár, ami vékony és átázik a végére. Pedig baromi gyorsan eszem a fagyit.
• langos – így a-val és s-sel, nem sch-val, és az osztrákok lángos-nak mondják. Állatkertben persze… fokhagymás, és majdnem pont olyan, mint nálunk. Kicsit vékonyabb a tészta, ezáltal sokkal ropogósabb. És nincsen sajt meg tejföl meg kolbászkarikák… csak fokhagymás. illetve puhányoknak anélkül.
• Akartam venni osztrák szakácskönyvet, de mindegyikből halak néztek rám, amit nem bírok. Csak sütis meg nem volt szimpatikus angolul. :-(