2015. december 23., szerda

Vegán rakott rizs


Hétvégén macaron sütöttünk. És ha macaront sütünk, akkor kínait rendelünk (arra most ne térjünk ki, hogy legutóbb a macaron fényesen sikerült, az ételszállító viszont nem remekelt). És ha kínait rendelünk, marad egy csomó főtt rizs.
A rizzsel pedig kell kezdeni valamit.
Nyilván működik a recept tejjel, vajjal és sajttal is, de nálunk beköszöntött a tejmentes éra, úgyhogy anélkül kellett kreálni valami gyorsat a hűtőben lévő dolgokból.

Hozzávalók

  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 dl szójatej
  • 1 szál szárzeller, kis kockákra vágva
  • 1 kis hagyma, apróra vágva
  • 80 g bébispenót (én leszedegetem a szárait), kicsit összevágva
  • 12-15 g szárított shiitake gomba
  • 3 evőkanál sörélesztő pehely
  • 2 csésze főtt rizs
  • só, bors
  • pár paradicsomkarika a tetejére
A gombákat egy kis csészébe teszem, és forró vizet öntök rá (kb. 0,5-0,7 dl-t). Az olajat közepes lángon felhevítem, beleszórom a hagymát és a zellert, megsózom, és 5-7 perc alatt üvegesre sütöm. Megszórom a liszttel, kicsit pirítom, majd folyamatos keverés mellett felöntöm a szójatejjel. Felforralom, pár percig főzöm, majd beleöntöm a gomba áztatólevét, belekeverem a apróra vágott gombát, a bébispenótot és a sörélesztőpelyhet. Belekeverem a rizst, megkóstolom, ha szükséges, sózom, borsozom, és elosztom két kis sütőtálba. A tetejére paradicsomkarikákat teszek, és előmelegített, 180-200 fokos sütőben 10-12 percig sütöm.
2 adag lesz belőle.



0 megjegyzés: