2009. december 11., péntek

Blogszületésnap!!!!

Tipikus én, hogy megjegyzem, hogy 10-én lesz egy éves a blogom, aztán 10-én jól elfelejtem, és legközelebb csak másnap jut eszembe.

image

Azért kezdtem el a blogolást egy éve, mert iszonyúan elegem volt abból, hogy a nap 24 óráját egy dolog tölti ki: a diplomamunka rajzolása. Épp akkoriban vettem egy új fényképezőgépet, és küszöbön volt a különköltözés, ezért elkezdtem a kis netes kockás-receptes-füzetkémet. Már kb. egy fél napja nyavalyogtam magamban azon, hogy diplomás munkanélküli lettem, amikor megkeresett a női lapozó főszerkesztője, hogy szeretné ha megjelennének náluk a receptjeim. Hát persze miért ne. Az építészdiploma most is annyi mindenre jó, mint februárban volt, azaz kb. semmire. Úgyhogy újra iskolába járok, néha kicsit rajzolgatok, de ez sajnos elég néha, és folyton mást főzök.

Előrehozott évértékelésként ennyit. Legalább szilveszterkor nem kell megint.

Elhatározás pedig? Hmmm…. “magától értetődően leadok 10 kilót”, és leszedetem végre a zavaró anyajegyemet.

És köszönöm az olvasóknak, hogy olvasnak, az embernek pedig, hogy olyan türelmes a fotózással kapcsoltban, és hogy olyan lelkesen eszi amit elé teszek, és persze anyámnak és apámnak, hogy hagyták, hogy egyedül főzzek a kezdetektől, és elmosogatták azt a sok koszos edényt, amit az évek során termeltem.

Kapcsolódó bejegyzések

  • ‘juhuuuuu’ Az első paradicsom az erkélyről. hiába a rossz idő, és hiába nem láttunk napot minimum egy hete, a paradicsomok rendületlenül pirosodnak. az elsőt most szedtem le. … Tovább
  • Az elmúlt 10 év legnagyobb konyhai kudarcaVagyok már olyan rutinos, hogy nagyon nem rontok el semmit sem (bár néha nem hallgatok a belső hangra a receptek felülbírálásánál, pedig kellene), de most sikerült egy olyan süteményt összehozni, ami több sebből vérzett. Mond… Tovább
  • A kis balkonkertész második felvonásJó sok idő telt el az előző (első) ‘mit növesztek az erkélyen’ bejegyzés óta. minimális törődéssel maximális eredményt értem el eddig. Napi két (most néha 3) kanna víz és pár hetente néhány csepp növény-tápszer felhasználásáv… Tovább
  • Kukkol-a-rukkolaAz első szüret a ma ebédhez :-) … Tovább
  • Végre végre….…. nekem is megvan a Szakácsok könyve! Még nem volt időm rendesen végignézni az egészet, de amit láttam az ígéretes volt. Volt olyan része, amit egyáltalán nem láttam, és nem is akarom látni soha. Nem bírom a  tengeri (v… Tovább

8 megjegyzés:

Doctor Pepper írta...

Boldog blogszülinapot!

Palócprovence írta...

Csatlakozom az előttem szólóhoz! :)

lúdanyó írta...

Én is minden jót kívánok! :)

mandy tarragon írta...

Szintén :)

Lilla írta...

köszi

Süti Bazár írta...

Boldog Szülinapot! :)

Gizi írta...

Boldog Születésnapot!!! További jó blogolást!!:)

szepyke írta...

Boldog szülinapot, boldog szülinapot!
És még sok-sok-sokat!:)))