2009. december 10., csütörtök

Lencsefőzelék

lencse1

A lencse az egyik legrégebbi kultúrnövény, már az ősember is termesztette, élettanilag kedvezőbb, mint a bab vagy a borsó, mert sok, könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Magyarországon nem jellemző a termelése, ritkán kerül az asztalra, akkor is általában levesként a karácsonyi-újévi időszakban. A leveshez képest csak egy lépésre van a főzelék, pusztán abban különböznek (legalábbis nálam), hogy a főzelékben több a lencse és a liszt.

Hozzávalók:

  • 50 dkg lencse
  • 2-3 babérlevél
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 dl tejföl
  • 2-3 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál ecet (alma- vagy fehérbor ecet)

A lencsét átmosom, és minimum egy fél napra beáztatom. Főzés előtt leöntöm az áztatóvizet, egy nagy fazékba teszem, és annyi vizet öntök rá, hogy 1-2 ujjnyira ellepje. A fokhagymagerezdeket megpucolom, és a babérlevéllel együtt a lencséhez adom. Fedő alatt, kis lángon puhára főzöm (közben néha megkavarom, és ellenőrzöm, hogy van-e még rajta víz). A főzési idő nagyban függ a lencsétől, ezért a forrástól számított kb. 40-edik perctől időnként megkóstolom, hogy megfőtt-e már. Ha megpuhult, a lisztet elkeverem a tejfölben, és egy kevés vízzel hígítom a lencse főzővizéből. A habarást a főzelékhez keverem, és felforralom. Az ecettel és sóval ízesítem, és kiveszem a babérleveleket és a fokhagymagerezdeket. Sült virslivel/kolbásszal tálalom.

5 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Paradicsomos káposzta Szerintem igazi őszi főzelék (és menza-kaja) a paradicsomos káposzta. Nem hiszem, hogy túl sokat lehet trükközni az elkészítésével, az egyetlen, amiben némi mozgástér van, a paradicsom: házi, bolti 100%-os dobozos, olasz d… Tovább
  • KrumplifőzelékVáltoztatás nélkül, "ahogyan anyámtól tanultam".Hozzávalók:1 kg krumpli2 evőkanál olaj1 fej vöröshagyma3 babérlevélsó, bors2 evőkanál liszttejtejfölecetA zöldségeket megtisztítom, a hagymát lereszelem és a krumplit kb 4 mm-es… Tovább
  • Lencsefőzelék A lencse az egyik legrégebbi kultúrnövény, már az ősember is termesztette, élettanilag kedvezőbb, mint a bab vagy a borsó, mert sok, könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Magyarországon nem jellemző a termelése, ritkán ke… Tovább
  • SárgarépafőzelékÚgy szeretem csak a főzelékeket, ha 1) nincsen bennük pirospaprika 2) minimális szósz van csak a zöldségdarabok között. A zöldség jó, a rántás nem jó. A lisztet és a tejet nem mértem, képtelen vagyok patikamérleggel dolgozni,… Tovább
  • Kukoricás babfőzelék Ha nincs időm semmi komolyat főzni, akkor szokott előkerülni ez a kukoricás babfőzelék, mert hagyma, sűrített paradicsom, bab- és kukoricakonzerv mindig van itthon. Tíz percen belül elkészül, és mégiscsak igazi étel, nem p… Tovább

2 megjegyzés:

szepyke írta...

Hu, én ezt mennyire szeretem!:)
És csak én szeretem, úgyhogy egész szilveszterkor lencsét "zabálok"...:)))

Lilla írta...

nálunk mindenki szereti :-) mondjuk nem túl bagy macera megfőzni, egy emberre is érdemes nekiállni.