2009. december 19., szombat

Stíriai metélt

stiriai2
Ezt az ételt az elsők között tanultam meg, sőt az is lehet, hogy emiatt kezdtem el főzni. Az egyik kedvencem évek óta, de nem készült olyan gyakran, mint ahogy én szerettem volna. Általában azzal ráztak le, hogy „olyan munkás”, legyen inkább vargabéles. Nincs semmi bajom a vargabélessel, de azért a kettő nem ugyanaz. A makacsság meg győzött, egy idő után az volt a válaszom a sóhajra, hogy „jól van, hol a recept?”, egy tojást nem tudtam még akkoriban szétválasztani szerintem. De sikerült a stíriai. Elsőre.
Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 50 dkg túró
  • 40 dkg liszt
  • tej
  • 7,5 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 1 bio citrom reszelt héja
  • mazsola pár órára rumba áztatva
  • 2 csomag vanillincukor vagy 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1-1,5 dl tejföl
  • 2 evőkanál rum
  • vaj + zsemlemorzsa (a sütőforma kiszórásához)
A lisztet összegyúrom 15 dkg túróval, egy tojással, egy csipet sóval és annyi tejjel, hogy rugalmas tésztát kapjak. Ha van segéderő, akkor itt egyidejűleg zajlanak a munkafolyamatok, az egyik ember készíti a krémet, a másik nyújtja és főzi a tésztát, ha egyedül kell mindent megoldani, akkor először elkészítem a krémet. A vajat habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a citromhéjat, a vanília kivonatot és a maradék 3 tojás sárgáját. A fehérékből egy csipet sóval kemény habot verek. A vajas keveréket jól elkeverem, majd simára keverem a maradék túróval. Végül hozzáadom a rumot, a mazsolát, a tejfölt, és óvatosan beleforgatom a tojáshabot. Egy nagy fazékba vizet teszek fel (és beleteszem a tésztaszűrő betétet, nagymértékben megkönnyíti a dolgokat), és összeszerelem a tésztanyújtó gépet (természetesen lehet sodrófával is nyújtani). A tésztából maroknyi darabokat tépek, és lisztezett deszkán alaposan átgyúrom őket. A masinával 3as fokozatig nyújtom a tésztát, azaz kb. 1,5-2 mm vastagra, 5-6 cm magas csíkokra vágom, és a szélesmetélt-vágóval feldarabolom. Gép hiányában derelyevágóval vágok 5-6 cm hosszú 8 mm széles csíkokat. A tésztát két részletben, 8-8 perc alatt megfőzöm, leszűröm, és hideg vízzel addig öblítgetem, amíg le nem hűl. A kihűlt tésztát belekeverem a krémbe, és kivajazott, zsemlemorzsával kiszúrt tepsibe vagy tűzálló tálba öntöm. Előmelegített sütőben, 180 fokon (alsó-felső sütéssel) kb. 30-35 percig sütöm. Akkor jó, ha a széle-teteje kezd pirulni, de a közepe még nem száradt ki.
4 nagy adag, vagy 6 normál. Eredetileg a női lapozón.

3 megjegyzés:

szepyke írta...

Imádom! Nagyon régen nem csináltam, pedig mennyire szeretem!:)

Lilla írta...

akkor tessék csinálni!

KataKonyha írta...

Te olyan ügyes vagy, én csak hamisat csinálok:(