2011. december 26., hétfő

Miket sütöttem karácsonykor…

… leginkább mindenféle édességet, amikről nem készítettem képet, mert nem volt kedvem, meg sötét volt, meg rendetlenség volt (van) a lakásban. És a karácsonyfa felállítása után nehéz fényképeznem, mert az ebédlőasztal elkerül a felette lévő lámpa alól, így nem igazán van elég fény sehol sem. Úgyhogy fotóriport helyett inkább szöveges beszámoló jön.

Gesztenyés bonbon (laktózmentes)

Egy kis gesztenyepürét (nem natúrt, úgyhogy volt már benne rumaroma és cukor is), áttörtem, és kevés  (laktózmentes)tejszín hozzáadásával krémesítettem. A bonbonformát két rétegben kikentem étcsokoládéval, aztán belekanalaztam a tölteléket, és végül lezártam egy kis csokoládéval.

karamelles-mascarponés bonbon

Egy kevés mascarponéba karamellt kevertem, és azzal töltöttem meg az étcsokoládé burkolatú bonbonokat.

aszalt barackos-rumos bonbon (laktózmentes)

Pár szem aszalt barackot nagyon apróra vágtam, meglocsoltam egy kevés rummal és állni hagytam. 1-2 kanálnyi olvasztott csokoládét (laktózmentes) tejszínnel, majd tejjel hígítottam (hogy ne legyen nagyon híg, csak kellően krémes), és belekevertem a lecsöpögtetett barackot. Ez is étcsokoládé burkolatot kapott.

Málnás trifle

Azért az angolok tudnak egyet-s-mást. A trifle nagyon király dolog. Bár még némi tökéletesítésre szorul a receptem. Először sütöttem egy adag piskótatekercset. Kettévágtam, az egyik felét megkentem anyám-féle ribizli-málna lekvárral, rányomtam a másik felét, és kisebb kockákra vágtam (nem kellett az egész, csak kb a 3/4-e), a lekváros “szendvicseket” egy nagy üvegtál aljára raktam. Kb. fél kg mirelit málnát, hagytam felolvadni, öntöttem hozzá némi limoncellot, és a piskótára locsoltam (a levével együtt). Vaníliakrémet főztem (tojássárgája, vaníliarúd, tej, tejszín, cukor, kukoricaliszt), aztán kevertem hozzá majdnem 50 dkg mascarponét (de még így sem volt elég sűrű, ehhh grr), úgyhogy meg kellett támogassam egy zacskó zselatinfix-szel. Erre nem vagyok büszke, de még így is messze volt a kőkeménytől, úgyhogy mindenképp kellett bele, anélkül veszettül folyt volna. Ezt a piskóta-gyümölcs tetejére öntöttem, és egy éjszakára lehűtöttem. Tálalás előtt felvertem habnak 4 dl tejszínt, a tetejére kanalaztam, és csokoládé-forgácsokkal díszítettem. Hát igen, került bele anyag rendesen, de 8 személyes desszert lett belőle.

profiterole (laktózmentes)

4 tojásból (nem kentem meg a tetejüket tojással, az összes a tésztába került), 110 g lisztből, 80 g laktózmentes margarinból és 100 g vízből képviselőfánkot sütöttem, megtöltöttem tejszínhabbal (lm  tejszín, mi más), gúlát raktam belőlük egy tányéron, és lelocsoltam étcsokoládéból és laktózmentes tejszínből készült öntettel.

Készült még mézes puszedli, ezt majd később közzé teszem, húsos táska, gesztenyés thumbprint cookie, és mascarponés-karamelles krémmel töltött keksz.

Kapcsolódó bejegyzések

  • „Fogyókúrás” kávés csokoládé torta Eddig ez a leginkább diétásnak mondható csokoládétortám. Az alacsony zsírtartalom mellett (vagy inkább annak ellenére) nagyon finom. Persze jobban be lehetne illeszteni a diétába, ha kevesebb lenne benne a krém (nem krém-m… Tovább
  • Krémtúrós-csokoládés muffin Cheesecaket sütöttem, és maradt 20 dkg krémtúró, amit nem volt kedvem csak úgy elkanalazni, és kellett is valami, amit vihetek másnap a suliba eszegetni. Ezért a – számomra – legtriviálisabb megoldást választottam: muffint… Tovább
  • Csúsztatott palacsinta Gyakran sütök palacsintát, mert vagyunk annyira gyerekek, hogy akármikor meg tudjuk enni. Most a hagyományos tésztájú, túrós vagy kakaós helyett, egy desszertnek is beillő változatot készítettem. Vaj, sok tojás, macerásabb… Tovább
  • Csokoládés ostyatorta Mint két időzített bomba ketyegett a szekrényben egy csomag ostyalap és fél zacskó puffasztott rizs. Némi netes böngészés után arra jutottam, hogy egyik fellelhető recept sem szimpatikus az ostyalap hasznosítására, ezért k… Tovább
  • Tiramisus fehércsoki trüffelKépet nem volt se erőm, se kedvem készíteni. Csak feljegyzem a hozzávalókat, hogy ne kelljen jövőre azon gondolkodnom, hogy hogyan is volt tavaly az a trüffel… Flat-catnél láttam ennek az eredetijét, de nekem az ő arányaival … Tovább

2 megjegyzés:

zsuzsi írta...

na de mi volt a menusor?

Lilla írta...

majd holnap megírom :-)