2011. január 22., szombat

Meggyes galette


Ismét házi istennővé válás Nigella-módra. Illetve igazából ez házi istenné válás volt, mert Levi sütötte a mai desszertet (teljesen egyedül). Az egyik mániám ugyanis, hogy mindenkinek kell tudni főzni (és sütni, mert nem vagyok hajlandó még egy születésnapi tortát sütni magamnak), úgyhogy időnként odaállítom a konyhába, hogy akkor most tessék alkotni. Azért nem kell rögtön megsajnálni, mert szerintem ő is élvezi (és súgok, ha szükséges), ma például ovis-módra örömködött, amikor a sütije bekerült a sütőbe, hogy de izgi meg minden (aztán később kiderült, hogy roppant finom is :-)), és sosem kap túl hosszú, túl bonyolult recepteket.
Ismét kiderült, hogy sütni sem nehéz, csak kell fogni egy jó receptet, oszt nekiállni.
A kukoricaliszt azért fontos, mert beszívja a gyümölcsből kifolyó nedvességet, a margarin-vaj keverék pedig Nigella szerint jobb állagot ad, mint ha csak vaj lenne a tésztában.
Hozzávalók:
  • 6 dkg liszt
  • 3 dkg kukoricaliszt
  • 1 csapott evőkanál porcukor
  • 1 csipet só
  • 5 dkg hideg vaj
  • 1,5 dkg hideg margarin
  • 1-3 evőkanál hideg víz
  • 20 dkg meggy (mirelit magozott volt, felengedve)
  • cukor
  • pár evőkanál creme fraiche*
*ez utóbbi hiányában 1-1 arányban összekevert tejföl és tejszín
A kétféle lisztet összekeverem a cukorral, és a sóval, majd hozzáadom a felkockázott vajat és margarint, és gyorsan összemorzsolom. Egy-két evőkanál hideg víz hozzáadásával összegyúrom, majd folpackba csomagolom és min. 30 percre beteszem a hűtőbe. A tésztát vékony körré nyújtom, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, a közepére pakolom a meggyet (a felengedés közben kiengedett lé nélkül) úgy, hogy a szélén kb. 5 cm-es sáv üresen maradjon. Megszórom 1-2 evőkanál cukorral, 2-3 evőkanál creme fraiche-t kanalazok rá, megszórom még egy kanál cukorral, majd benedvesítem a tészta szélét, és felhajtom. Előmelegített sütőben, 190-200 fokon kb. 20 perc alatt megsütöm. Langyosan vagy hidegen, creme fraiche-sel tálalom.
2-4 fős adag (a könyv szerint 6, de mi ketten megettük).

1 megjegyzés:

4Gyerek írta...

Megkérlek nézz be hozzám, nem távozol üres kézzel.