2009. november 24., kedd

Marhahúsos pite

marhahusospite1

Tipikus angol étel, a leghíresebb változata a shepherd’s pie, azaz a pásztor pite, bárányhúshoz nálunk nehezebb hozzájutni, mint Nagy-Britanniában, ezért azt a változatot nem hiszem, hogy a közeljövőben kipróbálom, de maguk a britek is készítik mindenféle hússal – csirkével, pulykával, marhával, sőt még halból is. Már készítettem egy hasonló ételt csirkehússal, akkor az alsó rétegben, a hús mellett volt a répa, most a krumplipüréhez kevertem. Ajánlom mindenkinek, mert egyszerű elkészíteni, és más, mint a hagyományos hús+krumplipüré.

Hozzávalók:

  • 25 dkg darált marhahús
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál Worcestershire-szósz
  • 1 kis sűrített paradicsom konzerv
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 dl vörösbor
  • 2 dl húsalaplé (lehetőleg marha)
  • 3 evőkanál apróra vágott petrezselyem
  • 1 szál szárzeller
  • 35 dkg burgonya
  • 1 nagy vagy 2 kisebb sárgarépa
  • 2 evőkanál vaj
  • kb. 3 evőkanál tej

Az olajon pár percig pirítom a marhahúst, közben apróra vágom a hagymát, majd a húshoz adom a zúzott foghagyma kíséretében. Még 3-4 percig pirítom, hozzákeverem a lisztet, elkeverem, és felöntöm a borral és az alaplével. A szárzellert felszeletelem, a húshoz keverem a zellert, a Worcestershire-szószt, a sűrített paradicsomot, egy evőkanál petrezselymet, kicsit megsózom, és kis lángon, fedő alatt 20 percig főzöm. Közben megpucolom a burgonyát és a sárgarépát, kockákra vágom, és (együtt) puhára főzöm. Leszűröm, összetöröm, megsózom, és összekeverem a vajjal, a tejjel, és a maradék petrezselyemmel. A sütőt 200 fokra előmelegítem, előveszek egy kisebb tűzálló tálat (kalácsformát használtam ehhez az adaghoz), a tálba kanalazom a húsos ragut, és a tetején elosztom a burgonyapürét (lehet habzsákkal mintát nyomni belőle), és 35-40 percig sütöm. Azonnal, forrón tálalom.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2 megjegyzés:

mandy tarragon írta...

Az F word óta tudom, hogy ami nem bárányból van, az mind cottagepie néven fut. Mi is nagyon szeretjük :)

Lilla írta...

köszi, most már ennyivel is okosabb vagyok! látszik, hoigy nincs tv-nk :-)