2009. január 8., csütörtök

Karfiolfasírtka


A mai konyhai feladat a kicsiVúnál látott karfiolfasírtkák elkészítése lett volna. Mivel az amúgysem sok hozzávalóból, kettőt is sikerült kihagynom, ez voltaképpen kudarcba fulladt. A végeredmény ennek ellenére jó lett. A petrezselyem hiánya rögtön  sütés után eszembe jutott. Az viszont, hogy ricotta sem került bele csak most tűnt fel, hogy elkezdtem ezt a bejegyzést írni. Mentségemre szóljon, hogy jövő hét pénteken diplomamunka leadás...
Hozzávalók:
  • 1 kisebb fej karfiol
  • 1 kávéskanál koriandemag
  • 2 tojás
  • kevés liszt
  • só, bors
  • szerecsendió
  • 1 gerezd fokhagyma
  • a tálaláshoz tejföl és saláta
  • (3 evőkanál ricotta / sovány túró)
  • (1 evőkanál apróra vágott petrezselyem)

A rózsáira szedett karfiolt 10 perc alatt megfőzöm sós, korianderes vízben. Lecsöpögtetem és hagyom megszáradni. Egy tálban villával összetöröm (nem kell homogén masszát csinálni belőle), hozzáadoma  két tojást, a fűszereket, az átnyomott fokhagymát, a most általam elfelejtett hozzávalókat, és anyni lisztet, hogy galuska sűrűségű masszát kapjak. ez nekem ma kb 5 evőkanál liszt lehetett. Egy serpenyőben olajat hevítek - nem kell ujjnyi vastagon álljon, de azért vonja be a serpenyő alját, a közepét is. Kiskanállal kis kupacot rakok, lelapítom és aranybarnára sütöm. Két kiskanállal megfordítom, és megsütöm a másik oldalukat is. Salátával és tejföllel tálalom. 

3 fős adag.

0 megjegyzés: