2009. november 21., szombat

Csirkés quiche

quiche1

Nagyon jól eltaláltam most a gombát: a csirke után, a maradék zsiradékon, nagy lángon pirítottam, és piros ropogós réteg képződött rajta, nem esett össze rögtön, és kezdte el kiadni magából az összes vizet. Ki fogom próbálni csirke nélkül is, többféle gombával, mert nagyon jól sikerült. A quiche igazán hálás étel, gyakorlatilag bármit bele lehet pakolni, előre elkészíthető, mert hidegen is finom, és nagyon egyszerű. Sőt a tésztából készíthetünk egyszerre többet is, mert több hónapig eláll a fagyasztóban.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • csipet só
  • kevés hideg víz

A töltelékhez:

  • 25 dkg csiperkegomba
  • 25 dkg csirkemell filé
  • 3 tojás
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál olaj
  • apróra vágott friss bazsalikom (kb. 1 evőkanálnyi)
  • kevés reszelt parmezán
  • só, bors

A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrom, kibélelek vele egy nagy piteformát (az enyém 29 cm-es), és fél órára hűtőbe teszem. A csirkemellfilét falatnyi kockákra vágom, és megsütöm az olajon, ha körben megpirultak, félreteszem őket, és a serpenyőben megpirítom a szeletekre vágott gombát. A sütőt előmelegítem 180 fokra, és 15 percig elősütöm a tésztát (nem tettem rá nehezéket, és így sem púposodott fel). A tojásokat villával felverem, hozzákeverem a tejszínt, a bazsalikomot, a parmezánt, és kicsit megsózom. Az elősütött tésztán eloszlatom a gombát és a húst, ráöntöm a tojásos tejszínt, és addig sütöm, amíg megszilárdul, és a teteje elkezd egy kis színt kapni.

Magában 2 fős adag, salátával vagy több fogással 3-4. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Édes-savanyú csirkecombok Nem szoktam csak úgy natúr csirkecombot sütni. Mindig kerül rá valamilyen fűszeres (általában mézes) máz. Lehet ezt az ételt grillen is sütni, akkor szerintem célszerű a hús mindkét oldalát beirdalni, hogy biztosan átsüljö… Tovább
  • Serpenyős kínai tésztás csirke Gyorsan összedobható, legtovább a hús és a zöldség felvagdosása tart. A tésztát (kínai tojásos) nem kell főzni, csak forró vízzel leönteni, és kb. 5 percig állni hagyni (kóstolás! nem mindegyik ugyanolyan gyorsan puhul meg… Tovább
  • Mexikói csirke Szeretem a mindenféle mázakkal megkent sült csirkecombokat – bár az utóbbi időben hajlok inkább a kifilézett dolgokra, és amúgyis szörnyen lassú vagyok a lebőrözésben. Az a  szerencse, hogy csak 2 főre főzök. Egy Lajos Mar… Tovább
  • Kókusztejes-chilis csirkehús Thai (vagy thai jellegű, annyira nem vagyok ebben otthon) fogás. A kókusztej-mogyoróvaj nagyszerű páros, tökéletesen illik a csirkehúshoz. Van egy hasonló leves receptem is, azt azonban érdekes módon kevesebben díjazzák, m… Tovább
  • Grillezett csirkemell fokhagymás cukkínivel Az egyik kedvenc párosításom a cukkíni fokhagymával. Külön-külön is nagyon szeretem, de együtt valami mesés. Ez a köret ideális grillezett húsok mellé. Szerintem hidegen is fogyasztható, mint a tzaziki – nagyobb családi/ba… Tovább

4 megjegyzés:

szepyke írta...

Képzeld el, most fogtam fel, hogy a női lapozón Te írsz... Kicsit gáz vagyok asszem...:)))) Gratulálok!

Lilla írta...

:-))))))

Felhőlány írta...

Tavaly egész télen quiche-t sütöttem, majd elhagytam a fecnire írt receptemet (akkor még nem blogoltam)... Nagyon jól néz ki! :)

Lillazea írta...

Én fritattának szoktam, ami ugyanez csak a tészta rész nélkül. Sokszor változik mi van benne de gomba és hagyma mindig kerül bele