2009. január 29., csütörtök

Falafel


Ismét egy első próbálkozásos étel. Átnéztem jópár receptet, aztán leszűrtem a konklúziót. Az volt az elgondolásom, hogy beáztatom, megfőzöm, összeturmixolom. Menni fog, mint a karikacsapás. Nem így volt. Nem túl erős a botmixer, úgyhogy a megadott 1 evőkanál víznél több került bele (5-6), hogy úgy-ahogy sikerüljön pürésíteni a dolgot. De nem tűnt ez olyan rossznak, a massza összeállt, szépen lehetett golyókat formázni. Aztán az olajban elkezdtek furcsán viselkedni, ahelyett hogy szépen barnára sültek volna, szétfolytak, és egy szörnyű homogén olajos massza lett az egész. Mentsük ami menthető: belegyúrtam a maradékba 3 evőkanál lisztet. Mint a fenti kép is mutatja, így más sikerült aranybarna golyókat sütni. Néhány recept húsdarálón való darálást javasolt, ezt két okból elvetettem, félek tőle (régi öntöttvas jószágunk van, amibe az ujjacskámmal kell belenyomni a darálandó dolgot) és az "húsos dolog".  Így utólag jobb megoldás lett volna. 
Hozzávalók:
  • 20 dkg csicseriborsó (száraz)
  • 2 evőkanál petrezselyem
  • 2 kocka korianderzöld (1 kocka 1 púpos teáskanálnyi lehet)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál kömény
  • 1 apróra vágott hagyma
  • só, bors
  • tojás (ha nem áll össze)
  • 1 evőkanál víz
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • a sütéshez olaj

A csicseriborsót egy éjszakára beáztatom, majd 20-25 perc alatt megfőzöm. A kihűlt összeturmixolom, és összegyúrom a hagymával, a fűszerekkel és a sütőporral. Ha nem áll össze, beleteszek egy tojást. Fél óráig letakarva pihentetem, golyókat formázok belőle. egy serpenyőben kb ujjnyi olajat hevítek és megsütöm.

Salátával és tzazikivel tálaltam. ("jó-jó de hol a hús?")

Kapcsolódó bejegyzések

  • Túrós bukta Ez nem olyan, mint a menzákról ismert lekváros bukta – hatalmas, csupa tészta, és meg lehet tőle fulladni… Egyik sokkoló gasztro élményem a menza-pékség vonalon előforduló hatalmas, hot dognyi bukta. Az én buktám, könnyű l… Tovább
  • Spagetti paradicsommal és brie-vel Ez megint olyan étel volt, ami elsőre hihetetlen volt, hogy nahát tészta és brie és még bele is fér a kitűzött étrendembe. Mondjuk nincs benne 5 dl tejszín és 10 dkg vaj, mint hmmm…. némely receptekben. Gyorsan elkészül, nin… Tovább
  • KarfiolkrémlevesKevés kommenttel, mert elfáradtam a mai kolbászolásban. Az egybehangzó vélemény szerint sokkal jobb, mint a “sima” karfiolleves. Hozzávalók: kb. 17 dkg karfiol (tisztítva) 1 közepes krumpli 1 kis fej hagyma só, … Tovább
  • Csirkés pite Elég hihetetlennek tűnik, hogy csirkecomb, kukorica, burgonya és tejszín, ráadásul nem mikroszkopikus adag, és csak 500 kcal, de csak nem számolták el a goodfoodék a dolgot. Ennek fényében különösen durva, hogy a stahl-gyo… Tovább
  • Sajtos babfasírt +paradicsomos rizs Folytatva a tegnap megkezdett gondolatokat, hogy milyen étkezési szokásokon és hogyan kell változtatni, jöjjön a következő “mumus”: a rizs. Ez sem bonyolult, az adagot kb. 5 dkg/főre kell csökkenteni, és a rizs lehetőleg le… Tovább

3 megjegyzés:

sedith írta...

Na, hasonlóan jártam én is nemrégiben... Tojást nem tettem bele végül, lisztet sem pluszban (az én receptemben amúgyis írta, és már tettem is) hanem annyi volt a titka, hogy csak 4-5-t sütöttem egyszerre a serpenyőben, hogy az olaj mindvégig nagyon forró maradjon.
Nekem is első próbálkozás volt, de biztos készíem még. Szerencsére, az én férjem nem túl húsfüggő és szereti az újdonságokat is. A klasszikus ételeken viszont nem szabad semmit sem újítanom!
Üdv, Edith (Kalandok a konyhában)

Lilla írta...

elég lassan raktam be az első adagot, mert akkor formáztam, szóval nem hiszem, hogy annyira lehűlt volna az olaj. kéne egy aprító, mindig arra jutok :-)
a kedves közönség nem olyan húsos, mint amennyire humorizál a nem húsos kajákon.

Renata Kalman írta...

Szia!
Liszt nélkül tényleg szétesik, bosszankodtam én is eleinte.
Meg ha melegen készül a massza.