2010. augusztus 25., szerda

Töltött paradicsom

Este születésnapi dőzsölésre mentünk, ezért könnyű ebédet terveztem. Egy ideje keringett már a fejemben a töltött paradicsom, aztán némi google-zás után megtaláltam a szimpatikus változatot fűszerkert-nél. Igazából csak addig jutottam az olvasásban, hogy rizs-bazsalikom-mozzarella, aztán összeraktam a saját változatomat.

Hozzávalók:

  • 5 nagyobb paradicsom
  • 5 dkg rizs
  • 1 kis hagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 mozzarella gömb
  • kevés reszelt sajt
  • bazsalikom

A paradicsomoknak vékonyan levágom a szár felőli végüket, és karalábévájóval kiszedem a belsejüket. A hagymát apróra vágom, pár percig sütöm az olajban, majd hozzáadom a rizst, átforgatom, és víz adagolásával puhára főzöm. Megsózom, belekeverek pár apróra vágott bazsalikomlevelet, és miután langyosra hűlt, hozzáadom a felkockázott mozzarellát. A paradicsomokat megtöltöm a rizzsel, tepsibe teszem, és a rizs tetejére kevés reszelt sajtot teszek. Forró (200-220 fokos) sütőben pár percig sütöm.

2 fős adag, mi uborkasalátával ettük.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Sült csirkecomb körtés-sajtos rizzsel Volt négy csirkecomb a fagyasztóban, és némi gorgonzola a hűtőben, amit némi gondolkodás után a következő formában párosítottam össze. Egy darabig még a gorgonzola-mártáson is gondolkodtam, de aztán arra jutottam, hogy a m… Tovább
  • Paradicsomos sült rizs Szokás szerint csak akkor jöttem rá, hogy megint lecsó-ízű ételt főztem, amikor a kész rizsről levettem a fedőt. A recepteket olvasva sosem, „rakom össze” magamban, hogy amiben paradicsom és paprika van (akkor is, ha az ka… Tovább
  • Sonkás-borsós rizottó Hasonló rizottó volt már a blogon, ez most azonban egy húsvétra hangolt verzió, sonkával és zöldség- vagy csirkealaplé helyett a sonka főzőlevében puhára fövő rizzsel. Nálunk „magában” kenyérrel, retekkel és tormával nem f… Tovább
  • Mangós krémsajttal töltött rizottópogácsák Általában eléggé kezdőknek (is) való ételeket szoktam főzni, ez egy kivétel. Nem volt leányálom a rizspogácsák krémsajttal való megtöltése és zsemlemorzsába forgatása, és féltem attól, hogy sütés után/közben szét fognak es… Tovább
  • Sáfrányos rizottó A sáfrány a középkorban Magyarországon is elterjedt fűszer volt, termesztették is, és használták is. Azóta „kiment a divatból”, leginkább olasz és spanyol receptekben lehet vele találkozni, és a legtöbb helyen kapható sáfr… Tovább

3 megjegyzés:

szepyke írta...

Khmm...08.25. Lilla :) Mikor küldöd?:)

Lilla írta...

lehet hogy csak holnap reggel, mert 4 órán át szereltem babaágyat (nem gondoltam hogy ennyi ideig fog tartani). nem nekünk kellett az ágy :-)
fázisfotók készen a cucc készen, kell még a készről kép és megírni a nem túl hosszú receptet.

Bianka írta...

Nagyon guszták