2014. február 2., vasárnap

Vega chilis bab – “Végigfőzni a Meatless-t”

Kapóra jött, hogy kaptam a Zöldségkosárban egy zacskó szárazbabot. Megfőztem az egészet, egy része klasszikus bablevesként, egy része pedig így, vegetáriánus chiliként végezte.
Itt ez a könyv, benne 170+ jobbnál-jobb húsmentes recepttel, és nálunk (na nem nálam, úgy általánosságban “errefelé”) a húsmentes még mindig azt jelenti, hogy rántott valami (valami = nem hús).
És ez zavar, pedig nem vagyok vega, és nem is tervezem, ahhoz túlságosan szeretem a marhahúst. De nem szeretek minden nap húst enni. Nem is tartom szükségesnek. És néha étteremben is szívesen ennék valami jó húsmentes fogást. Ritkán sikerül.

Hozzávalók:

  • 1 nagy hagyma
  • 1-2 kanál olaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • chili (ami van, üveges, friss, chilipor…)
  • 1 evőkanál őrölt római kömény
  • 3 csésze főtt bab (alapesetben vesebab, egyébként ami kéznél van)
  • 1 (40 dkg-os) darabolt paradicsom konzerv

Az olajon pár perc alatt üvegesre párolom az apróra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát, belekeverem a chilit és a római köményt, 1-2 percig együtt sütöm. Hozzáadom a babot, a paradicsomot, egy kevés vizet, megsózom, és addig főzöm, amíg puhára fő, és kicsit besűrűsödik (20-30 perc).
Forrón az alábbi feltétek tetszőleges kombinációjával tálalom:

  • avokádó
  • tejföl
  • reszelt sajt
  • kukorica
  • újhagyma
  • retek
  • paradicsom
  • lime
  • tökmag
  • tortillachips/tortilla-csíkok
  • koriander

0 megjegyzés: