2014. február 9., vasárnap

Spanyol tortilla – “Végigfőzni a Meatless-t”

Már megint elbambultam, és nem teljesen úgy készült, ahogy a könyv írja. Mondjuk szerintem kényelmesebb a főzőlapon kezdeni, mint többször kivenni a sütőből a nehéz öntöttvas serpenyőt.
Mennyiségeket nem írok, a serpenyő méretétől függ. A képen lévő adaghoz azt hiszem 3 tojás kellett (a tányérok desszertes tányér méretűek), és ketten ettük salátával ebédre.

Hozzávalók:

  • apróra vágott hagyma
  • vékonyan felkarikázott krumpli
  • zöldfűszer
  • só, bors
  • pár tojás
  • pár gerezd zúzott fokhagyma
  • olaj

A serpenyőben (lehetőleg öntöttvas legyen, és mindenképp bírja a sütőbe-rakást), felhevítek egy kis olajat, pár percig sütöm benne a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadom a krumplit. Időnként átkeverve addig sütöm, amíg nagyjából megpuhul. Közben a tojásokat villával felverem, megsózom, összekeverem némi friss finomra vágott zöldfűszerrel. A tojást a krumplira öntöm, és előmelegített, 200 fokos sütőben addig sütöm, amíg a tojás megszilárdul (5-7 perc). Cikkekre vágva, salátával tálalom.

0 megjegyzés: