2009. július 5., vasárnap

Mokkatorta

mokkatorta1

Röviden: csokoládés – kávés - tejszínes csoda. Elég sokáig kell sütni a lapokat (3 darab van, és darabja 30 perc), de a krém és a tészta összeállítása is gyorsan megvan. Elég kevés pepecseléssel látványos torta a végeredmény. Elég magas lett, szerintem ebből a mennyiségből 20 cm-es formában is lehet sütni, a krém is elég a kicsit nagyobb átmérőhöz. Csokoládélapocskákból olyat érdemes keresni, ami igazi tej- vagy étcsokoládéból van, nem pedig bevonóból.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 2,5 teáskanál sütőpor
  • 4 (púpos) evőkanál kakaópor
  • 10 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál méz
  • 1,5 dl olaj
  • 1,5 dl tej

A krémhez:

  • 4 dl tejszín
  • 1,5 púpos evőkanál instant kávé
  • 1 evőkanál forró víz
  • 2 púpos evőkanál cukor

A tetejére:

  • csokoládé-lapocskák
  • 1 evőkanál porcukor

Előmelegítem a sütőt 180 fokra, egy 18 (20) cm-es tortaforma alját kikenem egy kis vajjal. Megmérem a tál tömegét, amiben a tésztát össze akarom keverni, és felírom a számot egy cetlire, mert különben úgyis elfelejtem. A lisztet, a sütőport és a kakaóport a tálba szitálom. Hozzákeverem a cukrot, és a közepébe mélyedést készítek. A mélyedésbe öntöm a tejet, az olajat, a mézet, és a tojásokat, miután villával kicsit felvertem őket. Kanállal addig keverem, amíg sima tésztát kapok. Megmérem milyen nehéz a tál meg a tészta, némi számolással meghatározom, hogy mennyi a tészta harmada, és annyit a kikent formába kanalazok. 30 percig sütöm a 180 fokos sütőben. Kiveszem, pár percig hűlni hagyom, kiveszem a formából, és rácsra teszem hűlni. Újabb adag vajat kenek el a forma alján (nem mostam el közben, csak újra kikentem), és újra kimérem a megfelelő mennyiségű tésztát, megsütöm ezt is, hűlni hagyom, rácsra teszem, újra kikenem a formát, és végül megsütöm a harmadik lapot is. Miután az utolsó lap is kihűlt, elkészítem a krémet. Egy tálban jól összekeverem a forró vizet, az instant kávét és a cukrot. Hozzáadom a tejszínt, és kemény habbá verem. Az első tésztalapot egy tortatányérra teszem, megkenem a krém negyedével, ráhelyezem a következő lapot, kicsit lenyomkodom, megkenem a krém másik negyedével, ráteszem az utolsó lapot, lenyomkodom, és bevonom a torta tetejét és oldalát a maradék krémmel. Csokoládé lapocskákat nyomok az oldalára és szórok a tetejére. Papírcsíkokat teszek a tetejére (ill. erre való műanyagsablont, mert ilyen is létezik), és megintem porcukorral, óvatosan leszedem a papírt/sablont, és tálalásig hűtőbe teszem.

Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Kávés-csokoládés jégkrém Bár a jelenlegi időjárás nem indokolja a jégkrém evést, úgy döntöttem, hogy egye fene (max iszom utána egy forró teát), előveszek egy adagot, és lefotózom, hogy felkerüljön a blogra, mielőtt elfelejtem az arányokat… Hozzáv… Tovább
  • Kávés minitorták A kapucsínós változatot már többször elkészítettem Nigella házi istennős könyvéből, most a mellette lévő oldalon lévő másik kávés-csokis cupcake volt soron. Igazából meglehetősen nehéz dönteni, hogy melyik a jobb a kettő kö… Tovább
  • Kávébrownie Azt hiszem egy kicsit túlsütöttem, mert igen erős nyers-tojás fóbiám van, és a szakácskönyv kicsit hosszú sütési időt adott meg. Aki belül kicsit nyersen szereti, az süsse kevesebb ideig, vagy alacsonyabb hőmérsékleten. Elé… Tovább
  • Pohárkrém uzsonnára Volt (még van is) ugye egy elrontott kuglófom, meg egy doboz mascarponém, meg ezek az üvegek, amik közül a második lekvárt csak azért vettem meg, hogy ilyen szuper üvegben tudjunk desszertet vinni a munkahelyre (amúgy a benn… Tovább
  • Kapucsínós minitorták Karácsonyra megkaptam Nigella ‘Hogyan legyünk házi istennők’ könyvét, amiből most készítettem el a második receptet, az elsőt erősen átdolgoztam, ezt viszont nagyjából a könyv szerint csináltam meg. Egyedül a tetejére kent … Tovább

3 megjegyzés:

Ági írta...

Ez a torta nagyon jól néz ki. Ha kicsit hűvösebb lesz, biztos kipróbálom, mert azért 30 fok felett másfél óra sütés...
Amig sül az első adag tészta, a maradékkal mit teszel? Beteszed hűtőbe vagy csak úgy várakoznak a tészták? Nem árt nekik a sok állás?

Lilla írta...

én ezt kb. 2 hete csináltam, akkor nem volt ennyire meleg, mint most. de a tésztája egy elég híg kevert tészta, nem hiszem, hogy bármi baja lenne a pulton, a sütőpor szerintem nem aktivizálódik még 30 fok körül sem. amúgy az utolsó adag is pontosan olyan volt, mint az első, nem sűrűsödött be, nem dagadt meg nagyobbra...
amúgy ha van több ugyanolyan tortaformád és egy légkeveréses sütőd akkor tudsz min. két lapot egyszerre sütni.

Ági írta...

Köszi.